Sajnos kezdenek megjelenni a közösségi médiában azok a posztok, miszerint sokan túlvásárolták magukat, és egyre több élelmiszert dobnak ki vagy tesznek a kuka mellé. Nem lenne jó, ha bármi is a kukában végezné, így adunk néhány tippet, hogyan maradhatnak tovább frissek az alapanyagaid – ebben a Fine Dining Lovers egyik cikke is segítségünkre volt. Az élelmiszer-pazarlás egyik legnagyobb forrása sajnos amúgy is a háztartás. A kidobott élelmiszer több mint fele – évente nagyjából 173 kilogramm étel – otthon kerül a kukába. Az élelmiszerláncok és az éttermek például alig 10 százalékkal járulnak hozzá a pazarláshoz. Fontos lenne tehát, hogy odafigyeljünk arra, hogy minél kevesebb ételt dobjunk ki.
Hogyan tartsd el tovább az alapanyagokat?
Nyilván nem árulunk el túl nagy titkot, hogy az élelmiszerek frissen tartásának legfőbb módja a fagyasztás. Emellett azonban van egy másik szuper módszer, a savanyítás. Ráadásul gyakorlatilag semmilyen szakértelmet nem igényel, otthon is gyorsan elvégezhető, és a legjobb, nem mellesleg mostanában a legdivatosabb tartósítóeszköz. Savanyítani mindent lehet, nem csak az uborkát! Retket, céklát, hagymát, de akár karfiolt is. És most nézzük, mit tehetsz az alapvető élelmiszerek esetében!
Kenyér
Ha finom, friss kenyérhez jutsz (ebben a cikkben találsz tippeket, melyik pékségektől tudsz rendelni), vagy nagyobb mennyiséget rendelsz, ne egyben fagyasztd le! Vágd szeletekre, csomagolj annyi szeletet műanyag fóliába, amennyit egyszerre meg szoktál enni, és így helyezd a fagyasztóba.
Liszt
A liszt nagyon sokáig eltartható! Van ugyan rajta egy minőségmegőrzési idő, de ha nem kukacosodik meg, ezután is simán használhatod, nem kell kidobni! A molyok ellen érdemes a lisztet hűtőben tartani. Ha sokáig szeretnéd a lisztet tárolni, inkább fehér lisztet vegyél, és ugyanez igaz a rizsre is. Bár a barna rizs jóval egészségesebb, a mostani időszakban mégis érdemes fehéret venni, mert a hántolt gabona kevesebb zsiradékot tartalmaz és tovább friss marad.
Kávé
Alapszabály, hogy a friss kávébab sokkal tovább eltartható, mint az őrölt kávé, ami sajnos hamar elveszti az aromáját. A kávészemeket is érdemes aromatartó csomagolásban a mélyhűtőben tárolni, és őrlés előtt elővenni.
Tojás
A friss tojás sokáig, akár 6 hétig is eltartható hűtőben. Ha viszont nagy mennyiséget halmoztál fel, akkor érdemes ezt is fagyasztani. De vigyázz, sose egészben fagyaszd, mert úgy a folyadék szétrepeszti a tojás héját! Érdemes mindegyiket feltörni, és kis tárolókba helyezni. Ha akarod, külön is választhatod a fehérjét és a sárgáját, és úgy is fagyaszthatod.
Uborka, répa, brokkoli, gomba
Sajnos a kígyóuborka is viszonylag gyorsan megromlik. Éppen ezért mosd meg alaposan, és töröld szárazra! Aztán egyenként csomagold papírtörlőbe, így helyzd el egy nejlonban, és mehet is a hűtőbe! Ha még több uborkád van, akkor turmixold le, és tedd jégkockatartóba majd a fagyasztóba! Nyáron jól fog jönni a limonádéhoz. Ugyanez érvényes a répára is! A zellert és a brokkolit egészben csavard fóliába és vágd le a végeiket, ez segít frissen tartani. A gomba viszont utálja a nedvességet, szóval azt mindenképpen papírzacskóban tárold!
Saláta
A saláta egy érzékeny kérdés, mert sajnos hamar romlásnak indul. Tárolás előtt mindenképpen mosd meg, aztán salátacentrifugával alaposan szárítsd meg. Ezután csomagold száraz konyharuhába, vagy egy zárható szűrőedénybe, és így tedd a hűtőbe! Így kifejezetten sokáig ropogós marad.
Tejtermékek
A friss tej általában még pár nappal a lejárati idő után bőven fogyasztható, a tejföl és a joghurtok pedig ennél tovább is. A biztonság kedvéért azért fordítsd a tejfölt fejjel lefelé, így vákuum képződik benne, és tovább friss marad. A tejet pedig ne a hűtő ajtajában tartsd, hanem inkább a legalsó polcon, mert ott áramlik a legjobban a levegő. Végső esetben a tejet is lefagyaszthatod.
Sajt
A sajtokat elég papírba csomagolva tárolni, soha ne tedd nejlonba! Ha a boltban abban volt, vedd le róla, mert a sajt hamar átveszi a műanyag ízét. Ráadásul a sajtnak szüksége van némi levegőre, ezért is sokkal jobb neki a papír, és azt se tekerjük rá nagyon szorosan. Ha nincs sajtpapírod, akkor a legjobb, ha sütőpapírba csomagolod. Ez különösen igaz a szeletelt sajtokra, biztosan észrevetted már, hogy felbontás után hamar kiszáradnak. Ha szeletelt sajtot vásárolsz, és felbontod, a maradékot szintén csomagold papírba! (Ha tettél rá papírt, akkor már esetleg beteheted zacskóba, vagy dobozba.) Ha jól feltankoltál sajtokból, akkor miután becsomagoltad, írd a papírra a sajt fajtáját és a vásárlási dátumot.
Általános szabály, hogy ne tartsuk együtt a sajtokat. Míg az érettek a hűtő felső, addig a friss sajtok az alsó polcán maradnak tovább frissek, akárcsak a tej. A sajtnak nem kell túl alacsony hőmérséklet.
Banán, alma, szőlő
Sajnos a banán gyorsan romlik. Első számú szabály, hogy amikor hazaérsz, azonnal vedd ki őket a nejlonból. A száruk végét (ahol össze vannak kapcsolódva) azonban érdemes műanyaggal betekerni, mert így késleltetni tudod az érési folyamatot. Ezután, ha van rá lehetőséged, inkább felakasztva tárold, mint fektetve. Végső esetben pedig pucold meg, és úgy tedd kis dobozban a fagyasztóba, turmixnak mindig fel tudod használni!
A szőlő is romlandó és gyorsan megbarnul, de ezt is lehet fagyasztani! Szemezd le, mosd meg jól, majd terítsd a szemeket sütőpapírra, és rakd egy jól zárható dobozba (szintén sütőpapírral válaszd el a rétegeket, hogy ne fagyjanak össze)! Ha megjön a kánikula, nagyon jólesik majd elszopogatni a fagyott szőlőszemeket. Ugyanezt megteheted málnával is, csak azzal kicsit macerásabb. A málnát ugyanis úgy célszerű faszatani (pl. egy tepsin), hogy ne érjenek egymáshoz a szemek. Aztán ha megfagytak, mehetnek egybe egy dobozba.
Almából vehetsz egyszerre sokat, mert jól tárolható, de arra vigyázz, hogy ne érintkezzen más gyümölcsökkel, különben rothadásnak indul.
Nem kell rögtön kidobni
Végezetül érdemes megjegyezni, hogy az élelmiszerek eltarthatósága nem minden esetben azonos a csomagoláson megjelölt időponttal. Az Európai Unió már régóta próbál enyhíteni ezeken a szabályokon, hiszen a legtöbb élelmiszer a minőségmegőrzés lejárta után is jó. A rövid lejáratú termékek többsége (mint a tejtermékek) is fogyasztható még utána 3-5 napig. Akár egy hétig is fogyasztható a virsli, tíz napig a friss sajtok, a lejárati dátum után még két-három héttel is nyugodtan megehetjük a kemény sajtokat (pl. gouda, ementáli), és még három hétig is jó a tojás és a vaj is. Szintén a megjelölt időn túl tartható az olaj, az ecet, az üdítők, a müzli, a mustár meg akár bármeddig. Szinte korlátlan ideig elállnak a hüvelyesek, mint a bab és a lencse, csak kissé tovább tart majd megfőzni.