Hirdetés

Egy csipet mediterrán életérzés az Alföldön – kipróbáltuk a Grande Mediterránt

Tovább olvasok
Hirdetés

RTL.hu Hírek

Berki Mazsi szerint Dobos Evelin elleste az egyik trükkjét

Berki Mazsi izgatottan nézte végig Dobos Evelin és Nyári Dia meccsét, hiszen a Sztárbox második elődöntőjében kiderült, hogy kivel fog ringbe szállni a döntőben. Edzőjével ki is elemezték a színésznők mérkőzését, és ennek alapján azt üzente leendő ellenfelének: kösse még fel kicsit a gatyáját jövő vasárnapra. 

A játék legújabb áldozata üzenetet küldött gyilkosainak

Az árulók egyöntetű döntés alapján választották ki következő áldozatukat. A levél címzettje, miután szembesült azzal, hogy el kell hagynia a játékot, üzent az árulóknak.

Itt vannak a Sztárbox második elődöntőjének legkeményebb képei

A Sztárbox második elődöntője a férfi középsúly mérkőzésével indult, ahonnan Molnár Áron jutott a szuperdöntőbe, miután a bíró az első menetben beszüntette a mérkőzést. A női könnyűsúlyban Dobos Evelin és Nyári Dia lépett ringbe. Előbbi négy menetben, megosztott pontozással győzött. A férfi nehézsúlyban Árpa Attila és Pintér Tibor mérkőzött meg, amelyből négy menetben egyhangú pontozással Árpa Attila jutott tovább.

LEGO® Masters nyereményjáték 3. hét – Építsd meg álmaid autóját

A LEGO® Masters 3. adása után újabb nyereményjáték indul – az adásban a veszélyzónás versenyzőknek most egy ikonikus sportautó kicsinyített mását kellett megépíteniük, így a heti kihívásunkban neked is autót kell építened!

Ezekre a zenékre vonultak a ringbe a Sztárbox hírességei

A Sztárbox elsősorban az ökölvívásról szól, és persze azért a show-ról is, aminek fontos eleme a résztvevők bevonulása, illetve az azt aláfestő zene. Mint Verebély Marcell, a műsor senior kreatív producere elmondta, a ringbe lépő sztárok nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy milyen zenét válasszanak maguknak, hiszen az nemcsak az alaphangulatot határozza meg, de kifejezi a bokszoló személyiségét és stílusát. Összeállításunkban megmutatjuk mind 24 versenyző bevonulását, alattuk pedig a számok eredetijét is meg lehet hallgatni. (Mivel rengeteg videót gyűjtöttünk össze, könnyen lehet, hogy beletelik egy kis időbe, amíg valamennyi lejátszó betölt, de érdemes kivárni.)

„Tisztában vagyok vele, hogy haldoklom, szerinted van tabutéma?” – a családnak és a barátoknak is meg kellett tanulni együtt élni Karsai Dániel betegségével

Karsai Dániel az ALS nevű gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségben szenved. A jogász két hónappal ezelőtt egy közösségi médiás poszttal számolt be a saját helyzetéről a nyilvánosságnak, előtte csak a családja és a szűk baráti köre tudta a diagnózist. Nekik is meg kellett tanulni együtt élni Karsai Dániel betegségével, erről hosszan beszéltek az RTL-nek.  

Világsztároknak is otthont adott Czeglédi Laura

A 35 éves lakberendező férjével él a főváros közepén. Czeglédi Laura párja ingatlanbefektető, akivel egy csodálatos, 22 lakásos házat sikerült kivásárolniuk, amiben több világsztár is lakott már. Életüket nemcsak Budapesten töltik, rendszeresen utaznak a 11 hektáros toszkán birtokukra is, ahol az 1000 négyzetméteres villa mellett helikopterleszálló, teniszpálya, futópálya és medencék is találhatók.

Árpa Attila: Hirtelen Magyarország lett a 10 millió bokszszakértő országa

Árpa Attila hamar véget vetett az első negyeddöntős mérkőzésének, amikor másfél perc után kiütötte Nagy Ervint. Mindezek ellenére úgy érzi, semmit nem mutatott meg abból, amit a bokszról tanult, inkább olyan volt, mintha belökték volna egy kocsmába, hogy verje meg azt az embert. Az rtl.hu-nak beszélt arról is, maradt-e sérelem Nagy Ervinben a KO után, hogyan befolyásolta Az Árulók forgatása a felkészülését, milyen keresetlen szavakkal szokta ösztönözni az edzője az ellenfelek elemzése helyett, és milyen esélyekkel lépne ringbe a döntőben Brasch Bence ellen, amennyiben vasárnap sikerül legyőznie Pintér Tenyát. Árpa Attila szerint a Sztárboxban az eredménytől függetlenül csak azok a versenyzők vallottak kudarcot, akik borzalmasan rosszul kommunikáltak a műsor alatt.

Ezeket láttad már?