Szerintem nincs olyan ember a fővárosban, akinek ha felteszik a legjobb gyros kérdését, ne tudná válaszul adni a Gyradiko nevét. Most a harmadik kerület déli részén lévő egységet teszteltük.
Korábban a jó öreg Magic Burger is ezen a környéken volt, így ez bizony nem ismeretlen vidék a minőségi street foodot keresőknek. Maga az üzlet nem nagy, odabenn 5-6-an tudnak leülni, viszont nyáron, jó időben üzemel a terasz is, ami simán meg tudja duplázni a vendégszámot, valamint természetesen elvitelre is lehet kérni, a közeli irodaházak hatalmas örömére.
Mi, ha már ott voltunk, rámentünk egy fullos kóstolásra, hiszen egyszer élünk. Előételnek kiválogattunk egy tálat, mindenféle jóval, mint például egy kevés fekete olívabogyó, dolma (szőlőlevélbe töltött falatka), padlizsánkrém, valamint répasaláta adta a tányérnak a lelkét, melyhez sima, illetve teljes kiőrlésű pitákat fogyasztottunk. Noha azt írtam sima, azért ne tévedjünk meg, ez eredeti görög termék, és köszönőviszonyban sincs a mindenhol fellelhető közönséges, zsebes pitákkal.
Amikor ezt benyomtuk, kicsit alászálltunk a tenger mélyére, képletesen legalábbis, mivel következőnek egy tengeri tálba néztünk bele, mely tartalmazott némi rántott tintahalkarikát, bundázott garnélát, valamint torpedó rákfarkakat, egy kevés görög salátával körítve. Nos, ezek azok a fogások, melyeket napszaktól függetlenül bármikor be tudnék puszilni, annyira jók, és most sem volt ez másképp.
Itt egy kicsit kezdtünk pánikba esni, mert gyakorlatilag már jól is laktunk, noha a főfogás még csak most érkezett, dehát bátrak voltunk, és ezzel összhangban meg is érkezett az étel, amely nem is lehetett más, mint a gyrostál helyi megfelelője, de nem ám olyan, mint amit random kapsz, mert itt azért rendesen oda van téve minden, ami csak kell.
Nézzük is végig sorra, mit kaptunk a grill mix tálunkon: került rá a basic gyroshúsból (ugye sertés), van szuvlaki (borjúkolbászka), bifteki (borjúhúspogácsa), valamint a köretek: a zseniális házi chipsburgonya, görög hagyma, paradicsom, mámorítóan sűrű tzatziki, valamint a már korábban megemlített pita. Az ízvilága mindnek együtt és külön-külön is zseniális, bár nem voltam még Görögországban, de ezeket falatozva simán el tudtam volna magamat képzelni a tengerparton is.
Desszertnek, bár állapotunk durranásközeli volt, egy tejpitét kértünk, ami szintén egy definitív édessége a Gyradikonak. Kellemes, édes, finom befejezés volt ez az ebédnek, tudom javasolni mindenkinek, aki még nem kóstolta.
A Gyradiko Flórián a város egy stratégiailag fontos pontján kínál mindenkinek remek ár/érték arányú, de mégis minőségi görög ételeket, így a felkeresése igencsak ajánlott mindenki számára, aki már ismeri, vagy akár csak ismerkedik a konyhával.
Elérhetőség: https://www.facebook.com/gyradikoflorian