Hirdetés

Bp BARbq Terrace: A hatalmas oldalas, és a szaftos grillszendvics lelőhelye

Hirdetés

Bp BARbq Terrace: A hatalmas oldalas, és a szaftos grillszendvics lelőhelye

Hirdetés
A Római part sűrű forgatagán kissé túl, már a pünkösdfürdői részen nyílt meg tavaly a barbecue fenegyerekeinek terasza, Bp BARbq Terrace néven, amire már nagy igény volt a rajongók körében. Megbízható bástyaként, a hét minden napján, masszív étlappal és komoly húsokkal várnak mindenkit a hangulatos Duna-parton.
Hirdetés

Rettenetesen élvezem, hogy végre itt a tavasz, kissé enyhült a járvány, és lehet menni szuper, hangulatos kerthelyiségekbe – már amikor nem szakad az eső, és nem fúj a viharos szél. Jobbnál jobb helyeken jártam az elmúlt időszakban, és most is egy ilyen helyre sodródtam (nem a vihar miatt szerencsére), ahol nemcsak jót ebédeltem, hanem mindent megtudtam végre a barbecue-ról is. Ráadásul a legjobb forrásból, hiszen Serényi Zsolt és Urbán Roland a barbecue egyik legnagyobb szakértői. 

Serényi Zsolt húsokkal. Fotó: Mudra László

Az egyszerű dolog néha a legnehezebb

“Az egyszerű dolgokat a legnehezebb jól elkészíteni, mint például a pizzát. Jó pizzát tudsz mondani a városban nyilván, de olyat, amitől elájulsz, nem nagyon, és ez a helyzet a barbecue-val is! Végtelenül egyszerű, ezért is bonyolult “ – kezdi a műfaj bemutatását Serényi Zsolt, akit sokan tetovált séf néven ismernek. A bal karját szinte teljesen a gasztronómia témakörének szentelte, így órákat el lehetne tölteni a minták nézegetésével. Tulajdonostársa, Roland pedig éppen csak egy kicsit van mögötte lemaradva tetoválásügyileg. 

Fotó: Mudra László

“Mi nem vagyunk igazi barbecue étterem, inkább barbecue street food, vagy a kettő keveréke.” Hiszen az eredeti terv szerint nem is éttermet akartak nyitni, csak egy kis, elvivős helyet, ahol Roland kever egy koktélt, amíg Zsolt megsüti a húst. Az emberek azonban ott ragadtak, ami tekintve hatalmas egyéniségüket, nem is csoda. Így lettek végül mégis étterem. A Bp BARbq-t öt éve nyitották meg az Akácfa utcában, ami azonnal hatalmas siker és zarándokhely lett. Zsoltnak akkor már volt egy pár éves barbecue-s tapasztalata, amúgy 30 éve szakács, Roland pedig húsz éve bartender, így együtt 50 év tapasztalatát tették bele az étterembe. Régóta vágytak egy teraszos helyre is, hogy kimozduljanak kicsit a belvárosból, így tavaly nyitották meg a Bp BARbq Terrace-t, ami szintén azonnal felpörgött. 

Fotó: Mudra László

Bp BARbq: mindent a barbecue-ról

Amellett, hogy istenit ebédeltem, Zsolt végre mindent elmagyarázott nekem a barbecue-ról, aminek a lényege a füst és az alacsony, 120 fok körüli sütési hőmérséklet. A legtöbb barbecue ételt el lehet készíteni sütőben is, csak az éppen nem barbecue, hanem sima sült. Amivel nincs semmi baj, de az igazi barbecue ízélményt csak a füstös sütőkkel érhetjük el. 

Zsolt és Roland. Fotó: Mudra László

A barbecue esetében a sütőket úgy alakítják ki, hogy az alul rakott tűz füstje teljesen át tudja járni a húsokat. Nem fűtik fel nagyon, viszont hosszú ideig füstölik, a marhaszegyet például akár 12 óráig is, és utána még legalább ennyit pihentetni is kell, hogy a hús rostjai visszarendeződjenek. Zsolt szerint egyébként a rendes barbecue hús nem teljesen omlós, hanem kissé kemény, és jól harapható (“az a jó, ha látszik a fogad”). Ettől függetlenül a vendégek többsége a puha húst szereti, így ők is igazodnak ehhez az ízléshez. 

A csodálatos barbecue oldalast, ami az egyik legnépszerűbb fogás az étlapon, kétszer is volt alkalmam kóstolni. Ebből az egyik kicsit keményebb volt, a másik puha – én is az utóbbira szavazok. Vállalom, ha nem vagyok elég kemény! Az oldalast sütés előtt természetesen bedörzsölik száraz páccal, ami só, cukor és rengeteg fűszer keveréke, a sütés végén pedig saját maguk által készített barbecue szósszal locsolják meg. A marhára még ennyit sem tesznek, Zsolt szerint az úgy jó, ha csak só és bors van rajta. 

Fotó: Mudra László

Kedvencem a Reuben szendvics

Imádtam az oldalast, de abszolút kedvencem a Reuben szendvics, bár ezzel nem vagyok egyedül, hiszen az étlap legnépszerűbb darabja. Ez nem a srácok találmánya, klasszikus recept, kicsit a pastrami szendvicsre hasonlít, csak ez meleg. A füstölt marhaszegyet két szelet rozskenyér közé pakolják, megrakják sajttal, majonézzel és tormás saátával, majd összesütik. Zseniális! Pastramit is készítenek egyébként, ha valakinek ahhoz lenne kedve. A pulled porkot pedig frissen sült, ropogós zsemlében tálalják coleslaw salátával. Ebben is annyira finom a hús, hogy én talán nem is tennék bele ennyi káposztát, mert elnyomja.

Fotó: Mudra László

Széles az étlap

Alapétel a marhaburger, de van BBQ quesadilla, pulyka wrap, BBQ csirkeszárny, és nagyon ajánlom a mac & cheese-t, amit szintén imádtam! Vegáknak is készítenek néhány szendvicset, de nyilvánvalóan egy barbecue helyen nem ezen van a fő hangsúly. Az árakat nem írom le egyenként, szinte minden étel 3000 és 3500 forint között van körettel együtt, a hamburger és a csirkeszárny ennél némileg olcsóbb. Hogy az adagokkal nem lesz baj, az tuti, én még a Reuben szendviccsel is jóllakom. Az étlap egyébként rendkívül gazdag, nem gondolom, hogy bárki ne tudna választani, és ezen kívül minden szerdán készítenek még valami napi ajánlatot is, amiben Zsolt szereti kiélni magát. Főleg az ázsiai vonalat kedveli, de van, hogy halászlé fő a bográcsban.

A Dunán nagy vízi élet van Fotó: Mudra László

A Bp BARbq terasza a Duna-parton egy szuper hangulatos, család-, kutya- és gyerekbarát hely. Utóbbi nem is csoda, hiszen kettőjüknek összesen 9 gyereke van. Nyáron itt hatalmas hajós és kajakos élet zajlik, a teraszt idén tavasszal teljesen fel is újították, kibővítették, és a pultot is megnövelték. A Duna-part pedig szuper hangulatos. És őrült sok plusz pont, hogy a hét minden napján nyitva vannak, hogy stabil bástyaként mindig itt legyenek a vendégeknek. Hétvégére azonban érdemes asztalt foglalni, különben könnyen lehet, hogy hús nélkül maradtok!

Bp BARbq Terrace – 1039 Budapest, Kossuth Lajos üdülőpart 115.

Hirdetés
Hozzászólások
Tovább olvasok
Hirdetés

Ezeket láttad már?