Nyilván banán íze van, hiszen banántejről beszélünk. De nézzük a dolgot az elejéről.
Mára már szinte minden emberre jut egy laktóz- és/vagy tejfehérje-érzékeny barát vagy ismerős, meg persze a vegán életmódot folytatók is egyre többen vannak. Szerencsére már nekik is kevesebb dolgot kell nélkülözniük, ami a tejtermékeket illeti, valamint az összes modernebb országban lehet kapni (és kávézókban kérni) alternatív tejet. A legelterjedtebb a mandula, kókusz, rizs, zab vagy szójából készült változat. Kivéve Texasban, ahol egy Mooala nevezetű cég a magtejek mellett kitalálta, hogy banántejet is előállít. Nem, nem banán ízesítésű tejet, hanem banánból készült tejet.
A fő összetevők a banánpüré, napraforgómag, fahéj és egy kevés só. Ezzel a tejjel mondjuk nem lehet nehéz isteni banánkenyeret készíteni. Ja és hogy fokozzuk azt, amiről azt hittük nem lehet tovább: létezik ebből egy csokis változat is, ami már egy komplett shake-nek felel meg. Az előállítási módról mindenképp szeretnénk látni egy how it’s made videót, az ízét pedig el tudjuk képzelni, de addig nem nyugszunk, amíg meg nem kóstoljuk! 😀