Barlangot, botanikai gyűjteményt és az egykori kerengő dervisek kolostorává avanzsált püspöki rezidenciát is megnézhetjük. A frekventált helyszíntől pár utcára pedig érdemes megszállni a Bagolyvárban, ami nemcsak panzió, wellness apartman, de egy gyönyörű kilátással rendelkező, a helyiek körében igen népszerű étteremmel is büszkélkedhet.
A Bagolyvár hegytető programokat is kínál
A helyszín meglepő, hiszen az ajtóból rögtön hosszú lépcsőn sétálunk lefelé. Az első helyiség pince hangulatú, ülő-boxos termét először néhány kisebb világos különterem váltja fel, majd egy nagyobb fedett terasz (mint megtudtuk, ez volt az eredeti 1995-ös nyitáskor) és egy óriási körpanorámás nyitott terasz vár bennünket, amit egy, a mindennapokban is használt kemence is ékesít.
A kilátásról röviden annyit, hogy a háttérben a Zengőt csodálhatjuk és Pécs nyugodt, keleti részére néz. A város zajából semmit sem lehet hallani, pihentető, megnyugtató élmény. A feljutás gyalog szép teljesítmény, autóval pedig nem kis kaland a meredek utcácskákon.
Klasszikus ízek, belsőséges fogások
A kínálatot tekintve vannak merész, sváb hagyományokkal megáldott fogások, mint a pájsli házi knédlivel (4100 Ft), ami sertésbelsőségekből készül (szív, tüdő, máj). Klasszikusabb paprikás az ízesítés, mint egy szalontüdőnél, de a tejfölhab savanykás íze itt is sokat dob az ételen. A knédli remek, nem rágós, bár mindenhol így készítenék!
Ha már merészség: kóstoltunk még rántott disznósajtot (2700 Ft), amit bizony az étteremben készítettek, és mind ízesítésben, mind állagában kiváló volt. Jól harmonizál vele a kovászolt cukkini és a kellemesen füstös ízű paprikás krumpli mártás formájában. Ennyi hangsúlyos alapanyag mellett egyedül a remek házi kenyér nem tudott érvényesülni.
Erős a borkínálat – és főzni is mernek vele
Felszolgálói ajánlásra megkóstoltuk még a részeges vadpörköltet házi dödöllével (5400 Ft), ami szarvascombból készül villányi vörösborral. Óriás adag és határozottan érezhető bormennyiséggel fő. Akik nincsenek hozzászokva, talán jobb, ha mást választanak az étlapról.
Vegetáriánus ételekben nem erős a Bagolyvár
A kereslet a vegetáriánus ételekre nem nagy, viszont a lapon sütött kézműves sajt (4300 Ft) remek választás lehet. Az aromás, kellemesen harapós sajtot roppanós brokkolival, zöld spárgával és kellően savas vajmártással kapjuk.
Klasszikus desszertek kellő figyelemmel
Desszertként málnás csokoládészuflét (2100 Ft) kóstoltunk, ami jó értelemben mellbevágóan tömény. A forró krémes sütemény tetején egy réteg málnavelőt kapunk, amire ráfektetik a hideg roppanós csokilapot, erre pedig a fagyit, így nem olvad azonnal és a textúrák játéka is érvényesül. Egyszerű desszert, mégis remek, megérte fáradozniuk vele.
Ezen felül kellemesen savas az almás rétes (2100 Ft), amiből tekintélyes adagot kaptunk, azonnal mártássá olvadó mákfagyival. Bármilyen főétel után túlzónak érzem az adagot, de természetesen ez sosem baj.
Összeszokott csapat dolgozik a vendégekért
Balázs Levente a séf, aki 11 éve erősíti az éttermet konyhafőnökként. Szakács és cukrász végzettsége nagy szerencséje minden vendégnek, mert gyümölcsszezonban házi lekvárokat készítenek a csapattal, majd ezeket is felhasználva remek desszertek is készülnek.
Foglalni mindenképpen ajánlott, hétvégén ugyanis telt házzal dübörögnek. Szép törekvés, hogy az éttermet csak a konyha kapacitásáig ültetik tele, és való igaz, hogy semmire nem kell sokat várakozni. A kiszolgálás flottul megy, remek borpárosításokkal látnak el minket a szekszárdi, villányi borvidékről, de még a szlovén régióból is. Házi pálinkát főznek, és a saját aszalt barackukkal ágyazzák. Egyszóval törekednek arra, hogy ki- és felhasználják a gyümölcsöskertjüket.
A Kopácsi Halnapok már fogalommá vált a Bagolyvárban
Egy évben kétszer Kopácsi Halnapokat is rendeznek, ennek már ezres nagyságrendű a közönsége. Rendezvényekre való kitelepüléssel is foglalkoznak, és a pogácsájuk elképzelhetetlen, ahogy Levente mesélte, fontos az utolsó pillanatig figyelni rá, hogy már megpiruljon, de még pont ne süljön túl. Hát elkapta a pillanatot, az egyszer biztos!
Az egész éttermi kínálatban szembetűnő ez a figyelem. Sajnos csak egy kis szeletet kóstoltunk ebből, de mi biztosan visszatérünk. Határozottan büszkék lehetnek arra, hogy a minőség emelése mellett a vendégszámot is megsokszorozták, és a klasszikus barna mártást most is úgy főzik, ahogy azt kell, ráadásul szarvascsontból.
Bagolyvár Étterem
Cím: 7627 Pécs, Felsőhavi dűlő 6.
Ha tetszett a Bagolyvár Étteremről szóló cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!