November 7-én indult A Konyhafőnök VIP legújabb évada Fördős Zével, Rácz Jenővel és Sárközi Ákossal. Az első adásban 12 versenyző állt – egyelőre még – a rezsók mögé: Járai Máté, Fésűs Nelly, Kardos Eszter, Tokár Tomi, Kármán Odett, Kamarás Norbi, Badár Sándor, Kálid Artúr, Pintér Adrienn (Ada), Élő Marci, Rubint Rella és Geszler Dorottya.
A műsorba külön izgalmat visz a Járai Máté és Rácz Jenő közötti feszültség: a Nyerő Páros két évvel ezelőtti évadában szólalkoztak össze, amikor Járai kifogásolta azt, ahogy Rácz Jenő a feleségével, Gyuricza Dórával beszélt. Azóta a séf nem szívesen tölti az idejét ott, ahol Járai is jelen van. A színész-műsorvezető most azonban Jenő kedvére akart tenni azzal, hogy a séf egyik kedvenc, marhapofás ételét készítette el, ami nagy vállalás volt, de mint utólag kiderült, nem is sikerült olyan rosszul.
Nem kellett sokat várni az első aranyköpésekre sem, már az adás elején olyan mondatok hangoztak el, amik magasra teszik a lécet.
Járai Máté úgy érzi, habár a helyzet kellemetlen, de túl fogja élni A Konyhafőnök VIP-et:
„Ha egy 42 napos Survivort túléltem, akkor azt hiszem, Rácz Jenő konyháját is túl fogom élni.”
Fésűs Nelly, aki a férjének, Vajtó Lajosnak szeretne bizonyítani A Konyhafőnökben, tálalási szokásairól mesélt:
„Tudod, mi a tálalás otthon? Kirakom a fazekat, és szedjen mindenki magának.”
Kamarás Norbi feltárta a versennyel kapcsolatos érzéseit a nézőknek:
„Pillangók vannak a gyomromban, de nem úgy, ahogy a lányoknál szokott ez lenni.”
Pintér Adrienn Ada – aki nemrég költözött haza Németországból – is versenybe szállt a Konyhafőnök címért – még akkor is, ha néha majd „undi” dolgokat kell főznie:
„Sok mindent nem eszek meg, mert undinak tartom, és pont ezért sok mindent nem főzök, mert undi. De versengő típus vagyok, és álszent dolog lenne azt állítani, hogy nem izgat fel a nyeremény.”
Ahogy az lenni szokott, az első főzés alkalmával mindenki a saját ételét készíthette el, azonban még mielőtt belekezdhettek volna a versenyzők, előkerült egy rulett: ezen pörgette ki Zé és Jenő azt, akinek egy bolognais bébiételt is bele kellett foglalni az ételébe. A golyó Adánál állt meg, aki végül chilis babos tacót készített, és bár nem aratott osztatlan sikert, helyette sokkal érdekesebb volt Kamarás Norbi „főzése”, aki meglepődött, amikor a séfek megkérdezték tőle, hogyan fogja elkészíteni Odett nagyijának a paradicsomszószát, amit üvegben vitt magával:
„Azt hittem, hogy ez már kész. Főzni? Hogy? Miben? Serpenyőben, edényben?”
Végül nem cifrázta túl: nyers tészta kíséretében, a maga naturális formájában öntötte tányérra a paradicsomszószt – utóbbit egyébként Zé szerint kár lett volna elrontani azzal, hogy Norbi hozzányúl.
Az egyik mélypont egyértelműen Tokár Tomi pultjánál következett be, aki véletlenül beledobta a szemetesbe a mentát, aztán egy hirtelen mozdulattal kiszedte – ezt azonban Jenő séf észrevette, és kiakadt:
„Ez tudod mi? Ez kiesés, ez gyalázat! Otthon is így szoktad?”
Norbit sokszor érte váratlan fordulat a műsorban. A második körös főzés előtt, amikor nyúllal és a hozzá passzoló pörgető fűszerekkel, chilis csokival, gyógynövényekkel kellett dolgozniuk, ezt mondta:
„Azt sem tudtam, hogy melyik az eleje, melyik a háta, és hogy hol volt ennek a feje valamikor.”
Odett tálalását látva Jenő séf:
„Láttam, hogy valamit akartál mutatni, de azt hiszem, az nem egy klotyó. Mert ez most az.”
Ha Zé kóstolását vesszük alapul, Tokár Tomi tányérján egyértelműen érezhető volt a pörgető fűszerek jelenléte:
Azért a zárás sem volt semmi – Jenő Nellyhez intézett szavai:
„Van jövőd, csak meg kéne tanulni főzni.”
A hétfői adásban Kálid Artúr esett ki, Járai pedig így nyugtázta a továbbjutását:
„Bezsibbadt a hajszálam vége.”
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon!
Nyitókép: Sajtóklub