Pedig hasonló szkepticizmussal estem be az Avalon Resort & Spa gasztronómiai részlegébe is Miskolctapolcán, amit már régóta szerettem volna megnézni. Már csak azért is, mert nem sok ötcsillagos szálloda van vidéken, aminek az étterme ráadásul Michelin-ajánlást is kapott. Konkrétan ez az egy, így igencsak furdalta az oldalamat, vajon mit tudhat.
Miskolcon amúgy is gyakran járok, az egyik kedvenc vidéki városom, és örömmel szemlélem az elmúlt években tapasztalható gasztronómiai fejlődést. Ami egyébként, megmondom őszintén, lehetne még nagyobb, de ami késik, remélhetőleg nem múlik. Bár nem vagyok a nagy szállodák elkötelezett híve, az Avalon tényleg újat tudott mutatni ebben a kategóriában! Legalábbis olyan szempontból mindenképp, hogy nem egyetlen hatalmas betontömböt illesztett a tájba, hanem az erdőben elszórva több kisebb, bungalószerű épületet emeltek.
Rögtön két éttermet találtam
Csak érkezés után derült ki számomra, hogy nem is egy, hanem két étterem található a területen. Az Avalon Ristorante valóban egy kifejezetten magas színvonalú, olaszos fine dining hely Michelin-ajánlással, és ehhez kapcsolódóan meglehetősen magas árakkal. Bár az itteni pizza is nagyon jól nézett ki és szívesen megkóstoltam volna, ekkor tudomást szereztem róla, hogy van egy kisebb, sokkal lazább, street foodosabb étterem, a The Club, ami éppen a múlt hónapban esett át egy teljes ráncfelvarráson és átalakításon. A konyha identitását ráadásul ugyanazok a vezető és kreatív séfek, Albók Gyula és Szepesi Gábor határozzák meg, akik szakmai vezetése alatt a park másik helyszíne, az Avalon Ristorante a Michelin-ajánlásig jutott.
Így hát úgy döntöttem, végül is inkább ezt fogom kipróbálni, hiszen egy miskolci kirándulás alkalmával valószínűleg a ti választásotok is inkább erre esne. Azt nem tudom, milyen volt a hely a felújítás előtt, most laza hangulatú, kissé semleges, és a nagy kivetítőkből arra következtettem, hogy sporteseményekre is koncentrálnak. Az éttermi kínálat egy része maradt a street food vonalon, de látszik, hogy igyekeznek újítani és magyaros bisztrófogásokat is az étlapra tettek, úgymint gulyásleves, paprikás csirke, füstölt kacsamell.
BBQ-ételek és bisztrófogások is megférnek az étlapon
A személyzet hihetetlenül kedves és közvetlen, úgyhogy ezzel már le is vettek a lábamról. Mint megtudtam, a megújulás keretében sokkal több új ételt szerettek volna az étlapra tenni, de a miskolci törzsvendégek nem akarták elengedni a klasszikus street food és BBQ-vonalat. Így továbbra is megtalálható az étlapon a pulled pork szendvics, a csirkés és a marhás wrapek, a hamburger, és leghíresebb ételük, amiért talán a legtöbben járnak ide, a házilag füstölt barbecue sertésoldalas. Ezt céklás káposztasalátával, cheddar sajttal és héjában sült burgonyával kínálják.
Mire ezt így elsorolták nekem, annyira megkívántam az oldalast, hogy nem volt menekvés. Ráadásul éppen frissen szedte ki a séf a hatalmas húsokat az étterem melletti füstölőből, úgyhogy kénytelen voltam azonnal rendelni egyet. Street food vonalon maradva megkóstoltuk még a hamburgert, és mivel a kacsamellet is a füstölőben füstölik, így abból is kértem egy adagot. Az új magyaros fogások közül pedig grillezett sertésszüzet kóstoltunk, amit lecsóval és parázsburgonyával ígértek.
The Club Avalon: laza hangulat, gyors kiszolgálás
Előételnek egy kis erdélyi padlizsánkrémre repültünk rá, mert féltünk, hogy esetleg sokat kell várni az ételekre, és már nagyon éhesek voltunk, de ez a paránk nem igazolódott be. Tényleg példaértékű gyorsasággal penderült elénk a pincér a rendeléssel, éppen csak elfogyasztottuk az erdélyi padlizsánkrémet. Ami, mondjuk, olyan értelemben nem volt teljesen erdélyi, hogy nem faszénen, hanem sütőben sült, de ez engem egyáltalán nem zavart. Nagyon finom volt. Talán a hozzá kínált kenyér minőségén lehetett volna javítani, erre rá is kérdeztem, és állítólag tervben van egy saját pékség létesítése is, a cukrászüzemük pedig már működik.
Nagy fájdalmamra az ázsiai húslevest kihagytuk, de hát mindent ugye nem lehet, és rögtön ugrottunk a főételekre, amelyek közül nekem a lecsóval kínált grillezett sertésszűz ízlett a legeslegjobban. Kiadós, nagyon egyben lévő, szépen tálalt és jól fűszerezett ételt kaptunk, ami 4800 Ft-ért szerintem abszolút telitalálat.
Nagyon ízlett a hamburger is, ami egy régi klasszikus, van benne egy jó nagy darab közepesre sütött hús, a saját szószok közül pedig a hagymalekvárt külön kiemelném, mert nagyon bejött. Érdekes módon pont az általuk annyira kínált sertésoldalas maradt egy kicsit le nálam a listán. Hatalmas adag és nagyon látványos kaja, az is biztos, hogy senki nem marad utána éhes, de nekem valahogy a többi fogás jobban bejött.
Kólában pácolt oldalas
A látszatnak senki ne dőljön be, az oldalas egyáltalán nincs elégetve, fekete színét annak köszönheti, hogy a 4-5 órás füstölést követően keletkezik rajta egy szép fekete kéreg. Ami azért is alakul ki, mert a saját maguk által készített grill-fűszerkeverék egy része barna cukor, valamint füstölés előtt a húst, kérem szépen, egy egész éjszakára kólába áztatják. Az elkészült oldalast papírba csomagolják és még jó pár órát pihentetik, így lesz igazán puha és omlós a hús, bár a miénk egy icipicit száraz volt. A héjában sült burgonya telitalálat hozzá.
A végére hagytam a füstölt kacsamellet, ami már inkább egy bisztróba hajló fogás akar lenni, és egy picit még lehetne rajta finomítani. A barna vajas karfiolpürével nem alkottak olyan szerves egységet, a burgonyagombócot viszont nagyon szerettem. Ez is egy kiadós fogás egyébként, amivel maximálisan jól lehet lakni.
A végére maradtak a sütik
Zárásként kipróbáltuk a The Club Avalon helyben készült süteményeit, amik közül legjobban a házi krémes jött be, annak ellenére, hogy megmondom őszintén: sok köze nincsen a klasszikus krémeshez, de igazi comfort food. De bejött a sajttorta és az opera szelet is, klasszikus, könnyű francia desszertnek pedig az epres-vaníliás tarte-ot ajánlom.
Abszolút pozitív élmény volt számomra a The Club Avalon, minden étel kiadós és finom, valamint ár-érték arányban maximálisan jó. A laza, közvetlen hangulatot nagyon jól tudták hozni a pincérek, és egyáltalán nem fordultak át tolakodó stílusba. Az egyedüli dolog, amit nem értettem, az az étterem mottója, ami a „nyugalom szigete” nevet viseli, miközben olyan hangosan szól a nem is éppen kellemes zene, hogy táncolni is lehetne. És ez sajnos a beszélgetést is akadályozta. Inkább éreztem magam egy bulihelyen, mint a nyugalom szigetén. Ezért inkább nem romantikus, hanem baráti találkozókra, étkezésekre ajánlom Miskolctapolcán a The Club Avalont, de arra nagyon!
The Club Avalon
Cím: 3519 Miskolctapolca, Iglói út 15.
Ha tetszett a The Club Avalon cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!