Muci egy kissé idősödő, nagyvilági hölgy, aki még mindig szeret főzni, és élvezi az életet – olvastam róla a közösségi médiában (mivel Muci azt is használja, ugye), és úgy gondoltam, szívesen megkóstolom a főztjét. A hely nevéhez fűződő szuper szóviccet már rögtön a cikk elején elsütöm, hogy ne kelljen rajta tovább gondolkoznotok. Szóval, hogy miért az a neve a helynek, hogy Kövesd a Mucit? Hát, Muci néni ugye adott volt (hiszen minden családban van egy Muci), és az utca végén szintén 700 éve adott a kövesdi templom romja is. Értitek tehát: kövesdi templom és kövesd a Mucit! Na, hát akkor lépjünk is tovább az ételekre.
Új hely született
Szerintem mindent, és még annál többet is kihoztak az üresen álló, elhagyatott telekből Aszófőn, ami olyan csinos lett, hogy még esküvői helyszínnek is el tudom képzelni. Bár a Muci tulajdonképpen a Zing nyári helye, külön jó pont, hogy a Zinges csapat jóval többet akart megmutatni magából, mint amit eddig ismerünk tőlük. Így bár a hamburger minden formája kapható, a hangsúly nem ezen van, hanem inkább a délután ötig kérhető reggelin. A nyaralás alatt bármeddig alhattok tehát, itt egészen biztosan nem csúsztok le a reggeliről. A Zinges alapcsapathoz amúgy még ketten társultak: Varga Gábor és Hefkó Kristóf akikkel még a Balettcipős időkből ismertékk egymást. Így aztán egy igazán sokszínű “nagynéni” született.
Susánszky Ádám, a Zing csapat egyik tulajdonosa elmondta, főleg a járvány miatt bekövetkezett bizonytalanság miatt gondolták, hogy nagyon szeretnének nyárra egy balatoni helyet is. Emellett a másik tulajdonos, Csanda Eszter amúgy is sok időt tölt a Balatonnál, a családi nyaralóban. Tavasszal találták ezt az igen jó fekvésű, ámde annál lepukkantabb helyet Aszófőn, éppen a bicikliút mellett, és gyönyörűen ki is pofozták. Sajnos csak mostanra fejeződtek be a munkálatok, így meglehetősen későn nyitottak, de terveik szerint ezentúl Muci néni minden nyárra leköltözik ide a bringaút mellé. Felállítottak neki egy külön konyhát is, ahol egész komoly ételek tudnak készülni. Muci néni segítője Susánszky Ádám, gyakorlatilag a teljes étlapot ő állította össze, és ígérete szerint majd személyesen is főzni fog.
Bringás briós
Hogy a biciklisekre mennyire számítanak, azt mutatja az étlap is. Számos étel van ugyanis, ami a biciklivel érkezőknek olcsóbban kapható, ami nagyon-nagyon szimpatikus. Ilyen például a Balatonkerülő reggeli, ami bringásoknak csak 990 Ft.
A legtöbb reggeli étel természetesen tojásos alapú, ezekre a Mucinál nagyon büszkék! Heston Blumenthal receptje alapján sütik krémesre a tojást, ezt teszik bele a saját maguk alkotta briósba. Ezt turbózzák aztán egészen sokféle irányba: kecskesajttal, merguez kolbásszal, de van, hogy croissant-ba bújtatják jó kis kolozsvári szalonnával. Az alap reggelik egész jó árban mozognak, de az ilyen-olyan turbós változat felszalad egészen háromezerig is.
Irány kelet!
Muci néni egyféle keleties hangulatot is becsempészett ide a Balatonhoz – nem csoda, hiszen a Közel-Keletre is gyakran és előszeretettel utazott még fénykorában. Így van az étlapon egy kis hummusz, labneh, padlizsánkrém (baba ganoush) grillezett kecskesajtos salátával és spanyol kolbászkák is. Mindenhez házi sütésű, friss lepényt adnak, csodás fűszerkeverékkel turbózott olajjal. Nem akarom mondani, hogy én ezen is ellennék, hiszen nyilván az olajos kenyér üzletileg nem túl kifizetődő. Pedig finom.
Ha éppen valami exta laktatóra vágytok, akkor ott a jó kis tanyasi csirkecomb. A házigazda emellett azt ígéri, hogy csütörtöktől vasárnapig a grillezés kap majd nagyobb hangsúlyt.
Az ételek mellett nagyon komoly az italválaszték, egy komplett bár ideköltözött, a Muci fröccs azonnal kedvencem lett. Ebben van egy kis szeder, aróniaecet, szicíliai citrom, mézvíz, na és persze igény szerint bor, de természetesen kérhetitek alkoholmentes változatban is. A borlapot pedig Blazsovszky Péter, a Michelin-csillagos Babel Budapest ex-head-sommelier-je állította össze.
Jó sok minden kis helyen is elfér
Ami egy kicsit zavaró volt, hogy teljesen külön pultnál kell kérni az italokat, a reggeliket, és egy harmadik helyen kell sorba állni, ha mégiscsak maradnánk a jól bevált hamburgereknél. Így nagyobb társaság esetében előfordulhat, hogy az egyik családtag már vígan falatozik, miközben a másik még javában sorban áll. Egy először érkezőnek a rendszer nem biztos, hogy teljesen átlátható, ezért szólok előre, hogy erre készüljetek.
A Zing burgerekről most nem írok sokat, ezeket már mindenki ismeri, és mostantól nagy segítséget nyújtanak annak, aki gyorsan enne valami finomat. A tulajdonosok különösen büszkék a sült krumplira, amin évek óta kísérleteznek, hogy frissen pucolt, fagyasztót soha nem látott krumplit süthessenek.
Megmondom őszintén, engem a krumpli győzött meg a legkevésbé, szerintem túl apróra volt vágva, így nagy része sütés közben kiszárad. De én krumpli-fronton hajlandó vagyok kompromisszumot kötni, be sem merem vallani, de nekem egy jó minőségű fagyasztott krumplival az égvilágon semmi bajom nincs. És annyira jó kaják vannak a Muciban, hogy számomra nem is a krumpli volt a lényeg. Persze a friss, házi sült krumpli az összes Zingben elérhető lesz majd.
Pékség és fagyizó is
Ha mindez nem lenne elég, a Mucihoz csatlakozik még egy egység, az Á Table! pékség személyében – ezt kevésbé éreztem indokoltnak itt a mező közepén. De a közönség nagyon szereti, és úgy láttam, sokan igényt tartanak a friss bagettre és a francia péksütikre (természetesen ezek bármikor helyben is fogyaszthatók). Csatlakozott még a csapathoz az egyik legjobb budapesti fagyizó, a Mamo is, így lazításképpen hozzájuk is betérhetünk.
Tényleg igazi lazulós hely lett a Muci, ahol akár az egész napot is eltölthetjük evéssel vagy éppen pihenéssel is. Az ételválaszték nagyon széles, szinte már túl sok is, egészen biztosan mindenki talál magának valami finomságot Muci néninél, bármilyen árfekvésben utazik is. És ha nem kapunk helyet a színes lampionok alatt, ne keseredjünk el! Feküdjünk el a fűben egy pokrócon, és élvezzük a nyarat!
Kövesd a Mucit! 8241 Aszófő, Kües u. 1.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!