Nem készre főzött ételeket, hanem úgynevezett sous vide termékeket szállítanak házhoz – a technológia lényege, hogy az ételeket adagonként vákuumcsomagolják, majd hőkezelik. A házhoz szállítás után nektek már csak be kell fejezni, és tálalni az adott ételt, ami nem vesz el tíz percnél többet, és mosatlan is alig keletkezik.
Ebbe az irányba ment el egyébként a Laurel étterem is, az ő menüjüket szintén kipróbáltam, és annyira fantasztikus élmény volt, hogy egészen biztosan fogok még rendelni, hogy így édesítsem meg karanténban töltött szerencsétlen napjaimat. És bár a Központ Deli persze nem a fine dining kategória, de ez is egy remek ebédélménnyé kerekedett, így azt hiszem, kijelenthetem, hogy nekem bejön ez a sous vide dolog. Még egy-két ilyen menü, és simán lehet, hogy magam is beszerzek majd egy sous vide gépet.
A Laurel menüje után már nagyjából tudtam, mire számíthatok: frissen, melegen és gyorsan kerül a tányérra az étel, és sokkal jobb ízélményt nyújt, mint sok más rendelős kaja. Emellett persze a főzőcskézést is élveztem – bár ne gondoljatok itt nagy dolgokra: nem lesz felfordulás a konyhában, nem lesz sok mosatlan és sok időtöket sem veszi el a dolog.
A sous vide előnyei
Tényleg csak egy-két tányért kell ebéd után elmosni, éppen ez benne a legjobb. Ráadásul, bár a sous vide rendelés esetén is keletkezik hulladék, korántsem annyi, mint a készétel házhoz szállításakor. Az így érkező étel – a hagyományos kiszállítással ellentétben – nem veszít minőségéből, nem éri semmilyen külső szennyeződés, hangsúlyozza a Központ Deli – bár azért tegyük hozzá, hogy ez idáig nincs arra bizonyíték, hogy a koronavírus ételeken keresztül is terjedne.
A másik dolog, ami a sous vide nagy előnye, hogy sokáig eláll – az így csomagolt ételek akár tíz napig is biztonságosan tárolhatók a hűtőben. Megtehetitek tehát, hogy akár egy hétre való ebédmenüt is rendeltek hétfőn, amivel elvan a család egész héten. (Rendelni a Központ Deli honlapján tudtok.)
És akkor kanyarodjunk rá az ételekre. A választék kifejezetten nagy és egyre bővül. Én két levest, két főtételt és két desszertet rendeltem, így csak ezekről tudok nyilatkozni, ezekről viszont elég elismerően. Ráadásul az elkészítés tényleg pofonegyszerű: 10 percre meleg vízbe kell helyezni az ételeket – illetve van, amit még abba se. Hiszen én például rendeltem egy hideg gyümölcslevest, ez ugye melegítést sem igényelt. Nagyon bejött az egész családnak, bár végül a gyümölcslevest lenyomta a zöldborsókrémleves zöldborsótextúrákkal. A leves krémes és lágy, a hozzá csomagolt zsenge borsó pedig ropogós. Itt már sejtettem, hogy profi csapattal van dolgom.
Főételnek ettünk egy vadast zsemlegombóccal és egy grillezett gomolya sajtot aszalt gyümölcsös bulgurral. Utóbbi nagyon finom volt, pedig volt némi fenntartásom azzal kapcsolatban, hogy grillsajtot mennyire eredményesen lehet melegíteni. De jelentem, teljesen jól működik a dolog! A vadas talán egy kissé száraz volt, viszont mindkét főétel annyira kiadós, hogy meg sem bírtuk enni.
Kicsinek tűnik, de sok
Ne essetek kétségbe a kicsi, vákuumozott csomagok láttán, mindegyikből egészen nagy adag lesz, mire a tányérra kerül. Egészen biztos, hogy jól is fogtok lakni, miközben DIY élményben is részesültök. A desszertekről is csak jót mondhatok, mind a brownie, mind a túrógombóc isteni volt – pedig utóbbiban a gyerekeim szerint én is elég jó vagyok.
Úgy érzem, nincs szükség arra, hogy egyenként felsoroljam az összes ételt, mert tényleg nagyon elégedett voltam. Remek ez a szolgáltatás, még ha némileg drágább is, mint egy házhoz szállítós ebédmenü. De Galajda Péter tulajdonos szerint ők azzal nem is akarnak versenyezni. A főételek 1790 és 2990 Ft között mozognak, és azt az információt kaptam, hogy a köretek szabadon variálhatók, bár arra nem tudtam rájönni, hogyan. A levesek ára egységesen 750 Ft, tehát egy leves + főétel kombó 3000 Ft körül van.
És egy jó tanács: ha a Központ Deliből rendeltek ebédet, feltétlenül vegyetek hozzá Mayer szörpöt! Ezt a tulajdonos édesanyja főzi Budakeszin, és nem hiába nyertek vele aranyérmet a nemzeti szörpversenyen! Az egyik legcsodásabb szörp, amit valaha kóstoltam.