A Konyhafőnök középdöntőjében a kékek és a pirosak csaptak össze, szokásos három-három fős csapatokban. Evelin Patrikkal és Gerivel, Rácz Jenőnél pedig Anna, Luca és Anikó küzdöttek a pontokért.
Rácz Jenő körül forgott az első középdöntős nap, tejfakasztó bulijára családtagjait és barátait is elhívta. Gourmet vegán hot dogok és gourmet mini hamburgerek mellett rákos tacót készíttetett a versenyzőkkel. Az első főzést követően megérkeztek a vendégek: Rácz Jenő édesapja, Király Peti, a Konyhafőnök VIP egykori győztese, Gyuricza Peti, Rácz Jenő feleségének testvére, Schobert Norbi és Kabát Peti is. Az értékelés alapján elsöprő többséggel a piros csapat nyerte el a Középdöntő első pontját!
Gyuricza Peti kiköpte a versenyzők ételét
A kék csapat ételei nem szerepeltek túl jól Jenő tejfakasztó buliján. A séf sógorát annyira sokkolta a vega hot doguk állaga, hogy egy falatot sem tudott lenyelni belőle. De mi történt a tömény falattal?
A kékek ételeiért amúgy Rácz Jenő apukája sem volt oda, szerinte is inkább valami gyerekjátékhoz hasonlítottak a fura állagú hot dogok, hamburgerek. Talán nem meglepő, hogy az első pont a pirosaké lett.
A második feladat sütés volt, Rácz Jenő gyerekének, Kamillának készítettek tortát a csapatok. Egy háromszintes, különböző ízvilágú torta volt az újdonsült apuka kérése, amit a kékek és a pirosak is igyekeztek teljesíteni.
Luca meglopta Sárközi Ákos csapatát?
Az utolsó percekben mindkét csapatnál óriási volt a feszültség, amire a pirosak még rátettek egy lapáttal. Luca ugyanis kivette a kékek tortakrémjét a hűtőből, amin Patrik és Evelin annyira kiborultak, hogy a pirosak konyhapultjánál dörömböltek alapanyagukért.
Rácz Jenőt kínos helyzetbe hozta a csapata
A pirosak óriási előnyre tettek szert, mikor öt percre megnyerték séfjüket. A nagy kapkodásban viszont Zének kellett emlékeztetni Anikót, hogy nem hívták le magukhoz Jenőt. Ekkor azonnal szóltak a séfnek, akinek olyan élményben volt része a konyhában, amiben azelőtt még soha. „Nem tudtam, hogy mit csináljak a konyhában” – mondta a séf, aki szerint nagyon kínos volt a helyzet.
Evelin összeroppant: elsírta magát Ákos előtt
Noha Patrik volt a desszertes feladat konyhafőnöke, Evelin vette a kezébe az irányítást. Egy idő után viszont úgy érezte, hatalmas teher nehezedik rá, ráadásul egy csúnya sérülést is elszenvedett, ami után képtelen volt elrejteni érzéseit mentora elől.
„Megetetem vele a serpenyőt” – Újabb dráma robbant ki Anna és Anikó között
Miután Jenő kiborult a tortakrém láttán, Anna úgy döntött, megpróbálja helyrehozni Anikó hibáját. Azonban ez sem ment zökkenőmentesen. Amikor Anikó megtudta, hogy csapattársa mit művelt a krémmel, odaszólt Annának és felrobbant kettejüktől a konyha.
Eldurvult Anna és Anikó vitája: Luca állította le a kiabáló csapattársait
A két versenyző a középdöntőben többször is egymásnak esett. A feszültség ráadásul annyira elharapódzott közöttük, hogy még Rácz Jenő előtt is üvöltöztek egymással. Ez a hangulat nemcsak kettejükre, de csapattársukra is kihatott. Luca többször is megpróbálta kibékíteni őket, de végül ő is besokallt.
Mindkét csapatban rosszul teljesített a második konyhafőnök, sem Patrik, sem Anikó nem tudta irányítani a másik két embert. Végül hosszas vita után a kékek kapták a pontot, hála Evelinnek.
A következő versenynapon újabb csapatok mérik össze tudásukat, hogy pontokat szerezzenek a középdöntőben, ezzel pedig a csapattagok egy lépéssel közelebb kerülhetnek a Konyhafőnök címhez és az ezzel járó 10 millió forinthoz!
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon!