Tom Hanks fogyásáról először az Elvis című film cannes-i premierje után kezdtek beszélni, ugyanis mindenkinek feltűnt, hogy a színész kifejezetten soványan pózolt a vörösszőnyegen.
Miért fogyott le Tom Hanks?
Az Elvis Presley életéről szóló filmhez Hanksnek nem kevés kilót kellett felszednie, majd az egészsége érdekében visszafogynia. Habár, nem ez az első eset, hogy látványos hízáson, majd fogyáson ment keresztül, hiszen már a Micsoda csapat! és a Számkivetett című mozikhoz is szüksége volt hízó-, majd fogyókúrára. Utóbbi film esetében állítólag húsz kilóval zsonglőrködött.
Vagyis a folyamat már ismerős a színész számára, most azonban önmagához képest mintha túltolta volna kicsit a fogyást. Az arca beesett, a vállai szinte eltűntek, így érthető, hogy mindenki elkezdett találgatni azzal kapcsolatban, hogy vajon, mi a fogyás oka.
A 66 éves Hankshez is elértek az aggódó kommentek, amikre nem rég reagált a színész. Tisztázta, hogy semmilyen komoly betegség nem áll a háttérben, a fogyásának oka egyszerűen az egészsége. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy évekkel ezelőtt kettes típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak nála, az orvosok akkor azt mondták neki, hogy a legideálisabb az lenne, ha a kamaszkori súlyára fogyna vissza. Tom Hanks ezt akkor teljes képtelenségnek tartotta, és nem is szándékozott foglalkozni a súlykérdéssel. Mostanra viszont már kialakult étkezési rendje van, tartja a diétát, és rendszeresen sportol is.
Elvisért megtette azt, ami az egészségét is veszélyeztetheti
A diagnózis után a színész sokáig azon az állásponton volt, hogy cukorbetegsége miatt olyan szerepet már nem fog elvállalni, ami nagy súlyingadozással járna. A nagymértékű hízás, majd fogyás nem tesz jót a diabétesszel küzdő szervezetnek (és persze, senkinek sem), de most mégis igent mondott az Elvisre.
Csak bízni lehet abban, hogy a mostani súlyingadozás nem rontott Hanks egészségi állapotán. Az biztos, hogy szigorú orvosi kontroll alatt áll, de az is tény, hogy 66 évesen már jobban kell figyelnie magára, mint a korábbi éveiben.
Forrás: Express
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon!