Hirdetés

Ha olyat szeretnél látni, amit korábban tutira nem, akkor irány Monor: meglestük a Fürge Pávát

Hirdetés

Ha olyat szeretnél látni, amit korábban tutira nem, akkor irány Monor: meglestük a Fürge Pávát

Hirdetés
Egy Monoron élő, nagyon kedves barátnőm hetekig nyúzott, hogy menjek át hozzá, mert olyan hely nyitott náluk, amit látnom kell. Nem is túlzott, ugyanis olyan hellyel lettek gazdagabbak, amit még budapestiként is megirigyeltem.
Hirdetés

A Fürge Páva üzletvezetője, Kruchió László valószínűleg sosem gondolta volna, hogy egyszer köze lesz a vendéglátáshoz, ugyanis eredeti szakmáját tekintve kertészmérnök és dekoratőr. A különböző virágkompozíciói olyan gyönyörűek és egyedülállóak, hogy a legexkluzívabb hazai rendezvények jegyzik a nevét. Akit esetleg a weboldala nem győzne meg, annak halkan súgom, hogy szeptemberi látogatásakor Ferenc pápát is az ő csokrával üdvözölték. A különböző felkéréseknek eleget téve már régóta készít ehető virágokat és dekorációkat, innen pedig szinte már nem volt megállás. 

László, a hely tulajdonosa

A régi kávézók hangulata a lelassulás jegyében

A Pávába lépve azonnal egyértelművé válik, hogy itt bizony szakértő kezek rendeztek be minden egyes sarkot, a virágok és persze a sütemények együttes illata pedig egészen mámorító. Laci célja alapvetően egy olyan közösségi tér létrehozása volt, ami egyszerre a régi kávézók hangulatát is megidézi, ahol barátságok születhetnek. Ennek adózva nemcsak isteni kávéval, de mindennap friss újsággal is várják a vendégeiket. Ami pedig a közösségalkotást illeti, voltak már, és tervben is vannak kiscsoportos workshop foglalkozások, ahol az emberek lelassulhatnak, kiélhetik a kreativitásukat, közben pedig jót beszélgethetnek.

Ahogy a barátnőmtől megtudtam, a félig-meddig ismeretlenekből álló adventi koszorú készítés például olyan jól sikerült, hogy a következő heti borkóstolóra mindannyian együtt jelentkeztek. Az üzlet egyébként körbejárható, amit a vendégek nagyon élveznek. Míg az egyik helyiségben jól látható módon készülnek a csokrok és asztaldíszek, pár méterrel arrébb ráérősen lehet sütizni, szóval itt tényleg minden adott ahhoz, hogy az ember kicsit elbújjon a világ baja elől. És hogy ezek után miért kapta a hely a Fürge Páva nevet? Kapaszkodjon meg mindenki, ugyanis Laci 8 páva büszke tulajdonosa, és úgy általában hatalmas madárrajongó, így mindenképpen valami olyan névben gondolkodott, ami tükrözi a szenvedélyét. 

furge pava
Nagyon kedves hely a Fürge Páva

Kizárólag magyar termékek 

Ami nagyon szimpatikus még itt (megannyi más mellett), hogy semmiféle reklámnak nincs helye náluk. Olyannyira, hogy semmilyen világszerte ismert márka nem képviseli magát, kizárólag magyar termékeket forgalmaznak. A szörp házi, a bor egy környékbeli pincészeté, a gyümölcslevek egy derecskei farmról kerülnek az üvegekbe, és a sörök is magyar kézműves készítmények. A lényeg pedig, vagyis a sütemények és sós aprósütik egytől egyig a KEMENES Cukrászatból érkeznek Monorra. Ez a cukrászda egy erdélyi gyökerekkel rendelkező családi vállalkozásból nőtte ki magát egy több mint százféle finomságot kínáló üzemmé. Ennek ellenére megtudtak maradni a tradicionális vonalon, miközben a kor igényeihez igazodva szélesítik a kínálatukat. A Pávában körülbelül 60-70-féle termékkel képviseltetik magukat a pogácsától kezdve az aprósüteményeken át, egészen a tortákig. De nem kell attól tartani, hogy két kilóval többel távozunk, mint amivel jöttünk, ugyanis a reggeli vonalon az egészséges(ebb) alternatívákat is szem előtt tartották. 

A páva csókja 

Ezt a süteményt kifejezetten számukra készíti a KEMENES Cukrászda, így nem volt kérdés, hogy megkóstoljam. Ahogy a képen is látszik, egy tekert süteményről van szó, amit a különböző rétegek tesznek izgalmassá. A különböző ízesítésű piskótákba marcipánt kevernek, amitől ugyan kevésbé puha, de nagyon jó ízt ad neki. Ezek közé érkezik nagyon vékonyan, mégis érezhetően a valódi málnából készült lekváros réteg, a fehérvanília-krém, a pontot az i-re pedig a pisztácia teszi fel. Nagyon komplex kis süti, így aki szereti az izgalmas kombinációkat, az ezt is szeretni fogja. Bár így leírva lehet, hogy töménynek tűnik, sikerült úgy eltalálni az arányokat, hogy egyáltalán nem fullasztó, sőt! Nekem a legjobban a finoman megbúvó pisztáciás réteg tetszett, így aki szereti, ki ne hagyja!

Fürge páva

Sajttorta 

Ahogy azt már rengeteg cikkemben említettem, nem kifejezetten vagyok rajongója az édességeknek, viszont egy jó répa- vagy sajttortára bármikor kapható vagyok. Az itteni sajttortában az a klassz, hogy a pultban az alapot látod, és arra 3-féle öntet kérhető. Nevesül eper, karamell és persze csokoládé. Én a karamellásat választottam, mert az talán kevesebb helyen van, mint csokis vagy gyümölcsös. Ami rögtön feltűnt, hogy az alja nem kekszrétegből áll, hanem valami egész másból, de bánatomra műhelytitoknak minősül. A mascarpone része valami áááálomkönnyű és éppenhogy csak egy kicsit édes. Ennek köszönhetően a karamelltől sem lesz gejl. Egy jó erős feketéhez a legtökéletesebb választás. 

Finom sütemények

Ha picit lelassulnátok egy fárasztó, munkával teli hét után, a Fürge Páva tökéletes választás akár adventi koszorút készítenétek, akár csak egy finom sütire és jó beszélgetésre vágytok. 

Cím: 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 87. 

Hirdetés
Hozzászólások
Tovább olvasok
Hirdetés

Ezeket láttad már?