Kardos Balázs és felesége, Zsuzsa évekig tervezték, hogy visszatérnek a Balaton környékére, ahol születtek, de mindig adódott egy újabb szuper lehetőség, amire nem lehetett nemet mondani. Az utóbbi öt évben olyan exkluzív éttermet vezettek például, amit többek között a Rolling Stones is kibérelt, amikor Ausztriában járt. Mint mondják, csak erre az egy ebédre két hónapig készültek.
A visszaköltözés végül tavaly valósult meg, mivel kaptak egy jó lehetőséget Szigligeten, ahol átvették a Vulcanus Pince és Borterasz üzemeltetését. Mint mondják, ezt a helyet mindig is szerették, ismerik a tulajdonost, aki megkérte őket, hogy működtessék a helyet. A pince egyébként 2002 óta működik az Antal-hegyen, kizárólag saját termőterületről szüretelt szőlőből készítenek borokat. A pincét teljesen átépítették, nagyon ízléses és egyben visszafogott lett. Egy konyhát is kialakítottak, így idén nyártól már meleg fogások is kérhetők a bor mellé.
Vulcanus és rózsakő a Balaton fölött
Az étteremben természetesen csak saját borokat szolgálnak fel, a Szatmári Pince borásza jelenleg Nyéki Róbert, de évi egy bort – valószínűleg rajnai rizlinget – az étterem vezetése mellett Balázs is szeretne készíteni, hiszen végzettségét tekintve ő is borász. Kiemelkedő céljuk, hogy teret adjanak a helyi fajtáknak, mint a rózsakő és a vulcanus. Mindkettő egy badacsonyi szőlőfajta, amit a badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet nemesített ki. Az étterem környéki szőlők a kutatóintézet egyik kísérleti dűlőjeként szolgáltak.
Csodás borok tehát már eddig is készültek itt, ami újdonság, az kifejezetten a borokhoz kitalált, bisztró jellegű ételek. Amiket én is leteszteltem, de csak miután fél órát álltam a kertben és bámultam a kilátást, ami annyira lenyűgöző, hogy nehéz tőle szabadulni. Mindezt csak fokozza, hogy a dűlőt pár éve birtokba vették a kabócák, így az ember végképp egy mediterrán tájban érzi magát. Balra a Badacsony monumentális alakja, jobbra a Szigligeti vár, a lábam előtt pedig a teljes Balaton. Ráadásul mindez egy eldugott helyen, amit csak az talál meg, aki célirányosan ide jön, ezért is ajánlom feltétlenül a Vulcanus Borteraszt.
Már akkor is ajánlanám, ha csak egy pohár bort nyomtak volna a kezembe, ellettem volna a kilátással sötétedésig. De enni is adtak, ráadásul kifejezetten jó ételeket, így ez még egy ok az étteremlátogatásra azoknak, akik szeretik a családi pincészeteket és az eldugott helyeket.
Szűk étlap, finom ételek
Mint Balázs elmondta, egy viszonylag szűk étlapot szerettek volna olyan ételekből, amelyek kifejezetten a boraikhoz lettek párosítva. Ebben sógora, Horváth Viktor séf volt a segítségére – mint látjátok, igazi családi vállalkozásról van tehát szó. Egyik nagy kedvenc például a környékbeli sajttermelő sajtjaiból összeállított kóstolótál (3390 Ft), valamint a házi kencék (2290 Ft), melyekhez kovászos kenyeret szolgálnak fel, amit a Várvölgyi Pékség süt.
Az én nagy kedvencem a porchetta szendvics (2990 Ft) lett: hatalmas adag, jó minőségű tépett hússal. Ebben van egy kis kevert saláta, szárított paradicsom, salsa verde és a hús, ami helyben készül. Olyan finom és akkora adag, hogy főételnek is beillik – látjátok a képen is. Akinek nem elég a porchetta, és még több húsra vágyik, annak ajánlom a sült oldalast barbecue szósszal és grillezett kukoricával (4490 Ft). Szerepel az étlapon leves is, meleg időben például hideg gyümölcsleves, de télre is készülnek meleg levesekkel.
A vega fogást egy házi, Balatonedericsben készült kecskesajt képviseli (3890 Ft), ezt grillezik és friss salátával tálalják. Mind a három ételt kóstoltam egyébként, zseniálisak, a kedvencem talán a grillezett kecskesajt volt, nemcsak a sajt, hanem a nagyon friss saláta miatt is. Ehhez az állandó étlaphoz társul még az egy-két főételt tartalmazó napi ajánlat, a desszert pedig a szezonalitáson alapul.
Remek elvonulós hely a Vulcanus
Bár rögtön kiszúrtam a kertben az óriási kemencét, amiben a jövőben grillételeket terveznek sütni, de szerintem ennyi étel egyébként bőven elég arra, hogy mindenki tudjon választani a finom borok mellé. De azért zárójelben megjegyzem, hogy nemcsak bort lehet inni, hanem finom gin-tonikokat is.
A Vulcanus Pince és Borteraszt nagyon ajánlom annak, aki szereti a kissé nyugodtabb, elvonulós, családi helyeket. Na, és persze a fantasztikus kilátást.
Vulcanus Pince és Borterasz – 8264 Szigliget, Antalhegyi utca
Értékelés:
- Ízek: 4,5
- Ár/érték arány: 5
- Kiszolgálás: 5
- Környezet/hangulat: 4,5
- Összpont: 4,75
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon!