A Házi rétesbolt már az előtt a Pozsonyi út meghatározó része volt, hogy a trendi pesti gasztronyüzsgés begyűrűzött volna ide. Az apró rétesbolt valami olyat képvisel, ami mostanság ritka: szerény, nem hivalkodó, miközben oltári finom és megfizethető rétesekkel várja a rétesrajongókat.
Sok minden változik, de a rétes szeretete állandó
A Pozsonyi úti Házi rétesbolt nem az extra dizájntól különleges, hanem attól, hogy a mai változó világban állandóságot nyújt. Legalább 20 éve megbízhatóan ugyanazt a nagyiféle rétes minőséget adja. Biztos lehetsz benne, hogy nem fog egyik napról a másikra megváltozni, átrendeződni, eltűnni.
Ez az a hely, aminek nincs szüksége arra, hogy kiírja: „kézműves”. Még csak olyan (egyébként közhelyes) szlogent sem olvashatsz sehol, hogy „szeretettel készült”. Magától értetődik, hogy az, amit itt veszel, nagy gonddal, és valóban szívvel készített rétes.
Amikor 4 éve először haladtam el a rétesbolt előtt, nem tudtam nem belesni. Már méterekkel a bolt előtt elképesztően jó illat uralta a Pozsonyi út ezen szakaszát. Mivel épp diétáztam, tovább haladtam, de másnap megtörtem és betértem. Igen, belátom, nem kellett sok idő hozzá, de ez előtt a rétesbolt előtt nem lehet csak úgy egyszerűen elslisszanni. Persze, azzal számolni kell, hogy ha egyszer ide belépsz, és megkóstolod a réteseket, hagyj fel minden reménnyel, tuti, hogy függő leszel!
Rajongásból saját rétesező
A Házi rétesbolt Kertész György ötlete volt több mint 2 évtizeddel ezelőtt, és bár gépészmérnöknek tanult, a rétesért annyira rajongott és rajong, hogy egy egész boltot szentelt neki. Pontosabban kettőt, mert a Karinthy Frigyes utcában is van egy hasonló üzlete. Kertész György személye pont olyan, mint a rétesboltja: kedves, vendégszerető, nem hivalkodó, mégis észreveszed, és megjegyzed, hogy aztán visszatérhess hozzá. Itt nem spórolnak a rétesbe valón, érezhető súlya van minden szeletnek, az árak mégsem verdesik a plafont. Az egész helyet belengi egy olyan atmoszféra, amitől azt érzed, tényleg fontos az ide betérő vásárló.
Ez a mostanság ritka üzletpolitika óhatatlanul törzsvásárlókat szül: a helyiek imádják a rétesboltot, rengeteg a visszatérő vevő, akik nemcsak a rétesek láttán mosolyognak, hanem Györgynek is odaköszönnek már messziről, az utcán sétálva.
Gyorsan fogyó rétesek
Van itt erdei gyümölcsös-túrós, almás, meggyes-mákos, mákos, meggyes, csokis-meggyes, csokis-túrós, meggyes-túrós, túrós rétes, szezonális jelleggel, amikor beköszönt a hideg, pedig eljön a tejberizses, a flódnis, a brokkolis-füstölt sajtos rétesek ideje. Cukormentes is van a túrósból és a mákosból is – ha időben érkezel!
Érdemes nyitásra, 10 órára érkezni, mert pillanatok alatt képes elfogyni még a tetemes mennyiségű rétes is, van, aki ötösével, tízesével viszi. Persze, napközben van utánpótlás, de a kereslet mondjuk úgy, hogy nagy nyomást helyez Sanyira, aki 15 éve dolgozik itt, és mindent tud a réteskészítésről, amit csak tudni lehet. György és Sanyi együtt a hely szíve-lelke, amit György is pontosan tud:
„Sanyi úgy dolgozik itt, mintha a sajátja lenne. Rengeteget dolgozik, ragaszkodik a helyhez, és én megbecsülöm, én is ragaszkodom hozzá.”
Én a meggyes-mákosat, a csokis-túrósat, az erdei gyümölcsös-túrósat, és az almásat, valamint a mákosat szemeltem ki. Persze csak sorjában, napokra elosztva, mert ezek a rétesek alaposan meg vannak töltve. Kellően magasak, valamint szélesek is ahhoz, hogy egy leves után akár második fogásnak is betudjuk őket, ugyanis nagyon laktatók.
Valójában itt semmivel sem lőhetsz mellé – és mielőtt még bárki elfogultsággal vádolna: próbáljátok ki, higgyetek a saját tapasztalatotoknak. Készüljetek, mert tuti, hogy ti is beléptek a Pozsonyi úti Házi Rétesbolt fanclubba!
Házi rétesbolt – 1137 Budapest, Pozsonyi út 15.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon!