A kilencvenes és kétezres években hódító villámdiéták hatására a szénhidrátot, azon belül is a tésztát „ördögtől való” alapanyagnak kiáltották ki. Ez a tévhit sajnos azóta is sokak fejében tartja magát, és vannak, akik elképzelni sem tudják, hogy létezik egészséges tészta. Holott a táplálkozási szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy a komplex szénhidrátok mennyire fontos szerepet játszanak az étrendünkben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint egy egészséges felnőtt napi energiabevitelének kb. 55-60%-át kellene kitennie a komplex szénhidrátoknak, amiben bizony helye van a tésztáknak is.
Szénhidrát: a szervezet első számú üzemanyaga
Az emberi szervezet megfelelő működéséhez szükséges tápanyagokat három nagy csoportba sorolhatjuk: fehérjék, zsírok és szénhidrátok, ezek az úgynevezett makrotápanyagok. Ebből is látszik, hogy a szénhidrátokra igenis szükségünk van. Ezek a fő energiaforrásaink, a szervezet a bevitt szénhidrátokat tudja a leggyorsabban energiává alakítani. Ha tartósan kevés szénhidrátot eszünk, akkor az energiaszintünk érezhetően megcsappan, lassul az agyműködés, nehézkessé válik a koncentráció, kevésbé bírjuk a fizikai megterhelést, hosszú távon pedig a szervezet anyagcsere-egyensúlya is felborulhat miatta.
Eltérő arányban ugyan, de szénhidrátot tartalmaznak a gyümölcsök, a zöldségek, a cukor és a gabonafélék is. A különféle lisztekből előállított tészták tehát fontos szénhidrátforrások, de az, hogy ezek mennyire egészségesek, nagyban függ attól, hogy milyen lisztből készülnek.
Ilyen az egészséges tészta
A sima, feldolgozott, fehér búzalisztből készült tészták az úgynevezett egyszerű szénhidrátok: gyorsan megemelik a vércukorszintet, ami a megemésztésük után visszaesik, ilyenkor tör ránk a farkaséhség. A teljes kiőrlésű, valamint a durumlisztből készült tészták azonban már az összetett szénhidrátok táborához tartoznak: hosszú időre eltelítenek, kevesebb adaggal is jóllakhatunk belőlük, és egyenletesebben tartják a vércukorszintet, így nem okoznak falásrohamot.
Fogadjunk, hogy ti is belegondoltatok már legalább egyszer, hogy vajon az olaszok hogyan tudják megőrizni az alakjukat annak ellenére, hogy tésztán élnek? A válasz egyszerű, csak kicsit jobban meg kell nézni, mi is kerül a tányérjukra.
A mediterrán országokban, különösen Olaszországban elsősorban durumtésztát fogyasztanak. Ez csupán két alapanyagból készül: vízből és durumlisztből. Utóbbihoz a búza azon részeit használják fel, amelyek vitaminokban, ásványi anyagokban és rostokban is gazdagabbak, mint a feldolgozott fehér liszthez használt részek. A durumtésztának ráadásul a fehérjetartalma is magasabb, így a glikémiás indexe alacsonyabb, mint a sima tésztáé.
Az sem véletlen, hogy az olaszok al dentére, azaz fogkeményre főzik a tésztákat. Egyrészt így élvezetesebb enni, hiszen van mit rágni rajta, nem válik egyből péppé a szánkban. Másrészt a megemésztése is hosszabb időt vesz igénybe így, azaz nem dobja meg hirtelen a vércukorszintet.
A teljes kiőrlésű tészta is nyerő
A teljes kiőrlésű tésztafélék szintén jóval több rostot és tápanyagot tartalmaznak, mint az egyszerű fehér tészta. Ezek a gabonaszemek csíráját és maghéját is tartalmazzák, amikben olyan értékes tápanyagok lapulnak, mint a B-vitaminok, mangán, szelén, foszfor. A teljes kiőrlésű tésztákra is igaz, hogy hosszabb időre eltelítenek, lassabban emésztjük meg őket, így kiegyensúlyozottabb marad a vércukorszintünk.
Persze ahogy minden élelmiszer, úgy a tészták esetében is fontos a mérték. Ha reggelire, ebédre és vacsorára is kizárólag tésztát ennénk tésztával, az semmiféleképpen nem lenne egészséges. De egy nemrégiben készült kutatás is alátámasztotta, hogy hetente 3 alkalommal bátran ehetünk tésztaételeket, különösen, ha azok összetett szénhidrátokat tartalmaznak. Persze arra is érdemes figyelni, hogy mi kerül a tésztára: minél több zöldség bújik meg a szószban, annál jobb!
Ha tetszett az egészséges tészta cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!