Én például sokáig nem szerettem a túrós batyut, méghozzá egész egyszerűen a beletöltött túró miatt. Na nem mintha nem szeretném a túrót, éppen ellenkezőleg: nagy kedvencem. Ezért volt mindig csalódás beleharapni egy batyuba. A péksütik többségében ugyanis nem túró van, hanem valami tejipari melléktermék, amit, mivel máshol már nem tudnak eladni, beletöltenek a batyuba. Megmondom, milyen a rossz: összelapítható, ragacsos tészta élesztős mellékízzel, és benne a túlságosan sima állagú, túrószerű képződmény.
Túró és vaj
Mi kell a jó túrós batyuhoz? Elsősorban persze túró, másodsorban pedig vaj. Ezért ajánlom, hogy menj el a 11. vagy 12. kerületben található Bake My Day pékségbe, és harapj bele egy túrós batyuba! Annyira vajas, hogy zsíros marad utána az ujjad. A tésztában pedig, mint egy jó croissant-nál, látod a szétváló vékony rétegeket. A tészta nem lapul ki, nem szottyad meg, inkább morzsálódik.
Ennek titka, hogy – csakúgy mint a croissant esetében – a tésztába hajtogatják bele a vajat. Na, amikor ilyet esztek, az túrós táska! És itt szeretném leszögezni, hogy a jó túró zsíros és göcsörtös. Nem íróporból kikavart puding állagú, ízetlen valami. Mindezt, amit itt leírtam, számomra a Bake My Day hozza a legjobban. Ára 450 Ft. A pékségről, ami megváltozott munkaképességű pékeket alkalmaz, itt írtunk.
Északi túrós batyu?
Nagyon megér egy kirándulást a NOR/MA északi stílusú pékség is, ahol tényleg csodás dolgokra bukkanhattok, és nem csak kenyér ügyileg. Hogy miért különleges ez a hely, arról ebben a cikkünkben olvashattok. Túrós batyut mindennap sütnek, és valószínűleg el is nyernék vele a város legdrágább batyuja címet, mivel 600 Ft-ba kerül. Mondjuk, hatalmas, ez tény.
A tésztája ennek szerintem még jobb is, mint a Bake My Dayben. Ha azt gondolod, liszt és liszt között nincs különbség, akkor tényleg érdemes elmenned a NOR/MA-ba, garantáltan te is érezni fogod, hogy ez más. Ez is nagyon vajas, de azért nem csöpög belőle a zsír – pont elég szerintem. A töltelék azonban kissé visszafogott. Én, esküszöm, még soha életemben nem írtam le ezt a mondatot, de: nem elég édes! A túróhoz alapvetően sok cukor kell, hogy édes legyen, és ez itt elbírna még egy kis keveset szerintem.
Pénztárcabarát kompromisszumként a Pékműhely túrós táskáját ajánlom. Ez ugyan meglehetősen kicsi, de csak 350 Ft, meg aztán az ember nem is akar mindig egy olyan hatalmas batyut enni. Én például, ha végre a Pékműhely közelébe jutok, szeretek venni édeset és sósat is. Náluk ugyanis jobban szeretem a sós péksütiket, főleg a csavartakat. A túrós batyu is finom, de itt sem érzem azt a harmóniát a tészta és a túró között, mint a Bake My Day esetében.
+1 Kisperec
A ferencvárosi Kisperec nagy kedvencem, és szeretettel ajánlom nektek is. Az említett pékségek közül itt a legnagyobb a választék, naponta közel százféle péksütit sütnek, és itt találjátok a legalacsonyabb árakat is. A tulajdonos, Huczka Balázs gyakran áll maga is a pult mögött, azért is szeretek ide járni, mert mindig találok valami újdonságot.
Ők is mindig sütnek túrós batyut, sőt náluk találtok cukormentes változatot is, így senkinek sem kell lemondania erről a finomságról. A túrós batyu náluk is leveles tésztából készül, de sütnek kelt tésztából úgynevezett túrós kalácskát is, ami szintén igen finom.