Már érzik a Konyhafőnök versenyzői, milyen stresszes a kamerák előtt időre főzni. Akinek sikerül jól teljesíteni, részt vehet a Tábor hetében, ahol a kőkemény kiképzés mellett a Michelin-csillagos séfek kiválogatják csapattagjaikat.
Sárközi Ákosnál mindenki tiszta lappal indult, tanácsa alapján mindenki főzzön, ahogy szeretne, de a végén lepje meg egy tökéletes tányérral, azaz egy jó ízzel vagy egy jó alapanyagfelhasználással. Idén Rácz Jenő sem a krumplipürét vagy a zselét keresi a versenyzők tányérján, hanem kifejezetten az ízekre fókuszál és a választékos alapanyagfelhasználást fogja figyelni.
Az első feladatban egy egész libával küzdöttek meg a versenyzők, a másodikban egy süllővel és haltejjel néztek szembe.
Több Konyhafőnök versenyző kiborult a kritikáktól
Frohner Fecó korábban már szerepelt egy RTL produkcióban, a Nyerő Páros villába Kárpáti Rebekával költözött be, és a sok emlékezetes jelenet közül kiemelkedett a tortaépítős feladat. Az ottani teljesítménye óta állítása szerint tortás Fecónak cukkolták, és a Konyhafőnökben szeretné bebizonyítani, hogy nem olyan ügyetlen a konyhában. Bár bekerült a versenybe, az első főzése nem sikerült jól.
„Hú, nagyon ciki volt, égtem, mint a fáklya” – mondta Fecó, akinek leginkább Zé kritikája esett rosszul, miután az egyik feltálalt ételét egy lefolyóban tanyázó szörnyhöz hasonlította.
Nem ő volt az egyetlen, aki nyers kritikát kapott a zsűritől: volt, akinek kidobták az ételét, volt, akinek csak a főzési technikáját szólták le, másnak ízléstelennek tartották a tányérját.
„Ha ez fejleszti, akkor jó, ha nem, akkor hazamegy” – mondta Sárközi Ákos, miután a versenyző zokon vette a kritikáját. Legrosszabbul talán Szendrei Georgina viselte a stresszt, ő elsírta magát, amikor Rácz Jenő a kóstolás után óriási csalódásnak nevezte az ételét.
„Ránézésre is borzasztó volt a tányérom. Építkezni is csak alulról lehet” – mondta sírva Gina a főzés után.
Zé csapatának egyetlen versenyzője sem teljesített túl jól. Amikor a séfek meglátogatták Moncsi pultját, szembesültek a tragédiával: a lány meggyalázta a fő elemet. Jenő kiborult a sárga kötényes versenyző halfeldolgozása miatt és kemény szavakkal próbálta helyes irányba terelni.
„Ha nem vagy rá képes, akkor most sétálj ki!”
Azért akadtak, akik lenyűgözték a zsűrit: például Palinak nemcsak a rendezett szakálla, de a jól ízesített ételei is betaláltak, Evelin az őszi tányérjával nyerő kombinációt állított össze, István tálalását is ötletesnek mondták.
A harmadik adásban is elbúcsúztak ketten A Konyhafőnök címtől és az ezzel járó 10 millió forinttól.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!