A Petrányi Borterasz egy igazi szerelemvállalkozás a Petrányi házaspár, István és Piroska részéről. Eredetileg más területen dolgoznak, ám vitorlás hobbijuk révén a Balaton, és főként Csopak mindig is közel állt a szívükhöz, ami nem csoda a festői táj láttán. Először a szőlő és a borászat alakult meg, majd kellett egy hely, ahol értékesíthetik az évi termést, így alakult meg a borterasz.
A Petrányi Borterasz ideális kikapcsolódáshoz
Az étterem eredetileg egy traktorgarázs volt, ami ma már egyáltalán nem látszik, hiszen gyönyörűen átalakították. A hely minden pontja aprólékos részletességgel lett kialakítva, látszik rajta, hogy a tulajdonosok szívükön viselik a borteraszuk sorsát. Több térből áll össze az étterem, van egy benti sötétebb és egy tágas üvegfalú terem, emellett pedig különálló teraszok is találhatók. Ha ellátogattok ide, azt ajánlom, mindenképp olyan helyet keressetek, ahonnan rálátni a Balatonra, hiszen ezzel a kilátással egyszerűen nem lehet betelni. Az étterem alatt helyezkedik el a szőlő, szépen rendben tartott tőkékkel, aminek a közepén egy mandulás is megbújik, ennek a termését felhasználják az étteremben is.
Nemcsak egy ebédre vagy vacsorára lehet betérni hozzájuk, hanem borvacsorákat és borkóstolókat is tartanak, birtoksétával egybekötve. A Kékszalag idején minden évben reggelivel készülnek, de idén, hogy Veszprém és a közeli régió Európa kulturális fővárosa, ehhez kapcsolódó programokban is részt vesznek.
A letisztult étlap nem hagy hiányérzetet
Nincs többoldalas étlapjuk, de ez egyáltalán nem baj, hiszen így is legszívesebben az egészet végigkóstolná az ember. A klasszikusabb fogások dominálnak, mint a húsleves vagy a borjúbécsi, de egyáltalán nem vendéglős stílusban. Az egész étlap kifinomult és átgondolt, általában szezonálisan változik.
Csak azért, mert borterasz, nem erőltetik bele a bort a fogásokba, hanem megmarad kísérőként a finom ételekhez.
Válogatás a ház kamrájából
Borterasz lévén kínálnak olyan ételeket is, amik pár pohár bor mellé elcsipegethetők, ilyen a helyi termelőktől származó válogatástál is. Kerül rá tekeresvölgyi malacsonka, házi készítésű csécsi szalonna, bivalykolbász, sertésszalámi és egy kecskesajtos körözött is. Mindegyik jó minőségű, házias ízek jellemzik, mindezt házi aszalt paradicsomos kenyérrel és zöldségekkel tálalják. Nekem a bivalykolbász és a körözött lett a kedvencem, mindkettő íze pont megfelelő mértékben karakteres, tökéletes borkorcsolya.
Kakasleves fás galuskával
A hideg előételt követően muszáj volt egy levest is kipróbálni, ami nem is lehetett más, mint egy kakasleves! Amíg vártunk rá, meg is beszéltük Lajossal, hogy a húsleves az az étel, ami bármikor, bármilyen körülmények között jólesik. A szép, sötét színű lébe a kakashúsból készült, zöldfűszeres fás galuska és a vékonyra szelt zöldségek kerültek. Ha még nem hallottatok volna a fás galuskáról, egy rosszul magyarított francia kifejezésből ered, amelynek jelentése: töltelék.
Borjúbécsi petrezselymes újburgonyával
Ha nem vagytok vegák, nagy eséllyel már a borjúbécsi szó hallatán is összefolyik a nyál a szátokban. Amikor elénk rakták a hatalmas tányért, Lajos joggal megilletődött kicsit, de bátran vágott bele a ropogós pankomorzsába bújtatott húsba. A vékony borjú nem volt száraz, pont elég szaftos volt, hogy a ropogós panírt ellensúlyozza. A petrezselymes krumpliért élek-halok, így egyből felcsillant a szemem, mikor megláttam, hogy újburgonya formájában ez kerül köretként a hús mellé. Az apró burgonyák ízletesek voltak, azonban szerintem nincs olyan, hogy túl sok petrezselyem, kétszer ennyit is elbírt volna. Különlegesség, hogy citromgerezd helyett házi citromlekvár kerül a fogás mellé, ami nem megszokott, de működik a fogás esetén. A lekvár nekem picit túl édes, lehetne még citromosabb, de így sincs okom panaszra, hiszen összességében egy remek fogás.
Kacsamell répapürével
A bécsi szelet után egy kacsamellre is beneveztünk. Egy szépen összerakott tányéron érkezett a közepesen átsült kacsamell narancsos-currys répapürén, pirított nudlival. A kacsamell finoman volt elkészítve, a bőre tepertősen ropogós, a húsa pedig puha és omlós volt. A nudli egyre inkább jön vissza a divatba mint köret, amit én támogatok, hiszen kismillió arca van, és a legkülönbözőbb fogásokhoz is remekül passzol. A répapüré az én ízlésemnek túl édes volt, nem érződött sem a curry, sem a narancs íze erősebben benne. Egy kompakt és finom fogás volt, ha szeretitek a kacsahúst, bátran próbáljátok ki.
Túrógombóc
Tudom, hogy a túrógombóc sokak kedvenc édessége, és egyesek egyenesen rajonganak érte, azonban én nem ezt a tábort erősítem. Ritkán esik erre a desszertre a választásom, de most adtam neki egy esélyt, és egyáltalán nem bántam meg. Vaníliaöntettel és eperszósszal kerül tálalásra, egy örök klasszikus párosítás, amivel nemigen lehet mellélőni. A gombóc nem volt túl kemény, könnyedebb és lágyabb volt, mint általában, ami szerintem előnyére vált, de sokkal jobban izgatott egy másik desszert az étlapról.
Csopaki mandulás szelet
Amikor megtudtuk, hogy a szőlő aljában található mandulás terméséből készül egy süti, egyből tudtam, hogy ezt meg kell kóstolnom, hiszen maga a koncepció is szimpatikus, meg hát a mandulát szerintem csak szeretni lehet. Meglehetősen méretes egy szelet sütemény, vékony tésztával és bőséges krémmel. Dominál benne a mandula íze, nagyon bejött, ha újra a Petrányi Borterasz közelében járok, már csak ezért a sütiért is be fogok térni!
Minőségi borok és ételek festői kilátással
Pozitív élményekkel és energiákkal feltöltődve távoztunk a borteraszról, mindannyiunkat remekül kikapcsolt az itt eltöltött ebéd. Az egész helyről az odafigyelés és a minőség sugárzik, igazi kincsesdoboz a Balaton északi partján. Szerencsére nemcsak nyáron, hanem egész évben nyitva tart a Petrányi Borterasz, így bármikor ellátogathattok hozzájuk. Ideális lehet randihoz, családi eseményekhez, ünnepléshez, de esküvőket is vállalnak. Az árak magasabbak, azonban a minőség mellett csodás panorámát kínálnak a Balatonra, ami egy élményt is ad az ebéd vagy vacsora mellé.
Petrányi Borterasz
Cím: 8229 Csopak, Homokbánya u. 31.
Ha tetszett a Petrányi Borterasz cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!