Gább Mónika, azaz mindenki Mónija Erdélyben nőtt fel, és hogy pontosan hogyan kezdett el főzni és mikor nyitotta első éttermét, arról a napokban megjelent Street Kitchen magazin tavaszi számában olvashatunk.
Móni több mint húsz éve költözött Magyarországra, két kicsi gyermekével és párjával. Aztán 12 éve megnyitotta a Móni büfét, nagy szerencsénkre éppen abban a Fehérvári úti irodaházban, ahol a Street Kitchen is működik. Így a mi mindennapjainknak is szerves része. Szinte majdnem minden reggelt Móninál indítunk, nagyon népszerű a rántottás szendvicse és a bundás zsömléje, gyakran esszük ezt reggelire. Ha pedig nagyon elcsúszik az ebéd, vagy éppen nincs elég, akkor is nála kötünk ki.
Otthon is ezt eszik
Az irodaház több száz dolgozója ma már nem nagyon tudná elképzelni az életét Móni nélkül, aki sokszor nemcsak rájuk, hanem a családjukra is főz, hiszen sokan otthonra is innen rendelik az ételt. Egy-egy népszerűbb fogás esetében – például oldalas és rántott máj – nem árt korán érkezni, vagy időben eltetetni az ebédet. Bár Móni alapvetően a hagyományos magyar és erdélyi konyha receptjeit használja, igyekszik mindig új ételeket bevezetni és kipróbálni.
Legnépszerűbb receptjeit most a tavaszi Street Kitchen magazinból is megismerheted. És kiderül az is, hányszor futotta már le Móni a maratont.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!