„Elégethetném a pénzt a teraszon” – Hogyan éli túl egy kávézótulajdonos a járványt?
Éva az üzleti világban dolgozott 17 éven át, és a végére teljesen kiégett. Úgy érezte, egyszerűen nem tud több stratégiai tervet megírni. Ma már szinte klasszikusnak számító útra lépett: megvalósította régi álmát, és a teljes végkielégítését egy kávézó megnyitására tette fel. Ez lett a Fabrik.
„Ma már úgy gondolom, szinte nagyképűség volt mindenféle vendéglátós tapasztalat nélkül belevágni, pedig a multinál azért megtanultam az üzleti gondolkodást. Anélkül nem is tudom, mihez kezdtem volna” – osztotta meg velem Éva, amikor megkértem, meséljen őszintén a kis vendéglátóhelyek nehézségeiről.
„Sokan jönnek hozzám tanácsért, kiégés előtt álló multis arcok, hogy kávézót nyitnának. Mindenkinek azt mondom, hogy álljon be hozzám a pult mögé reggel fél hétre, nyitásra. Aztán gondolja újra, hogy tényleg ezt akarja-e! Szerintem rohadt sok pénzt spórolok annak, akit le tudok beszélni a kávézónyitásról. Egy ilyen kis helyet beindítani baromi nehéz, még koronavírus nélkül is” – meséli Éva. Nagyon sok idő kitapasztalni például, milyen termékre lesz kereslet, hogyan fogynak a készletek. Ahogy nem egyszerű megtalálni a jó munkatársakat, a megfelelő kommunikációt, vagy kiépíteni a vendégkört.
18 év után munkanélküli segély
„Én annyi maradék belga csokitortát megettem az első hónapokban, hogy soha többet nem akarok csokitortát látni. Egy év után aztán megtaláltuk a közönségünket, a jól működő workshopokat, a partnereinket és azokat a beszállítókat, akikkel gördülékenyen tudunk együttműködni.
A tavaly január anyagilag még mindig nem volt nyereséges, de már éreztem, hogy kezd beindulni a kávézó. És erre jött a koronavírus, amikor egyik napról a másikra be kellett zárni, ráadásul alkalmazottat is el kellett küldenem, ami lelkileg nagyon megviselt. Egyszer csak egy fillért sem kerestem, 18 év után elmentem munkanélküli segélyre” – mondja Éva, aki hangsúlyozza, hogy nagyon nehéz egy olyan döntést meghozni, hogy bezárjuk az üzletünket.
A Fabriknak három üzleti lába van: a kávézó, a workshopok és a grafikai stúdió, amit Éva csinál. A karrierváltás keretében ugyanis egy művészeti egyetemet is elvégzett. Először természetesen a workshopokat vesztették el, még a bezárás előtt, hiszen egyre többen tartottak a vírustól. Már közel egy éve nem tudnak workshopokat tartani, pedig ezek nagyon népszerűek voltak, és a bevételnek is fontos részét képezték.
„Mivel én is úgymond hobbi művész vagyok, a Fabrik workshopjai leginkább hozzám hasonló amatőröknek kínálnak lehetőségeket, és hatalmas volt rájuk az igény. Nálunk mindig pezsgés volt. Kezdett beindulni az a közösségépítés, amiért én kávézót akartam nyitni. És ezt húzta keresztül a járvány” – mondja Éva, aki tavasszal két hónapra teljesen bezárta a kávézót.
Egyedül álltam a pultban
„Májusra aztán úgy éreztem, muszáj csinálnom valamit, addigra már nagyon hiányoztak a vendégek. Nagyon jó érzés volt, hogy mi is hiányzunk nekik, sokan kérdezték az itt lakók közül, hogy mikor nyitunk ki. Így májusban megnyitottam, de egyedül álltam a pultban végig. A gyerekeimet sem láttam egy hónapig, akik erre az időszakra anyukámékhoz költöztek, hogy én tudjam vinni a kávézót. Miközben nem kerestem egy fillért sem. Úgy éreztem, ennyi erővel el is égethetném a pénzt a teraszon.”
A nyár viszont a tavasszal teljesen ellentétes tapasztalatokat hozott, és minden üzleti elméletet megcáfolt. Bár alig volt a városban turista, mégis pörgött minden. „Egész nyáron tele voltunk, végig éreztem a törzsvendégek támogatását és a szeretetet. De ez a pörgős nyár is csak arra volt elég, hogy a tavasszal felhalmozott adósságot ledolgozzuk – magamnak továbbra sem tudtam fizetést adni. És nem voltunk az őszre sem felkészülve: nem gondoltuk, hogy egy még hosszabb lezárás jön. Nulla tartalékkal kellett belevágni, ami hatalmas pofon volt. Pedig ha valamit megtanultam a multis világban, az a problémamegoldás és a válságkezelés. Én tényleg nagyon jól működöm stresszhelyzetben, de most mégis sokszor úgy érzem, hogy már nincs honnan erőt merítenem.”
Hullámvölgy vagy zsákutca?
Éva szerint egy ilyen válsághelyzetben nagyon nehéz eldönteni, hogy az ember zsákutcába került, vagy csak egy nagyon nagy hullámvölgybe. „Most még nem zárok be, de ha egy év múlva is ilyen szenvedés lesz, akkor biztosan el fogok gondolkodni azon, hogy meddig éri meg beletenni az életed minden szeletét” – mondja Évi, aki most már egy kicsit optimistább.
Bár a január mindenképpen értékelhetetlen lesz üzletileg, ha jön a jó idő, talán beindul egy kicsit az élet. Azzal nem számol, hogy február 1-jén ki lehet nyitni, szerinte leghamarabb február végén vagy márciusban kapnak engedélyt. Úgy véli, azonnal megtelnek majd a helyek, mert mindenki ki van éhezve arra, hogy végre beüljön valahová, és találkozzon a barátaival, ismerőseivel.
Emberileg sokat nyertünk
„Bár nem keresek egy fillért sem, mégis úgy látom, hogy emberileg sokat nyertünk ezen a helyzeten. Rengeteg időnk volt arra, hogy a vendégekkel kommunikáljuk. Mindenkit megismertünk, és minket is megismertek, ami hatalmas ajándék. Folyamatosan érzem a támogatást és a szeretetet. A vendéglátósok is segítik egymást, – éppen most álltak össze a By Beans Coffee-val, akiknek termékei kaphatók a Fabrikban is. A karácsonyi gyűjtőakciónk keretében annyi adomány gyűlt össze, hogy két nagy autóban is alig fért el. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy az emberek még ebben a nehéz időszakban is folyamatosan segíteni akarnak.”
Fabrik, 1132 Visegrádi utca 14.