Debrecenben valóra váltották minden rántotthús-rajongó titkos álmát, és az eddigi legnagyobb méretű húst panírozták be, majd sütötték ki a Zamat Fesztiválon. A 30 kg-os rántott hússal nemcsak egy család, de jó eséllyel egy kisebb lakóközösség is bőven jóllakhatott. Hiszen egy átlagos szeletnél közel 150-szer volt nagyobb a 2,3 négyzetméteres rántott hús.
Világbajnok lett az óriás rántott hús
Még mielőtt lecsapott volna rá az éhes közönség, a sütést a Magyar Rekordok Szövetsége hitelesítette, innen tudjuk, hogy valóban világbajnok husi csobbant az olajban. Na de ne egy átlagos fritőzt képzeljetek magatok elé!
Egy ekkora húst otthoni körülmények között ugyanis lehetetlen kirántani. Jó eséllyel akkor sem lenne elég alapanyag hozzá, ha átkopognátok a szomszédba egy kis extra lisztért meg olajért… 😀 A 30 kg húst 1 kg sóval és 25 deka borssal ízesítették, majd előbb 20 kg lisztbe forgatták, aztán 100 felvert tojásban merítették meg, és 50 kg panírmorzsába burkolták. Így jutott el az olajmedencébe, ahol 300 liter olajban sült ropogósra.
A rekordkísérlet felügyelői megerősítették, hogy Magyarországon és tudomásuk szerint az egész világon ez a legnagyobb, egészben készült rántott szelet. Még szerencse, hogy készült róla hivatalos feljegyzés, nem sokkal a sütés után ugyanis az utolsó morzsáig elfogyott a gigantikus hús.
Ha tetszett a rekorder rántott hús cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!