Hirdetés

Ismét Budapesten rendezik meg a Bocuse d'Or európai döntőjét

Hirdetés

Ismét Budapesten rendezik meg a Bocuse d'Or európai döntőjét

Hirdetés
2022 márciusában Budapest ad otthont a világ egyik leghíresebb főzőversenyének.
Hirdetés

A Bocuse d’Or európai döntőjét ezúttal is a Sirha Budapest keretében rendezik meg 2022. március 22-24. között.

“Óriási megtiszteltetés és érdem, hogy 2016 után újra fővárosunkban gyűlnek össze Európa legismertebb séfjei, és mi adhatunk otthont a Bocuse d’Or európai döntőjének, amelyre 20 országból érkeznek majd csapatok. A zsűri tagjai Budapesten választják majd ki azokat az európai országokat, amelyek részt vehetnek a 2023-as lyoni világdöntőben” – olvasható a Magyar Bocuse d’Or Akadémia közelményében.

Széll Tamás már egyszer nyert Bocuse d’Or verseny

„Megnyerni ezt a versenyt, fantasztikus és felejthetetlen élmény volt. Remélem, hogy a hazai versenyen újabb magyar séfnek lesz lehetősége bemutatkozni az európai mezőnyben. Ráadásul fiatal magyar séfek százai nézhetik majd a legjobbakat, és ismét megismerhet hazai alapanyagokat az európai nagyközönség” – nyilatkozta Széll Tamás, minden idők eddigi legsikeresebb magyar Bocuse d’Or versenyzője.

Fotó: Magyar Bocuse d’Or Akadémia

A legutóbbi budapesti versenyen több mint 400 hazai és nemzetközi újságíró, valamint több ezer szurkoló és érdeklődő vett részt, és jó lehetőség volt számos magyar termelőnek, borásznak és étteremnek a nemzetközi bemutatkozásra. A jövő évi megmérettetés azért is különösen fontos, mert „a mögöttünk álló nehéz időszak után, most, ha lehet még nagyobb szüksége van a szakmának az összefogásra, a találkozásra, eszmecserére és arra, hogy erőt adjunk egymásnak” – mondta Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke. 

Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!

Hirdetés
Hozzászólások
Tovább olvasok
Hirdetés

Ezeket láttad már?