Élénken emlékszem még rá, mikor 2011-ben megnyílt a Retek utcában az első à table! pékség. Napokig az utcán állt a sor. Mindenki szaladt francia bagettet venni, miközben persze háborgott, hogyan kerülhet négyszáz forintba egy croissant vagy egy bagett.
Rengeteg vaj
Eltelt tíz év, és egyébként vicces módon a bagett és a croissant ára nem változott. Azóta is 490 forintba kerül mind a kettő, és aki látta már az à table!-ban a croissant méretét, az nem is fogja sokallni érte ezt az összeget. Ma már minden croissant-rajongó tudja, hogy ennek a péksüteménynek a lényege a rengeteg vaj (majdnem annyi vaj kell bele, mint amennyi liszt!) és a sok-sok kézi hajtogatás.
Magyarországon még ma sem természetes, hogy az ember mindennap lemenjen friss kenyérért a pékségbe. Pedig Franciaországban már évtizedek, sőt évszázadok óta így élnek az emberek. Naponta egyszer, de inkább kétszer megveszik a friss bagettet reggelire és vacsorára is – hiszen a kenyér frissen jó. A bagett (és a kifli) pedig még inkább, hiszen kicsi mérete, viszont sok a héja, így pedig könnyen kiszárad.
Normandia Budapesten
Mindezt Anthony Lecaude francia pék mutatta meg Budapestnek. Anthony magánügyben került Budapestre Normandiából. A pék szakmát és a francia péksütemények csínját-bínját persze már akkor is jól ismerte. Itt aztán találkozott Hajdu Péterrel (nem a tévéssel), a Brunch pékség és szendvicsbár tulajdonosával, és ebből az ismeretségből lett végül pár év múlva az à table!, amiben minden terméket személyesen ők fejlesztettek ki.
Anthony ragaszkodott hozzá, hogy a croissant-t csak francia vajból lehet jól megsütni – ezzel egyébként más pékségek is egyetértenek. A magyar vaj ugyanis finom, de sajnos igen változó a zsírtartalma. A francia pék a francia liszthez is ragaszkodott, így az à table!-ba egyenesen egy francia malomból érkezik a liszt, már tíz éve pontosan ugyanonnan.
Tíz év alatt tíz üzlet
Anthony Lecaude végül visszaköltözött Normandiába, ahol jelenleg is pékséget vezet. Eközben Budapesten tíz év alatt tíz üzlet nyílt. Mint a tulajdonos, Hajdu Péter elmondta, sajnos a fővárostól messzebb nem nagyon érdemes nyitni, hiszen nehéz lenne a frissen sütött pékáru szállítása. Bár a tízből nyolc üzlet franchise rendszerben működik, mindegyik csak és kizárólag az à table! műhelyében készült finomságokat árulhatja, így egészen biztosan mindenhol ugyanazzal a minőséggel találkozunk. Nem az üzletekben sütnek ugyanis, hanem a központi üzemükben, és innen kerülnek kiszállításra a termékek mindennap.
Az à table! egyébként nem kizárólag pékség, és nem is jó Párizzsal példálózni, hiszen hangulat inkább a francia falvak környezetét idézi vissza. A legtöbb à table! egyben reggelizőhely is. Tízből hat helyen melegkonyha is üzemel, ahol főleg reggeli tojásos ételeket készítenek… azaz készítettek, a járvány óta értelemszerűen a helyben fogyasztás lehetősége megszűnt. Más vendéglátóhelyekhez hasonlóan ez nagy csapás az üzleteknek, bár Hajdú Péter büszke arra, hogy egy péket vagy cukrászt sem kellett elküldenie az üzemből.
Sőt, az első karantén alatt, hogy megtarthassa az alkalmazottakat, Karanténkalács néven kalács- és kenyérsütéssel segítették a rászorulókat, akiknek nagyon kedvező áron házhoz is szállították a pékárut.
Éppen a járvány előtt fejlesztették ki egyébként új süteményeiket: tíz új terméket terveztek bevezetni, de végül a korlátozások miatt csak hármat sikerült. A közönségkedvenc azonnal a Bobine lett, ami tulajdonképpen egy muffin alakú töltött croissant. A tésztája máshogy készül egy kicsit, mint a croissant-nak, ebben ugyanis van tojás is.
A csokoládés-maracujás lett nálam az abszolút nyerő, de igen népszerű a málnás is – ennek a tésztájában is van egy kis kakaó. Mondjuk, ezekkel a töltött, édes croissant-okkal nehezen birkózom meg, olyan hatalmas és tömény mindegyik. Kivéve, ha kacsamájjal van töltve, az valahogy mindig lecsúszik – ebbe ráadásul még egy kis fügelekvár is kerül.
Francia krémesben élen
Az à table! egyébként a pékség mellett azonnal elindította a cukrászatát is. A franciacukrász-vonal népszerűsítése volt a céljuk, ami be is jött. Az elmúlt években sok vendég számára lett ismert ez az újhullámos vonal. Hajdú Péter szerint ők voltak az első hely, akik hagyományos francia mille feuille-t készítettek, ami meglehetősen pepecselős munka, de ma is ez az egyik legnépszerűbb termék a croissant és a bagett mellett.
A legelső, Retek utcai üzlet az elmúlt időszakban zárva volt: felújításon esett át, két hete azonban kibővült, új választékkal nyitott újra. Érdemes betérni egy jó kis bagettért. Illetve minden terméket házhoz is rendelhettek a Wolton keresztül.
à table! boulangerie – patisserie 1024 Budapest, Retek utca 6.