A Kanyar
Egy hónappal ezelőtt ültem be a napokban első születésnapját ünneplő Kanyar Bárkonyhába. Beszélő név: a keszthelyi Festetics-kastély szomszédságában, a kastélypark mellett vezető út egyik kanyarulatában áll a magát borkonyhaként aposztrofáló, új, fiatalos, koncepcióját még keresgélő Kanyar. Az épületben korábban kávéház (Melange) üzemelt, hosszú szünet után tavaly pünkösdkor nyitottak újra, immár bisztró hangulatban és azzal a szándékkal, hogy Keszthely egyik kedvelt, modern, ugyanakkor laza és közérthető konyháját vigyék. A koncepció világos, az erőfeszítések látványosak, a kisebb csorbák pedig kiköszörülhetők.
A lokáció szuper: a bárkonyha teraszáról, de még bentről is a kastélyra és a kastélyparkra látni, a belső tér pedig kifejezetten szép lett. A tervezők minimalizmust kevertek “luxy” villantással, hófehér márványasztalt kék és zöld bársonyszékekkel és izgalmas világítótestekkel, így harmonikus és elegáns lett az összhatás. A Kanyar első pillantásra ideális helyszín randevúhoz vagy üzleti megbeszéléshez is, a kiszolgálás pedig máris nagyon igényes: a szolgálatban lévő pincér szemfüles, de nem tolakodó munkájával hívta fel magára a figyelmet. Tudva, hogy az óriási munkaerőhiány mennyi rossz kompromisszumba kényszeríti a vendéglátóhelyek üzemeltetőit, minden ilyen élménynek hatalmas jelentősége van.
Az ételek
Az étlap szintén ígéretes. Rövidsége mellett is változatos, a hagyományos rántott szelettől a lazac gravlaxon át a szarvas wellingtonig izgalmas palettáról válogathatunk ételeket, klasszikus és könnyebb leveseket éppúgy lehet kóstolni, mint street food jellegű fogást vagy cuppanós csülköt. Az itallapon szintén jól eltalált, igaz bárhoz képest kicsit talán szűk választék – szomjan azért így sem marad senki. És éhesen sem: én egy előételt, egy főételt és egy desszertet próbáltam ki.
Előételként az étlapon burrata citrusos paradicsomsalátával néven szereplő fogást választottam, és bár a saláta inkább volt zöldsaláta, mintsem paradicsomalapú, a burrata belseje pedig – meglepő módon – zöldfűszeres és szilárd állagú, nincs okom panaszra, mert a hozzá kínált salátával együtt jól harmonizáló ételt kaptam.
Főétel, amit imádtam
Következő fogásnak a séf ajánlatai közül szemezgettem, és az innen választott étel volt bárkonyhás kedvencem: cukkinispagettit kértem csirkével. A cukkinispagetti csak alap volt, valójában egy pad thai jellegű, pirított zöldséges egyveleget kaptam, a tetején az egyik legjobban sikerült csirkével, amit az utóbbi időben ettem. Szaftos és omlós volt a hússzelet, kellemes kéreggel a szélén. Ez a szép fogás egyébként nemcsak nekem jött be, ottjártamkor többen is kérték és ették elégedettséggel. (Én nyitásra, az ebédidő kezdetekor érkeztem, egy ideig egyedül voltam, később jellemzően párok érkeztek az étterembe.)
Desszert, amit annyira nem
Desszertnek szintén a séf ajánlatai közül választottam. A citromtortaszelet ízre kellemes volt, viszont olyan – mondjuk úgy – puritán tálalásban érkezett, amit egyáltalán nem tudtam hova tenni, látva a külsőségekbe egyébként beletett nem kevés erőfeszítést, időt és pénzt.
Szükséges plusz
Összességében is azt éreztem: hiányzik még egy kis plusz erőfeszítés ahhoz, hogy a Kanyar Bárkonyha ki tudja aknázni a benne rejlő potenciált és a céljainak megfelelő hely legyen.
A szép külső már megvan: a Kanyar ízlésesen berendezett vendéglátóhely, ahová jó szívvel ül be az ember, viszont éppen emiatt szembeötlő minden, ami kilóg a gondosan komponált összhatásból. Egy családi étteremben legfeljebb a túlzó hangerőn akadhat fenn az ember, ha ottlétekor hangos a rap. Egy fancy bisztróban viszont műfajidegen, ha a kilencvenes és kétezres évek hiphop-dance válogatása szól indokolatlan hangerővel. Hasonló a helyzet az ételek és a tálalás viszonyával is. Finomat ettem, két fogás élvezeti értékéből viszont levont, amikor teljesen oda nem illő tányéron vagy mindenféle kreatív erőfeszítés nélkül érkezett.
Részletkérdések, ez tény. Mint ahogy az is, hogy vannak ennél jóval nagyobb gondok is a vendéglátásban. Ugyanakkor azoknak, akik igényességet, korszerűséget és kifinomultságot ígérnek, ezekre a részletekre is figyelniük kell, ha maradandó nyomot szeretnének hagyni. Annál is inkább, mert a tálalás, illetve az éttermi háttérzene étvágyunkra és elégedettségünkre gyakorolt hatását már a tudomány is igazolta. Kísérletek szerint jobban ízlik a szebben tálalt fogás, és autentikusabbnak tűnik a megfelelő zene mellett felszolgált étel, amiért ráadásul, ha minden szempontból rendben az atmoszféra, többet is vagyunk hajlandók fizetni.
Az árak most azt mutatják, ahová szeretne eljutni a Kanyar. Szebb tálalással, az apró részletekre való odafigyeléssel meg is érkezhetnének oda. Én mindenesetre nagyon drukkolok nekik.
Kanyar Bárkonyha, 8360 Keszthely, Katona József utca 1.
- Ízek: 4,5
- Ár/érték arány: 4
- Kiszolgálás: 5
- Környezet/hangulat: 4
- Összpontszám: 4,3
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon!