Hirdetés

Megnyílt az első olyan balatoni étterem, ahol kizárólag magyar halat ehetünk

Tovább olvasok
Hirdetés

RTL.hu Hírek

Hol van valójában a Gólkirályság képzeletbeli helyszíne, Csember?

Lovas Rozi még a magyar harmadosztály meccseit is kivesézte, hogy minél hitelesebb legyen a Gólkirályságban. A férje is segítette, amikor a fociedzői szerepre készült, lelkesen elemezte vele együtt a meccseket. Rozi már kislány korában tehetséges sportoló volt, teniszedzőnek készült. A riportból az is kiderül, hol is van az igazi Csember – miközben a sorozat alkotói teljesen fiktív világot hoztak létre. 

RTL Karrier

Az alábbi munkakörökbe keresünk kollégákat az RTL Magyarországnál. Amennyiben akad köztük olyan, amit hozzád illőnek érzel és megfelelsz a feltételeknek, jelentkezz! 

Szinte az összes Cápa versenybe szállt, hogy befektethessen, mégis hoppon maradtak

Balogh Petya kivételével mindegyik befektető ajánlatot tett a 19 éves Pachert Balázsnak, aki ezután behívta a barátait, hogy átbeszélje velük, bevegyék-e bármelyik Cápát a cipős vállalkozásba. Hiába mondott mindannyiuknak nemet, Balogh Levente nem állt le, és tett még egy ajánlatot.

Röpdolgozattal készült a Cápáknak a matematika úttörője

Gódor Zoltán egy olyan platformot álmodott meg, ahol időtől és tértől függetlenül, bárhol és bármikor lehet tőle tanulni. A fontos információkat laza hangulatban tálaló srác fő szempontja a problémamegoldás, és azt állítja, hogy bárki szintet tud lépni matematikából. Zola a Rapidmatekot bemutató pitche előtt egy kihívás elé állította a befektetőket, akiknek matek feladatokat kellett megoldaniuk. A videóból kiderül, hogyan teljesítettek a Cápák.

Ősszel érkezik a Sztárbox az RTL-re

Sztárokkal telik meg a ring az RTL nagy sikerű műsorában. A Sztárbox idén ősszel kerül majd a képernyőre, szakmai supervisora pedig Kovács Kokó István olimpiai, világ- és Európa-bajnok lesz.

„Editnek nagyobb köze van a Jimmy halálához, mint ahogy beismeri” – január 18-án jön A Király utolsó része

Szerdán érkezik a Zámbó Jimmy élete ihlette sorozat 10. epizódja, így január 18-tól már elérhető lesz a teljes széria az RTL+ streamingszolgáltatónál. Addig is íme egy kis betekintés a részbe.

„Rád bíznám a lányaimat” – két Cápa is támogatta Sándor László küldetését

Minden szülő életébe elérkezik a pillanat, amikor gyermeke leteszi a babát és a kisautót, és helyette pezsgős poharat fog a kezébe. Ilyenkor óriási a dilemma: vállalva a konfliktust ne engedjük el szórakozni a gyereket, vagy fogadjuk el a tényt, hogy biztosan egy álmatlan éjszaka elé nézünk. Az éjszakai élet számtalan veszélyt rejt, ám van megoldás a biztonságos szórakozásra. Lehet egy ötlet úgy is fantasztikus, ha nem éri meg beszállni. Lászlóé is ilyen, akinek a küldetése, hogy a fiatalok biztonságban bulizhassanak. Amiért bizalmat és pénzt is kapott a Cápáktól.

Balogh Levente: Ki akartam ugrasztani a nyulat a bokorból – a Balázs Kicks tulajdonosa megijedt a Cápa ajánlatától? 

A 19 éves Pachert Balázs egy hatalmas cipőbirodalmat szeretne felépíteni az egyedi sneakerekkel, amihez a Cápák segítségét kérte. Üzletére azonnal ráharaptak a Cápák, és 200 milliós ajánlatokkal, hitelekkel és rengeteg pénzügyi konstrukcióval bombázták a Balázs Kicks megálmodóját, aki azonban nem volt hajlandó engedni az eredeti üzleti koncepciójából: 200 millió forintért 10 százalékos üzletrészt kínált. Balogh Levente hiába tett három ajánlatot is, a fiatal vállalkozó végül visszautasította a nagyhalakat. A Cápa az rtl.hu-nak adott interjújában Pachert Balázs vállalkozásáról és saját karrierje kezdetéről is mesélt. Rammacher Zoltán, a K&H Bank marketing- és értékesítés támogatás vezetője pedig elárulta, miért jelölték a vállalkozót a K&H az innovációért és fenntarthatóságért különdíjra.

Ezeket láttad már?