A Mini Ételbár után kötelességemnek éreztem, hogy az utcámban található másik népszerű kifőzdéről is megemlékezzek: ez nem más, mint a Muskátli étkezde.
Míg a Mini Ételbár enteriőrje megpróbált egy kicsit haladni a korral, a Muskátli csak részben vált meg a klasszik kockás terítőktől. Nincs is ezzel semmi probléma, a lényeg, hogy tiszta és rendezett legyen a belső tér, erre pedig a legkevésbé sem lehet panasz.
A napi menüt mindig megosztják Facebookon, de a hely előtti táblán is végigböngészhetjük a javarészt klasszikusokból álló kínálatot. Persze nem csak pörkölt és rántott hús van az étlapon: vegetáriánus fogások és olyan gourmet tételek is szerepelnek rajta, mint például a juhtúróval töltött borda.
A Muskátli étkezde majdnem Michelin-csillagos
Na jó, ez kicsit clickbait, az viszont nem kamu, hogy a hely konyhafőnöke, Bordás Éva 2022-ben díjat nyert. A kerületben végzett munkája elismeréseképpen „Erzsébetváros Mestere” díjjal tüntette ki a képviselő-testület. 🙂 A büszke konyhafőnök és fia, Molnár Vilmos megérdemelték az elismerést: áraik konszolidáltak, a kiszolgálás pedig közvetlen és barátságos.
Napi menü és egy kötelező rántott csirkemell
Az 1750 forintos napi menüből az erdei gombás jércemellet kértem tésztával, és a hozzá tartozó bablevessel.
Bár kifőzdéről beszélünk, a Muskátli étkezde ételei überelik a menzás szintet. A húsos ragu kifejezetten ízletes volt, nem úszkáltak benne lisztrögök, viszont bőven jutott bele hús és gomba is. Külön örömként ért, hogy a hozzá tartozó tésztát sem főzték túl.
Rántott csirkemell vegyes körettel
Nem igazán létezik olyan étkezde, ahol ne lenne állandó jelleggel rántott csirkemell. Akár a nagyinál! Vacsorára kértem is egyet elvitelre, de előtte tányéron lefotóztam nektek, mekkora gigantikus szelet jár 2450 forintért. Mondanom sem kell, hogy frissen készül, a hús pedig ugyan vékony, de nem veszik el a panírban – ellenben tuti jól átsült. Vegyes körettel az igazán klasszik: a sült krumpliban és a rizsben sem tudtam hibát találni.
A kétféle főételhez kétféle savanyúságot is kértem, csemegeuborkát és káposztasalit: mind a kettő házinak tűnt, nagyon jóízűek voltak. Nem túl savas, de közel sem jellegtelen, enyhén édeskés. Pont, ahogy én szeretem. 🙂
Ebéd Csikágóban? Muskátli!
A Keletihez közel eső környéket Csikágónak is szokás nevezni, de ezt ma már inkább értelmezzük úgy, hogy olyan sok vendéglátóegység jut ezekre az utcákra, mint az amerikai nagyvárosban! Ne feledkezzünk meg a Linkáról vagy épp a La Lune-ről, de a már korábban említett Mini Ételbár is remek ebédmenüt kínál, ha a Damjanich utca közepe táján ér a dél. A Városligethez egy leheletnyivel közelebb viszont ne habozzatok, hanem látogassátok meg Erzsébetváros mesterét és az ő kiváló, házias konyháját, a Muskátli étkezde egyik kockás terítős asztalánál. 🙂
Cím: 1071 Budapest, Damjanich utca 44.