A Kecskeméti utcában szinte már legendásnak mondható Véndiák nemcsak családias hangulatával, de a környék egyik legjobb ebédmenüjével büszkélkedhet. Erről már írtunk korábban, dél körül szinte lehetetlen asztalhoz jutni, különösen jó idő esetén, így érdemes előre foglalni. Mivel a menü már jelesre vizsgázott nálunk, éppen itt volt az ideje, hogy az á la carte menüt és magát a helyet is alaposabban szemügyre vegyük.
Az étterem 1938-ban nyitotta meg a kapuit, korábban egyébként úgy tudom, hogy szórakozóhelyként üzemelt. A kialakításakor arra törekedtek, hogy ötvözzék a nagypolgári hangulatot a modern kor szellemével. Akár romantikus vacsorára, akár nagyobb társasággal érkezünk, a Véndiák mindenre kínál megoldást, sőt az emeleti részen privát rendezvényekre is van lehetőség. Mivel a Kecskeméti utca békeidőben népszerű turista célpont, így az étlapjuk koncepciója, hogy magyaros és nemzetközi fogások egyaránt megtalálhatóak legyenek. Egyébként az állandó étlap nemrégiben ment át egy nagyobb váltáson, az előbb említett elképzelés ugyan maradt, viszont igyekeztek több laktóz- és gluténmentes fogással színesíteni a kínálatukat. Bár továbbra sem lehet letaszítani a trónról a rántott ételeket – legyen az bármi –, most már tényleg mindenki találhat ínyére valót.
Sárgaborsó-krémleves paprikahabbal, tökmagchipsszel
Ami a leveseket illeti, 3-féléből válogathatunk, ebből kettő az igazán klasszikus vonalat képviseli. Nevesül a tanyasi húsleves borongós vasárnapokra és a gulyásleves erős péntek esték másnapjára. Persze egyikkel se érdemes addig várni, bár valószínűleg akkor esnek a legjobban. Mi a méltatlanul mellőzött sárgaborsó-krémlevest választottuk, mert éttermi keretek között viszonylag ritkán találkozni vele, pedig szuper alapanyag. A leves számomra lehetett volna krémesebb, ha már krémlevesnek keresztelték, az íze viszont teljesen rendben volt, a fűszerezése is kellemes. A paprikahabot nagyon jó ötletnek tartottuk, főleg mert először ez kerül a tányérba, majd erre öntik a levest. A hab egyébként úgy készül, hogy a paprikát lassan, de hosszan sütik, amíg megég a héja, hogy kapjon egy kis füstös ízt. Ezután termomixerrel pürésítik, végül a különböző fűszerek mellett cseresznyelikőrrel ízesítik, és agar-agar segítségével nyeri el az állagát. (1590 Ft)
Véndiák arrabiata mozzarellával, friss rukkolával
Bár megannyi csalogató(bb) fogás is van az étlapon, én szeretek olyan dolgokat is kipróbálni az éttermekben, amik egyébként pofonegyszerűek. Az olyan kevés hozzávalót igénylő ételek esetében, mint amilyen ez a tészta is, azok minőségén áll vagy bukik minden. Itt szerencsére nem kellett csalódnunk, olyannyira, hogy mindkettőnknek ez ízlett a legjobban. A tészta tökéletes al dente, a szósz pontosan annyira csíp, hogy érezhető legyen, de azért az óvatosabbak is bátran kérhetik, a sajt jó aromás, amit a rukkola lágyít. Nagyon kerek, harmonikus fogás. Tény és való, hogy ezt otthon is bárki könnyedén elkészítheti, mégis azt mondom, hogy itt érdemes rendelni. Arra viszont mindenkit figyelmeztetek, hogy nem spórolnak az adaggal, így előtte vagy utána nem érdemes valami szuper tartalmas fogást kérni, mert kizártnak tartom, hogy mindkettő elfogyjon. (2490 Ft)
Rozé kacsamell édesburgonya-pürével, rizskrokettel, szarvasgombás teriyaki szósszal
A kacsarajongóknak érdemes térképre tűznie a Véndiákot, nemcsak azért, mert zseniálisan készítik, hanem mert mindjárt kétféle is kapható. Az egyik a hagyományos, combos-lila káposztás verzió, illetve ez a kicsit formabontóbb fogás. A kacsamell itt valóban rozé, ebből adódóan egy percig sem száraz, viszont aki jobban átsütve szereti, annak ajánlott ezt előre jelezni. A tálalása kifejezetten tetszett, ahogy a kétféle köret is. A burgonya édeskés ízét jól ellensúlyozza a kevés savanyított zöldség, a rizskrokett is jópofa, egy pillanatig egyébként a nemrég tesztelt Arancinit juttatta eszembe. Az egyetlen dolog, ami sehogy nem illett semmihez, az a teriyaki szósz. A szarvasgombát egyáltalán nem lehetett érezni, bár nekem amúgy sem jön össze a kettő. Cserébe viszont olyan brutálisan intenzív az íze, hogy amint pár csepp rákerül valamire, mindent elnyom. Ahogy megtudtuk, ez a teriyaki a kísérletező fázisát éli, én személy szerint teljesen elhagynám, mert a burgonya édességének és krémességének köszönhetően egyáltalán nem hiányzik erről a fogásról semmilyen szósz. Nélküle viszont bátran ajánljuk mindenkinek! (4190 Ft)
Csokoládétorta málnával és mascarponehabbal
A desszertválasztékot sem bízzák a véletlenre, ugyanis 6-féle finomság van az étlapon, a somlóitól, a fagylalton át a sajtig minden van. Bár én magamtól a túrószuflét választottam volna, végül hagytam magam rábeszélni a csokitortára, és még csak meg se bántam. Figyelmeztettek, hogy nagyon-nagyon csokis lesz, és valóban. Ennek ellenére mégsem tömény, mert a mellé érkező mascarpone valami isssteni, valamint kerül még a tányérra egy kis savanykás málna is, amitől aztán minden a helyére kerül. Akinek nem létezik étkezés desszert nélkül, vagy csak egy erős fekete mellé keres kísérőt, annak tökéletes választás. (1490 Ft).
Akár egy zsúfolt munkanap közepén jártok, akár gyertyafénynél vacsiznátok, a Véndiák száma legyen elmentve a telefonotokban!
Cím: 1053 Budapest, Egyetem tér 5.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!