Az ázsiai kitekintő után térjünk is vissza Magyarországra. Budapest legmenőbb kerületében, a 7-ben brunchozó formájában megnyílt a koreai street food hazai fellegvára, a Briosh – the eggdrop project!
Egy hotel lobbijában nyitottak
Farkas Dani és Nick Balázs nevét nem mostanság kezdi megismerni a magyar vendéglátós világ: a VINYL & WOOD szintén hozzájuk kapcsolódik, de más egységek és több hotel étkeztetését is menedzselik. Így kerültek az újonnan nyílt, négycsillagos Onyx Hotelbe, aminek eleinte csak a klasszik hoteles büféreggelijét intézték, a napközben üresen árválkodó lobbi viszont egyre inkább zavarta a srácokat. Arra jutottak, hogy egy laza vendéglátóhely simán elférne a földszinten, úgyhogy elkezdték tervezgetni a Briosh koncepcióját. A brunch mint műfaj szinte a kisujjukban volt, mégsem akarták egy az egyben áthozni a vinyles étlapot, inkább egy teljesen új vonalon indultak el, ami Budapesten (még) egyedülálló. Csatlakozott hozzájuk Farkas István mint üzletvezető, aki nagy szerepet vállalt az elképzelések kidolgozásában, és onnantól kezdve nem volt megállás.
Ázsiai ihletésű kaja, reggelire
Balázsék az utóbbi időben annyira belebolondultak az ázsiai gasztronómiába, hogy gondolkodás nélkül egy ázsiai fogást álmodtak meg a Briosh – the eggdrop project signature reggelijének is. Ugyan kevés (= nulla) ázsiai, pláne koreai kaját tudnék kapásból mondani, ami pályázhatna a nap első étkezése címre, az eggdrop szendvics épp ilyen.
Na de mit is tud ez a full extrás rántottás szendó? Az alapok alapja a péksüti: ezt a város egyik legnagyszerűbb péksége, az Arán süti nekik frissen. A vajas tészta nagyon könnyed, éppúgy, mint a bele kerülő légies tojásrántotta.
A cheddar sajt része mindegyik „eggdrop projektnek”, de sonka, bacon, lazac vagy avokádó, és akár ezek kombinációja is választható még extraként. A titkos édeskés vagy a pikáns majonézes szósz szintén a szendvicsek része.
Az alapanyagok beszerzésében a szezonalitás mellett a minőségre is nagy hangsúlyt fektetnek, így amit csak tudnak, szabadtartásos gazdaságokból szereznek be, mint például a Farm2Fork.
Észrevétlenül, de eszméletlenül jól lehet lakni
Ettetek már reggelire tojásos szendót? Ez az a kaja, amitől tuti, hogy nem éheztek meg ebédig – de mi a helyzet akkor, ha ez a szendvics ebéd IS? A válaszért energiát (és kalóriát) nem kímélve Nórival végigettük a Briosh menüjét.
Ha nem reggeliztél egy falatot se…
Aki teljesen éhgyomorral érkezik, annak jó hírem van: az eggdrop szendón kívül egy édesség is be fog férni az étlapról. A tojásrántottás szendvicsek közül nekem a sonkás-sajtos és az avokádós-lazacos volt a befutó, de a baconösre se mondanék nemet, ha minden más elfogyna a kínálatból. Mindegyikre jellemző, hogy bőőőségesen meg vannak pakolva, és ugyan a fluffy rántotta a lényeg, minden másból is szabad szemmel látható mennyiség kerül bele. Nem csak egy tessék-lássék szelet sonka vagy avokádó – a feltétek rétege is olyan vastag szinte, mint maga a tojás.
Szerintem lehetetlen átharapni, bár Daniék állítása szerint volt már olyan vendég, aki evőeszköz nélkül puszilta be. Mi inkább elegánsan, késsel-villával próbálkoztunk, de nem mondom, hogy így könnyű volt szépen enni a szuperszaftos szendvicset.
Az édes kaják esetében egy sajttortás briósszendvics és egy juharsziruppal leöntött brióspuding közül választhatunk. Bár nincs kötődésem a helyhez, ez a két kedvenc édességem. Csak azt sajnáltam, hogy fizikailag képtelen voltam mind a kettőt benyomni.
„Köretek”
Sült krumpli vagy extra kenyér nem jár az eggdrop szendvicsek mellé, viszont van elképesztően király házi kimchi, és tócsnihoz hasonló hash brown. Ez utóbbi nekem picit nehéz, és egy kicsit felesleges volt ahhoz a mennyiségű ételhez, amit mi kóstoltunk, de ha valaki csak csipegetne, miközben más lakmározik, tökéletes választás. Fokhagymás mártogatós is jár hozzá! A kimchi pedig tényleg fantasztikus, aki szereti, kóstolja meg sali helyett.
Avokádós toast, mert muszáj
Ha valaki nem rajong a tojásos reggelikért, vagy furának érezné, ha délben rántottázna, akkor a brunchételek koronázatlan királya (vagy királynője), az avokádós pirítós siet a megmentésére. A pékáru ehhez is az Arán remekműve, avokádóból pedig annyit tesznek rá, hogy szinte megilletődve érezzük magunkat, mivel érdemeltük ki, hogy ennyire jó dolgunk legyen.
Ne riasszon el a hotel
Igen, fura úgy egy hotelben reggelizni, hogy nem ott szálltunk meg, de ez senkit se tartson vissza! Az elegánsabb hangulatot szuperül oldják a laza, street foodos kaják, amik közül, ha rám hallgattok, mindenképp eggdrop szendvicset kóstoltok (először). Mellé egy koktél vagy egy finom limonádé dukál, és ha szép az idő, pár száz méterre van a Városliget, egyből le is tudjátok mozogni a bevitt kalóriákat. Egyéb esetben irány haza, és nyomjatok be egy izgi filmet, mielőtt beüt a kajakóma – ha pedig még a Brioshban nyomna el az álom, kérdezzétek meg a hotelt, hátha van egy üres szobájuk. 😀
Cím: 1078 Budapest, Marek József u. 12.
Ha tetszett a Briosh – the eggdrop project, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!