Egy vendéglátós és egy gasztroblogger bemegy egy étterembe. Akár egy vicc is kezdődhetne így, de ez a valóság volt, mivel Bezerics Danival, a Balatoni Kör egyik alapítójával tettünk egy kis túrát, hogy megnézzük, szigorúan szubjektíven, mit érdemes kóstolni a Balaton északi partján.
A kezdő etap mindenképp a Télikert, melyről már az előző cikkemben is írtam. Aki esetleg lemaradt volna arról, címszavakban: pho leves, szuvid burger, és zseniális, országbajnok pizza. Minden más az írásomban.
Első állomás: Pura Vida, Tapolca
Az étterem, vagy bisztró, ahogy tetszik, nem is olyan régen nyitott Tapolca Fő terén. Beérve látjuk, hogy kicsi, hangulatos belsővel rendelkezik, kicsit vintage, mediterrán, franciás, Pestről talán a Vintage Garden juthat róla eszünkbe. Az étlap többi tétele is elég izgalmasnak tűnik, mi a burgerre megyünk rá, elvégre próbálunk a street food felől közelíteni, vagy mi. Mellé levendulaszörpöt kérünk, a kiszolgálás kedves, a szörp pedig kicsit híg, de ez legyen a legnagyobb bajunk.
Hamarosan meg is érkezik a fogás, beleszúrva egy értelmezhetetlenül nagy zászló, ha elfelejtettük volna, hol is vagyunk épp. A köret mellé a klasszik csónakburgonya, McCain bácsi keze mindenhová elér, csak kicsit olyan, mintha nem elég forró olajban főtt sült volna, konkrétan puha. Szomorú.
A zsömle tetején még egy félbevágott koktélpari is pihen, oké. A buci kicsit édeskés, textúrára picit tömör, és lényegében sok ízzel nem rendelkezik, a pirítás sem adott neki lényeget. A húspogácsa ízre még nem is lenne rossz, csak sajnos itt is azt az iskolát követik, hogy kell bele minden, mint például hagyma, felkockázva. Nem, nem kell. Rajta egy szelet cheddar pihen, felejthető.
Alatta nagy bumszli jégsaláta-levél, nagyítóval kereshető hagymalekvár, plusz szósz. A burgert 1690-ért mérik, ez a pénz nem sok, ellenben a burger különösebben nem is jó. Valószínűleg ez az a hely, ahol bármi mást kértünk volna, jobban járunk, pedig nem kellett volna sok hozzá. Kár érte.
Második állomás: Gyulakeszi, velős pirítósozó
Ez egy szomorúan gyors megálló lett, mivel pont a kétheti bezárás előtti napon voltunk ott, és délután négyre mindenki felzabálta a legendás velős pirítóst. Hogy is mondta Arnold? I’ll be back…
Harmadik állomás: Kredenc Borbisztró, Balatonfüred
Itt Dobai Andris, szintén Balatoni Kör, és Brains zenekar alapítótag már várt minket, egy jófajta Szent Donát csopaki olaszrizlinggel. A hely szintén nem nagy, barátságos, retro jellegűnek mondható, mintha egy romkocsma egy kisvendéglő és egy borbár keresztezése lenne. Ilyenkor télen csak a belseje üzemel, de nyáron a teraszon is emberek szoktak lógni. Ez persze nem rettent el senkit, régebben élőzene szólt, manapság pedig dj húzza a talpalávalót hétvégente, a loungetól kezdve a világzenéig van ilyenkor minden.
Szépen lassan itt is érkezik pár falat, mutatom is őket sorban. Először is egy ropogós pannini, finom sajttal, és kevert salátával. Kolbász és kétfajta hurka, savanyúval, és gyöngyhagymával. Főzelék, benne az előbbi húsdarabkákkal. Mindegyik étel kellemes ízekkel rendelkezett, és szívesen falatoztam volna őket a borocskáim mellé, de sajnos még eléggé tele voltunk az előző kajálásból, így csak csipegettünk.
Azért nyilván a desszertnek még maradt egy kevés hely: Rákóczi túrós, meg egy csudajó diós süti érkezett, mondjuk ezek hogy, hogy nem, teljesen el is tűntek. Ezután szépen szuszogva, de elbúcsúztunk a Kredenctől, valamint Füredtől is.
A fentebb említettek csak egy kis részei a Balaton környéki gasztro-kultúrának, és ahogy mi is visszatérünk még, mindenki másnak is ezt ajánlom, mert nagyon jó kis dolgokat lehet találni a hidegebb időszakban is.
Hozzászólások
