Az Öböl Piknik nem teljesen új hely. A Balatonfüred és Csopak határán lévő helyszín főleg a bicikliseknek lehet ismerős. Itt működött nagyon sokáig a balatoni biciklisek egyik kedvenc pihenőhelye, a Guruljon az Élet. Nagy volt a bánat a törzsvendégek körében, amikor két évvel ezelőtt a tulajdonosok úgy döntöttek, eladják a helyet, ami nem mellesleg az egyik legszebb panorámával rendelkező telek a környéken. Nem volt nehéz meglátni benne a fantáziát, könnyű lett volna viszont elrontani. Nagy szerencse mindannyiunknak, hogy ez nem sikerült!
Toszkána a lábunk előtt hever
Az étterem Öböl Piknik néven nyitott újra idén májusban, gyakorlatilag a felismerhetetlenségig felújítva. És bár azt szoktuk meg, hogy egy ilyen átalakulás többnyire hátrányára válik egy helynek, jelen esetben azonban erről szó sincs. Az Öböl annyira jól sikerült, hogy még az a visszásság sem zavart, hogy hirtelen nem a Balatonnál, hanem inkább Toszkánában éreztem magam.
Bár a bicikliseket továbbra is nagy szeretettel várják, ezt a bejárat előtt egy bicikli is hirdeti, az Öböl egy sokkal univerzálisabb hely lett. Egy elegánsnak is mondható étterem, ami mégis annyira laza, hogy egy pillanatig sem érzi feszélyezve magát senki. Általában nem szoktam szeretni azokat a helyeket, amelyek mindenkinek megpróbálnak megfelelni, és minden igényt kiszolgálni, meggyőződésem ugyanis, hogy ezt nem lehet jól csinálni. De az Öbölben valahogy ez is működik. Teljesen jól megfér egymás mellett a garnélanyárs a hatalmas csülökkel és a zöldbabfőzelékkel.
Mindenki jól érzi magát
Szalai Nikolett és férje abszolút újoncként fogtak bele a vendéglátásba – szerintem ennek is köszönhető, hogy nem gondolták túl. Ők tényleg csak annyit szerettek volna, hogy az Öbölben mindenki jól érezze magát. Emellett belevitték a helybe saját kedvenceiket is, hiszen ők is otthon szerették volna érezni magukat. Mivel nagyon szeretik Olaszországot, így lett az étteremnek egy erős toszkán vonulata.
Itt tényleg bármit lehet: bicikliseknek pihenni és fröccsözni, éheseknek hatalmasat vacsorázni, kutyával beugrani, a fűben ücsörögni, reggelizni, vagy éppen a kerti napágyakban ellazulni, és meccset nézni. Na, de nézzük, mit lehet enni! Az előételek között találjátok Niki kedvencét, a garnélanyársat salátával, vagy éppen egy jó balatoni caprese szendvicset, kacsahúsos szendvicset és a környékbeli gazdák termékeiből összeállított, házi sajttálat.
Ha nagyobb kajában nyomulnátok, akkor kérhettek kemencében sült kacsamellet vagy csülköt, lazacot szélesmetélttel, panko morzsás csirkemellet vagy csípős csirkeszárnyakat. Emellett iszonyú szimpatikus, hogy minden hétköznap készítenek napi ajánlatot, ami általában egy levesből és egy főzelékből áll – ha valaki gyorsan szeretne jó áron enni. Mindeközben pedig olyan kilátásban gyönyörködhetünk, amilyen legközelebb csak a tengerparton van.
Katika a konyhából üdvözöl
A balatoni gasztronómia rajongói a konyhában egy régi ismerőst üdvözölhetnek: Dobos Szilárdné Katika egy balatonszőlősi szakácsnő, aki 16 éves kora óta főz különböző konyhákon. Pár éve a szélesebb közönség is megismerhette, hiszen a Szőlősi Kocsmában dolgozott szakácsként. Ott annyi rajongót szerzett, hogy messze földről jártak hozzá ebédelni. Idén azonban már nem Szőlősön főz, hanem az Öbölben, ahol megtanult bánni olyan alapanyagokkal is, mint a garnéla vagy a fogas, bár a kedvence továbbra is a magyaros konyha.
Egyszerűen nagyon jól éreztem magam az Öbölben, aminek a nyitvatartása is nagyon vendégbarát: akár már reggel 8-tól is lehet reggelizni. Finom házi reggeliket is kérhettek, úgy mint töltött bundás kenyér, roppanós virsli, müzli joghurttal vagy éppen Piknik tál gazdagon. Az ételekhez házi limonádé vagy szörp, helyi borok, habzók és erős kávé is jár. Vacsorázni este 11-ig lehet.
Én a garnélát kóstoltam, mert nagyon vágytam valami könnyű ételre ebben a nagy melegben, és hirtelen az sem zavart, hogy annak semmi köze a helyi alapanyagokhoz. Ittam hozzá egy rozéfröccsöt, közben néztem a megunhatatlan tájat, és azon lamentáltam, hogy úszta meg a nádirtást és a lakóparkosítást ez a szépséges telek. Ami késik, persze nem múlik, gondolom.
Öböl Piknik, 8230 Balatonfüred (valójában már Csopak), Kerekedi utca 1.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!