Ha valaki nyomon követi a budapesti gasztrotérkép alakulását, annak már egész biztosan nem cseng ismeretlenül az ötödik kerületi QUÍ neve. A Gozsduban található Sáo és az újlipóti KHAN után, itt a sikerszéria folytatása, ahova már belépni is egy élmény. Míg előbbiben a vietnámi, utóbbiban a kínai konyha klasszikusai dominálnak, itt elsősorban a thai konyha különlegességeit szeretnék megosztani a magyar közönséggel. Mindezt pedig olyan formában teszik, ahogy sehol máshol nem találkozhatsz vele, a fővárosban legalábbis semmiképp.
Lenyűgöző enteriőr a QUÍ-ben
Amellett, hogy mindhárom helyen kicsit más az irány, a belső dizájn kialakításakor ugyanúgy figyelembe vették a lokációt, ahogy az ingatlan aktuális adottságát. A QUÍ esetében ez egy elég magas teret és hosszú, egyenes vonalvezetést jelent. Az egyik tulajdonos, Tuan gyerekkorában gyakran járt nagymamájával a közeli kolostorban, és a magas beltér ezeket az emlékeket hívta elő. Innen jön tehát az alapkoncepció. A közel másfél évig tartó belső munkálatok során elsődleges szempont volt a fenntarthatóság és az újrahasznosítás. A padlótól a mennyezetig szinte mindent “átmentettek” valahonnan.
Emellett nagyon fontosnak tartották, hogy képesek legyenek egy másik országban otthont teremteni maguknak. “Mindenképpen olyan munkahelyet szerettem volna létrehozni az itt dolgozóknak, ahova szeretnek bejárni reggelente, hiszen hozzám hasonlóan az idejük nagy részét itt töltik.” – mondja. Ennek szellemében a középen látható monumentális oltár, nem csupán impozáns dísz, hanem egy mongol szerzetes által felszentelt, funkcionáló oltár. Bár ahhoz nem fér kétség, hogy itt a leglátványosabb, de a Sáo-ban és a KHAN-ben egyaránt megtalálhatóak az oltárok. Az oldalsó falakon végigfutó vitrinekben a Tuan által, közel 20 év alatt gyűjtött kerámiaállatok találhatóak a világ minden tájáról. Ha épp nincsenek sokan, érdemes őket közelebbről is megnézni.
Budapest legkedvesebb kiszállítása az övék
Ahogy rengeteg más étterem is átállt a tavalyi évben a kiszállításra, úgy nekik sem volt más választásuk, mégis szerettek volna valamivel többet adni. “Azzal, hogy nem tudunk úgy tálalni, és persze beszélgetni a vendégekkel, ahogy éttermi környezetben tennénk, elveszik a vendéglátás egyik lényege, vagyis az üzenet, amit az ételeken keresztül át szeretnénk adni. Ezért mindenképpen olyan megoldást szerettünk volna, amivel önazonosak tudunk maradni, és meg tudunk jelenni benne mi magunk is.” Innentől tehát kérdés sem volt, hogy a szokásos, bordázott, fehér műanyag dobozok át sem léphetik a küszöböt.
Helyette van viszont lebomló alufóliából készült edény, a leveseket pedig befőttesüvegben szállítják ki. Ez már önmagában több mint dicséretes, de mindezek mellé minden ételhez mellékelnek egy kártyát, amin az étel neve mellett szerepel egy keleti bölcsesség vagy pozitív gondolat. Mi viszont abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a korlátozások feloldása után élvezhettük a srácok vendégszeretetét, így fél év után először közösen ülhettünk asztalhoz.
Vega tempura
A kóstolt ételek közül – és talán az egész étlapról – vitathatatlanul ez a legkülönlegesebb fogás. Tempura zöldségeket gyakorlatilag minden második ázsiai helyen kapni, viszont amit itt eléd tesznek az szinte biztos, hogy egyedülálló a városban. Itt olyan ritkaságokkal fogsz találkozni (valószínűleg először), mint a lótusz vagy a lila perilla. Ez utóbbi egy keleti konyhában igen elterjedt növény levele, egészen egyedülálló ízvilággal. A kevésbé kísérletező kedvűeknek van itt padlizsán és édesburgonya is egyébként, szóval arra is figyeltek, hogy mindenki találjon magának kedvére valót. A tempura amúgy a szokásos módon készül, vagyis miután megforgatták a zöldségeket a jéghideg vízzel összekevert rizslisztes keverékben, azonnal szuperforró olajba dobják, így kapja meg a rá jellemző, extra ropogós állagot. Talán nem ez lesz az, amin megakad a szemetek az étlapon, de el ne menjetek mellette, mert fantasztikusan jó! (2750 Ft)
Pomelo saláta
Ez szintén egy olyan étel, amit magamtól valószínűleg nem kértem volna, de Daniék nagyon ajánlották, így persze, hogy nem mondtunk nemet. Ez a legjobb döntés volt, amit aznap hoztam, mert végül ez lett a kedvencem. Holnapig tudnám mondani, hogy mennyire ízlett, és biztos vagyok benne, hogy ha visszamegyek – mert biztos, hogy visszamegyek -, ezt újra fogom rendelni. Azzal senki világát nem fogom ugye megrengetni, hogy ennek a salátának az alapja a pomelo. Ezenkívül van még benne uborka, mogyoró, lila hagyma, répa, paprika, rák és thai koriander. Tök elhiszem, hogy ez így abszolút nem hangzik egy olyan dolognak, amit nem lehet kihagyni, de valahogy eszméletlen jól működik együtt az egész. Ha nem vagytok nagyon éhesek, de mégis ennétek valamit, ennél jobb, nyáresti vacsit el nem tudok képzelni. (3190 Ft)
Zöld curry seafood
Sajnos a kép itt nem tudja visszaadni azt, ami az emberre vár, de hát ez nagyrészt az étel jellegéből is fakad. A színe is becsapós, én egy inkább kókuszosabb és kevésbé pikáns ízvilágra számítottam, de nem is tévedhettem volna nagyobbat. Egyrészt fullon volt zsenge zöldfűszerekkel, amitől eszméletlen friss íze volt az egésznek, plusz (a számomra) éppen ideális mértékben volt csípős, de mégsem nyomta agyon a kókusztejes-lime-os vonalat. A tengeri ketyerék mellett a zöldségfrontot a bambusz, a kaliforniai paprika és a cukkini tartja. Mivel tényleg nagyon komplex, ezért baromira laktató is, simán több emberes sztori. (3950 Ft)
Nam tok – marhahátszín-saláta
Nos, aki azt gondolja, hogy egy saláta nem lehet extra, az sürgősen tárcsázza a QUÍ számát, és irány az Arany János utca! Tamással már egy ideje járok különböző tesztekre, de ennyire elájulva szerintem még soha semmitől nem láttam – beleértve a saját főztjét is! 😀 A hozzávalók alapján egy nagyon szimpla dolognak tűnik, ezért hát nem is sorolom fel, mert ezt egész egyszerűen MEG KELL KÓSTOLNI, addig úgysem hiszed el! Ha már egy ideje nem láttál tökéletesre sült marhát közelről, akkor szintén ez lesz a te utad. Viszont arra mindenképp felhívnám a figyelmet, hogy nagyon csípős, így aki nem bírja, semmiképp se rendelje! (3950 Ft)
Aki egy kicsit is szereti az ázsiai konyhát, annak a QUÍ egész egyszerűen kötelező! Teljesen mindegy, hogy kivel, mikor és milyen alkalomból látogattok el ide, egy dologért biztosan nem kell aggódnod -azért, hogy amit itt eléd tesznek, minél előbb vissza akarsz majd jönni.
Cím: 1051 Budapest, Arany János utca 13.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!