Mégpedig azért csak kéne, mert az amerikai CNBC műsorán megy, és noha nekem van egy intermoduláris átjátszóantennám, ami a Fehér Házon keresztül transzferál, ez a technika nem mindenkinek elérhető, sajnos. Pont ezért elmesélem, miről is van szó, mert amúgy az adás piszok jó.
Van két csóka, akik a főszereplői ennek a realitynek: Joe Bastianich és Tim Love. Előbbit ismerhetjük az amerikai Master Chefből (sajnos az aktuális évad már nélkülre készül), plusz onnan, hogy van vagy 30 étterme, az angol erre a restaurateur szót használja, ami a magyarban a kissé lealacsonyító vendéglős, vendéglátós fordítást kapta. Tim Szerelem pedig egy sztárséf (annak ellenére, hogy az esetek 80%-ban úgy néz ki, mintha egy menyét harapott volna a hátsójába), neki is van pár étterme, szóval lényeg a lényeg, tudják mitől döglik a légy.
Nyilván éttermet nyitni egészen sokan szeretnének, ebből még nem lenne poén. Sokkal inkább ott kezdődik, hogy az elmúlt évek egyik nagy buzzwordjét, a startupot pakolják be mellé, de hogy is kell ezt elképzelni? Minden rész elején van két olyan vállalkozás, akik már elértek kisebb-nagyobb sikereket, de tovább szeretnének lépni. Először is pitchelniük kell a két leendő befektetőnek, azaz eladni egy fél percben az ötletet, hogy miért fog attól mindenki becsokizni. Ha ez megvan, jön a termék kóstolása, azután pedig a különböző kemény kérdések, és röpködnek a szakkifejezések: ebitda, equity, net profit, sales margin, és társai. Itt amúgy már rohadtul látszik, hogy egyik sem hülye gyerek (főleg Joe nem), és olyan szinten a kisujjában vannak a számok és a százalékok, akár odáig, hogy mennyi egy kiló éppen ebből, vagy abból, hogy ember legyen a talpán, aki nem felkészülve merészkedik oda.
Túlvagyunk mindenen, embereink választanak a kettőből egyet, akik kapnak 36 órát, és 7500 dollárt arra, hogy egy üres üzletben a semmiből prezentálják a nagy ötletüket, és legyen esélyük arra, hogy megkapják a kívánt befektetést. Természetesen itt sem csak a himbilimbi megy, be kell rendezni az egészet, kell logó, dizájn, vásárlás, és nagyon sok esetben pofozás is a menün, mert amit bizony ők elképzeltek jónak, az invesztorok szerint messze nem az. Itt amúgy már sokszor látszik, hogy hiába volt valami eredetileg elgondolva az ötletgazdák szerint, sokan kevesek ahhoz, hogy rájöjjenek: ha nem nyitottak a változásra, akkor bizony nem lesz pénz, azt mehetnek haza a sufniba fánkot dagasztani. A nagy tervezésben a segítségükre van Joe és Tim tanácsadója, aki próbálja őket a jó útra terelgetni.
Amikor letelik a 36 óra, jönnek bizony a próbavendégek, akiket ugyanúgy ki kell szolgálni, mintha egy normális étterem lennének, és bizony itt buknak el nagyon csúnyán sokan. A nap végeztével összeülnek, a befektetők összesítik a véleményeket, majd vagy mindketten, vagy az egyikük, vagy az egyikük sem tesz ajánlatot. Itt újfent eldurvulnak a dolgok, olyan számok és kifejezések röpködnek, hogy aki nincs benne a témában, az bizony egy büdös szót sem fog érteni a pénzügyi és jogi nyelvi kavalkádból, hogy ki mit ad, mennyi idő múlva mire jogosítja ez fel, mire lesz opciója, és amúgy is. Ha találkozik a kereslet és a kínálat, akkor boldogság van, koccintás, örömóda, ha meg nem, akkor lehet kicsit csalódottan, de annál több tapasztalattal állnak a versenyzők tovább.
A sorozatnak most kezdődött nemrég a második évada, és hihetetlen érdekes, valamint szórakoztató, már csak a két befektető miatt is, akik eszjárása számomra teljesen lenyűgöző volt. Tudom mindenkinek ajánlani, akit érdekelnek vagy az éttermek, vagy a startupok, és szeretne egy kicsit a másik oldaláról is belenézni a dolgokba. Amúgy egy ilyen formátumot itthon is simán el tudnék képzelni, mondjuk Zsidai Royjal, Baldaszti Péterrel, meg Bíró Lajossal, aztán hadd zuhogjanak befelé az ötletek. Ha bárki megcsinálná, emlékezzetek hol olvastatok erről először.
Hozzászólások
