A Szép Ilona vendéglő már a 19. században is működött, a Budai-hegyekbe kirándulók nagy örömére – hiszen ez a rész akkoriban még inkább nyaralóövezetnek számított. Magát a városrészt is Szépilonának hívják egyébként, erre utal Vörösmarty Mihály Szép Ilonka című költeménye is. A legenda szerint valahol a közelben látta meg Mátyás király Szép Ilonkát, akit aztán elemésztett a bánat a király után.
Az éttermet az utóbbi 43 évben a Luzsi család vezette, Luzsi Imre lánya Luzsi Tímea egy közös családi barát révén kereste meg Kereszty Gábort – a Két Szerecsen és a Bartók – reggel. délben. este nevű helyek tulajdonosát –, nem akarja-e átvenni a vendéglő üzemeltetését. A megbeszélés olyan jól sikerült, hogy végül teljes egyetértésben vezényelték le a profilváltást és a megújulást. Az éttermet pedig ezentúl közösen üzemeltetik tovább.
Mivel egy nagy múltú, ismert vendéglőről van szó természetes volt, hogy a nevet nem változtatják meg. Csupán jelzésértékű módosítás, hogy ezentúl egybeírják, mint a városrész esetében, azaz: Szépilona, a vendéglő szóból pedig bisztró lett.
Ismerjük meg jobban a városunkat!
Bár furcsának tűnik egy koronavírus-járvány és a nyár kellős közepén éttermet nyitni, a Szépilona megújításának terve már a járvány előtt megszületett. „A 2019-es év kétségkívül a vendéglátás és a gasztronómia éve volt, minden hely szárnyalt, és mindenki arra számított, hogy ez folytatódni fog. Senki nem tudhatta, hogy belecsöppenünk egy járvány közepébe. Persze sokat gondolkodtunk, hogy mi legyen, de végül úgy döntöttünk, hogy 19-re lapot húzunk” – mondta el Kereszty, akihez csatlakozott a Bartókot is üzemeltető Dallos Klára, valamint Molnár László, aki a belső tereket tervezte újjá Luzsi Tímeával együtt.
A tavaly beindított Bartók – reggel. délben. este egyébként nagyon pozitív történet számukra. (A helyet mi is eléggé bírjuk, itt írtunk róla). „Az utóbbi időben az ott élők, köztük a családok is erősen elkezdték használni a Bartók Béla utat és a környékbeli helyeket. Talán ez az első olyan része a városnak, amit kizárólag a helyiek tartanak el” – mondja a tulajdonos, akit a járvány csak megerősített abban, hogy a budai helyekre egyre nagyobb igény lesz, hiszen a vírus miatt mostanában kevesebbet fogunk utazni, és jobban felértékelődik saját környezetünk.
Bár a Két Szerecsent mindig is szerették a fővárosiak, már évek óta megfigyelhető, hogy a sok turista miatt a budaiak tulajdonképpen kiszorulnak a pesti helyekről.
Márai és Belmondo a falon
Bár a nevet és a funkciót szeretnék átvenni, nem féltek nagyon radikálisan hozzányúlni a dizájnhoz. A régi, kissé sötét hangulat a múlté, a falakra saját tervezésű, színes virágos tapéta került, ami szándékuk szerint a budai édenkertet idézi meg. A pult is kivilágosodott, a híres filmszínészek képei és filmplakátok pedig fokozzák az ismerős, családi hangulatot. A filmsztárokhoz Márai-idézetek kapcsolódnak, melyek az élet szeretetére és a budaiságra is utalnak. Az elsőre furcsának hangzó egyveleg egyébként elég jól sikerült, és valóban barátságos hangulatot varázsol.
Bár nemcsak a belső újult meg teljesen, hanem az étlap is, a budai kertvendéglős hagyományoknak és elvárásoknak továbbra is megfelelnek: mindig van az étlapon húsleves, rántott hús, napi főzelék feltéttel, vadas, de mindegyik átesett némi modernizáción. Újdonság például a táfelspicc, ami bár egy igazi, hagyományos étel, nagyon kevés helyen kapható. A Monarchia-beli konyha egyébként sok ételben megjelenik, nem véletlenül szerepel az étlapon sajtos nokedli (Käsespätzle, 2580 Ft), illetve császármorzsa is, amit a hagyományos bécsi recept szerint készítenek – nem grízből, ahogy a kissé lebutított magyar verzióból megismertük.
Nyilván adná magát, hogy a Két Szerecsenhez hasonlítsuk az új Szépilonát, de egy teljesen más típusú helyről van szó. Itt nagy hangsúly van a hagyományos magyar konyhán és a vendéglős ételeken, emellett a szezonális kínálat is ezt követi majd. Márton-napkor libaételeket, karácsony környékén halászlét, töltött káposztát is kóstolhatunk majd. A Két Szerecsen egy multikulturálisabb hely, erős keleties beütéssel, ahol megfér egymás mellett a marokkói bárányfasírt, a thai zöld curry és a rántott csirke is.
Óriás rántott hús és táfelspicc
És akkor lássuk, mit készít a konyhán a megújult Szépilona két séfje, Takács Roland és Bolyos Gábor! Előreveszem a kedvencemet, a hatalmas bécsi szeletet, amit minden rántotthús-mániásnak ajánlok, igaz, nem borjúból, hanem csontos karajból készül (2690 Ft köret nélkül). A karaj nyilván kissé szárazabb hús, így érdemes hozzá valami szaftosabb köretet kérni, mint a burgonyasaláta.
A táfelspiccről hosszan tudnék beszélni, sőt egy külön cikket is érne, de próbálok nem túlzottan belemenni a részletekbe. Az itthon sajnos nagyrészt elfeledett ‘tafelspitz’ az osztrákok gazdag marhahúslevese, ami a benne főtt velős csontnak és marhahúsnak köszönhetően tulajdonképpen egy háromfogásos ebéd. Imádtam az egészet: a krémes velős pirítóst, az erős ízű levest és a húshoz érkező pirított krumplit és spenótot egyaránt. Most borítékolom, hogy ez lesz az a fogás, amiért a legtöbben visszajárnak majd a Szépilonába. Így kapásból nem is tudok más budapesti vendéglőt, ahol lehetne táfelspiccet kapni, de ha ti igen, akkor jelezzétek! Az ára 4990 Ft/fő.
Kóstoltam még a főételek közül malacpofapörköltet és vadast is – ezek, mondjuk, kevésbé győztek meg. A malacpofa nagyon omlós, kifejezetten ütős, számomra azonban túl zsíros volt, a vadas pedig kissé eltér a megszokott magyaros ízvilágtól. Nem mintha bármi bajom lenne az újdonságokkal, de a vadast annyira imádom, hogy amikor azt rendelek egy vendéglőben, akkor tényleg a klasszikus, megszokott, otthoni ízekre vágyom. Mindkettő 3190 Ft.
Egy hely az egész családnak
Desszertfronton senki nem fog csalódni sem a császármorzsában, sem a túrós palacsintában – mindkettő egy kis lábaskában pirítva érkezik vaníliasodóval, és akkorra adag, hogy külön fogásnak is beillik. A mennyiséggel amúgy sem lesz semmi probléma, ezt garantálom. A Szépilona ebben is illeszkedik a magyar hagyományokhoz.
Mint a tulajdonosok elmondták, olyan családi étterem szeretnének lenni, ami a társaság minden tagjának tud megfelelő ételt kínálni – ezért szerepelnek az étlapon vegetáriánus fogások és saláták, köztük a mostanában divatos, talán kissé elcsépelt superfood saláta, valamint párolt lazac, serpenyős rák, sőt fish and chips is.
Miközben a megújult koncepcióval egészen biztosan nyernek új vendégeket, úgy tűnik, egyelőre a törzsközönség is elégedett. Mellettem egy évtizedek óta idejáró idősebb úr ebédelt, aki maga is nagy örömmel kóstolgatta az új fogásokat, és úgy nyilatkozott, hogy bőven ráfért már a konyhára a ráncfelvarrás.
Szépilona Bisztró, 1021 Budapest, Budakeszi út 3.