Nem is olyan régen Etyek felé jártunk, és ha már ott ért minket az ebédidő, gondoltuk rápróbálunk a híres Rókusfalvy Fogadóra, hátha lesz hely foglalás nélkül is. Nos, lett, de hogy ezek után mi következett, arra mi sem számítottunk – csak reméltük.
A fogadó kétszintes, mi felül kaptunk helyet. A hely nagyon barátságos mindenkivel, így egyrészt egy vizslával is dúsult a szint, másrészt az ebéd felében bőgő/üvöltő gyerekeket hallgathattunk, de sebaj, mi ezt szeretjük ám titokban, csak úgy teszünk, mintha nem (oké, a vizslával nem volt probléma).
Kezdésnek jófajta házi limót rendelünk (180/dl), majd előételnek egy csésze tyúkhúslevest (950), valamint egy porchettát (1990). Még előtte megérkezett az üdvözlés, két karika kenyér, meg egy kevés remek házi körözött.
A leves kellemes, tiszta ízű, betétek is mentek bele rendesen, semmi gond vele.
A porchettámat látva viszont egy kicsit elkezdtem aggódni, mivel nem olcsón nem túl nagy adagot kaptam, konkrétan három falatot, ami ugyan mennyeien finom volt a mozzarellával és a fűszerolajjal, de mégis csak három falat.
A számmisztika a következő fogásban is elkísért, mivel a kolbászmorzsás sertésszűzből (2990) is három darab érkezett, de itt már nem volt probléma a mennyiséggel. Mellé pirított zöldségeket, valamint egy jófajta jus érkezett. Az egész fogást belengte valami óvatos füstösség, a hús a jó minőségű morzsával zseniális volt, a zöldségek úgyszintén, így kell ezt csinálni kérem.
A másik fogás egy bőrén tökéletesen puhára sült csirkemell volt (2790), kellemes zöldborsós pürével, de ami nálam itt a prímet vitte, az a fehérboros hagyma volt, ugyanis olyan jól megvolt benne a bor karaktere, hogy egy kicsit féltem is, hogy mi lesz, ha utána kocsiba ülök. Kicsit előreugrok: semmi sem lett.
Desszertnek először kiugrott egy mandulás aranygaluska, vaníliakrémmel (1090), ami finom volt, jó volt, csak épp én nem vagyok annyira ennek a rajongója.
A másik desszertben elfogadtam a pincér ajánlását, és kikértem a csokitortát, mákosguba fagyival (1090). Nos, ez majdnem az ebéd legjobb ötlete lett, a mákosguba fagyi zseniális, a torta őrülten, de nem túlzóan volt csokis, a szilvalekvár mellé pedig tökéletesen lekerekítette az egész háromszöget, bármit is jelentsen ez.
A számla vége 12700 lett, ami két főre, három fogást, itallal, ráadásul kiváló minőségben jelentett. Bár az előételem okozott egy kis riadalmat, de ezt feledjük, és ennek a szellemében tudom a Rókusfalvyt mindenkinek ajánlani.
Disclaimer: a helyre bejelentés nélkül látogattunk el, a számlát pedig mi fizettük