Ma van a gyermekek világnapja, ezért a legfrissebb menüsorunkkal nekik szeretnénk kedveskedni, azzal, hogy a kedvenceikből válogattunk össze. Ezúton pedig szeretnénk felhívni a figyelmet egy nagyon súlyos problémára: a gyermekbántalmazásra. Mindannyiunk feladata, hogy segítsünk a bajban lévő gyerekeknek, ezért fontos, hogy figyeljünk a környezetünkre és felismerjük a bántalmazás jeleit. Ha jelenleg is ismersz olyan gyereket, akinek segítségre lenne szüksége, látogass el az UNICEF weboldalára, ahol számos tanácsot találhatsz a probléma megoldására. Ha szeretnél tenni azért, hogy minden gyerek biztonságban nőhessen fel, a 136-66-os adományvonal hívásával most 500 Ft-tal támogathatod az UNICEF MAGYARORSZÁG gyermekbántalmazás elleni küzdelmét! #WorldChildrensDay
Oké-oké, nem egy betűtésztás verzió, de higgyétek el, legalább akkora sikere lesz, arról nem is beszélve, hogy jóval tartalmasabb, mint az oviban tányérra kerülő, sokszor vizes lötyi. Mivel úgyis kell bele „egy kevés” sajt, azt akár a gyerekek is lereszelhetik – csak jusson belőle még a levesbe is!
Akár tetszik, akár nem, a gyerekek is villámgyorsan rájönnek, hogy a junk food bizony minden körülmények között veri a salátát. Ezek közül pedig kiemelt előnnyel indul a csirkenuggets, lehetőleg sült krumplival és mindent (beleértve a frissen mosott ruhát) beborító ketchuppal. Ehhez a recepthez egy édes-savanyú mártást készítettünk, de azzal valószínűleg kevés szülő nyer népszerűségi versenyt. 😀
Na hát ha van recept, amire 10-ből 11 gyerek nekifutásból veti rá magát, az a palacsinta. Szinte mindegy is, hogy kakaós, lekváros, túrós vagy száraz faleveles, egy a lényeg, hogy jóóóóó sok legyen! Úgyhogy most a perfekt alapreceptet mutatjuk meg nektek, amit aztán azzal töltötök meg, amivel csak akartok.
A tökéletes palacsinta alaprecept
Ha tetszett a toplista, csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!
Tardy Tamás a világon egyedülálló módon köszönti december 6-át, már hatodik éve, hóban és fagyban is (idén éppen latyakban). Gödöllő felett ugyanis évek óta felbukkan a Mikulás és a szánja, ebben pedig Tamásnak is nagy szerepe van. A Fókusznak elárulta, hogyan lepte meg a település óvodásait idén, sőt azt is elmesélte, hogyan reptette meg Süsüt a sárkányt, és hogyan vitt jótékonyságból kerekesszékes embereket a felhők fölé.
Czeglédi Laura lakberendező, férje pedig ingatlanbefektető. A belvárosi ingatlanukban 22 luxuslakás található, ahol több világsztár is megfordult már. Budapesti otthonuk mellett Toszkánában egy több, mint ezer hektáros birtok várja őket helikopterleszállóval, tenisz- és futópályával, valamint medencékkel.
A kanapéhuszárok Bochkor Gábor kibeszélős műsorában szembesültek azzal, hogy milyen botrány robbant ki a – Jóbarátokból ismert – Matthew Perry halálán viccelődő humorista körül. Miközben a poénkodás morális kérdésein filozofálgattak, az egyikőjük felelevenítette azt a – számára vicces – emléket, ami a saját nagymamájának temetésén történt.
Déri Szilvia a világ egyik legcsinosabb kamionsofőrje, szívesen pózol szexi ruhákban a több tonnás monstrumok előtt. Néhány négyzetméteren éli az életét szerelmével, akivel évek óta együtt kamionsofőrködnek. Ha kell, mezítláb vezet, pótkocsit akaszt fel, manőverezik, miközben szorgosan gyűjti a kilométereket Magyarország és Spanyolország között. Déri Szilvia a babázás helyett már kiskorában is inkább a több tonnás monstrumokat választotta.
Kiderül, hogy mit üzen egymásnak a végső összecsapás előtt utoljára a Sztárbox két nehézsúlyú versenyzője, Árpa Attila és Brasch Bence. Talán az egyik legizgalmasabb mérkőzés lesz a két óriás meccse, ahol ütésekből nem lesz hiány. Brasch Bence régóta űzi ezt a sportot, Árpa Attilának viszont 7 hónapja volt eljutni idáig. A versenyzők mellett az edzőiket is megismerhetik.
Paulina mama és férje, Gábor már 30 éve házasok és egy bölcs férj tudja, hogy a hosszú élet titka a boldog társ. Felesége pedig igényli a luxust, így például a 40 ezer eurós saját tervezésű luxustáskákat. Ám a meglepetések sora itt nem ért véget, Gábor még mást is tartogatott a tarsolyában.
A Fókusz riportere elutazott Finnországba, hogy megnézze, hogyan is dolgozik a Mikulás, mit csinálnak pontosan a segítői és a rénszarvasai. Rovaniemi gyönyörű, hófehérbe öltözött város, ahol rengeteg csoda történik. Megmutatjuk, hova érkeznek a levelek, és a Mikulás azt is elárulja, hány éves. Aki szemfüles, egy kulcslyukon át meglesheti, hogyan szorgoskodnak a Mikulás manói.
Az Éden Hotel következő részében ismét párválasztó ceremóniára kerül sor, ahol Csenge elsírja magát. Ám nem ő az egyetlen, aki nem tudja visszatartani a könnyeit. Az Éden Hotel folytatódik hétfőtől csütörtökig 22:25-kor az RTL-en.
A receptek mentéséhez, illetve a hozzávalók növeléséhez és csökkentéséhez be kell lépned az oldalra, vagy regisztrálnod kell, ha még nem hoztál létre profilt.
Ha a Bejelentkezés Facebookkal gombra kattintasz, és még nem vagy Street Kitchen felhasználó, rendszerünk regisztrálni fog, Te pedig ezzel elfogadod a Street Kitchen szerződéses feltételeit és adatvédelmi szabályzatát.
Hozzáadom a bevásárlólistámhoz.
Válassz az eddigi listáid közül, vagy hozz létre újat, hogy hozzáadd a/az
receptet egy összesített bevásárló listához.