Az olasz mellett talán ez az az ízvilág, amire a szerkesztőség mindegyik tagja bármikor kapható. Az ázsiai vonalon belül külön hely van a szívünkben az indiai éttermeknek, így azokról lesz majd egy külön cikk, most pedig következzen minden más!
Biang Bisztró
A Biang számomra a nagybetűs vendéglátást képviseli – még ha a személyzettel néha vannak is gondok. Ettől függetlenül megkönnyebbülés egy olyan hely, ahol végre jó minőségben készítik el a kínai büfés ételeket. Kiadós, finom és pazar étel kerül elénk, tényleg pillanatok alatt.
A 30 éve Budapesten élő Wang mester Gizella utcai, kifejezetten csípős, fűszeres pekingi konyhát bemutató étterme mellé két street foodos helyet is nyitott Biang néven. Itt az ételek jóval visszafogottabbak, talán nem is annyira különlegesek, de az ember néha tényleg csak egy jó pirított tésztát szeretne, és semmi többet. Nem véletlen, hogy ez utóbbi a Biang legnagyobb slágere, hiszen helyben készül a friss tészta is. Meg kell azonban említeni a gőzölt és a sült töltött batyukat (bao zi és jiao zi), valamint a salátákat, amiket szintén érdemes kipróbálni. Én a Vámház körúti egységet szeretem, és annak is inkább a lenti részét.
Khan
Abszolút hasonló paramétereinek – úgymint gyorsaság, minőség, jó ár-érték arány – köszönheti a sikerét a Khan étterem, amit talán kissé igazságtalan módon kevesebbet emlegetünk, mint nagyobb testvéreit (azaz a tulajdonosok többi egységét), a SÁO-t és a QUÍ-t. Bár nekem utóbbi is hatalmas kedvencem (a salátáért odavagyok), a Khant teljesen egyhangúan szavazta meg a szerkesztőség az egyik kedvencének.
Míg a SÁO-ba elhelyezkedése révén inkább a turisták találnak be, addig az Újlipótváros szélén meghúzódó Khan célirányosan vonzza a vendégeket. A Khan alapvetően a vietnámi ízvilágra épít, de azért keveri az ázsiai ízeket, itt is megtalálható néhány kínai kaja, vagy éppen a koreaiaknál ismert kimchi, de az is igaz, hogy azért az ételek többsége nyilván Ázsiában is keveredik. Itt is nagyon szeretjük a salátákat, valamint a sült rizst és a wokban pirított zöldségeket.
101 Bistro
Amilyen kicsi, olyan sokszínű a 101 Bistro, ami ráadásul nagy örömünkre Budán képviseli az ázsiai ízeket. Nagyon különleges fogások sorakoznak az étlapon (tápiókaropogós, marhanyelv, tintahal-toast), valamint szuper ramen leveseket, házi tésztákat és különleges kimchit is találtok. Kiemelném emellett a bao-választékot, és külön említést érdemel a szuper dizájn. Keve Márton séf közel tíz évig főzött London legjobb éttermeiben, és a 101 Bistróba szó szerint minden eddigi tapasztalatát beletette.
Remek hely született, arra azonban számítani kell, hogy az adagok kóstolóméretek, ami egyrészt jó, hiszen többfélét is rendelhetünk, másrészt viszont jóllakni csak 3-4 féle étellel fogunk, és így anyagilag többre számítsunk, mint az előző két hely esetében, főleg körettel együtt. Hétköznap dél és három között azonban ebédmenü is elérhető, a tészták is ilyenkor kérhetőek. Ha nem délben érkeztek, ne hagyjátok ki a koktélokat sem!
Badhanna
Bár én magam még nem jártam a Badhanna nevű étteremben, a szerkesztőség több tagjának nagy kedvence, főleg a rendkívül széles választék miatt. Mint egyik kolléganőm fogalmazott, ezért még azt is megbocsátja a helynek, hogy nem teljesen autentikus. A Badhanna alapvetően a nagy közösségi kajálásokról szól, amihez tapas jellegű ételeket kínálnak, természetesen ázsiai stílusban. Rendeljetek minél többet, és osztozzatok rajtuk!
Az aktuális menüből az egyik nagy kedvencünk a koreai marhatatár és a házi kimchi, amit ananásszal fermentálnak. A Badhanna nemcsak ideális randihely a gasztronómia szerelmeseinek, de koktélozgatni is érdemes betérni. Ha már ott vagytok, akkor pedig kóstoljatok bele legalább a bar foodokba!
Yum Yum Thai Food
Egy csapásra lett a város egyik legkedveltebb thai étterme a Yum Yum, amit Kovács Balázs és thai felesége nyitottak. Az apró étterem előtt minden délben kígyózó sorok álltak, így igen hamar új, nagyobb helyre kellett költözniük. Most a Margit körúton találjuk meg őket. Ár-érték arányban az egyik legjobb ázsiai hely, de persze leginkább a tulajdonosok kedvessége és az ízek miatt szeretjük.
Curryből mindennap 5-6 félét főznek, ehhez jön még kétféle, úgynevezett száraz (pirított) curry és kétféle leves. Ebből az egyik mindig a szinte thai nemzeti ételnek számító Tom Yum, ami mindenkinek nagy kedvence. Curryből többféle húsos és egyféle vega változatot készítenek. A húsosak csirkecombfiléből készülnek, mivel a mellet túl száraznak találták, illetve általában van egyféle sertéshúsos is. Piros, zöld és sárga curry szerepel a kínálatban, ezekből a sárga a leglágyabb és a zöld a legcsípősebb.
Zhu & Co
Szuper batyus hely a városban a Zhu & Co, ami egy fiatal pár közös vállalkozása. Az étteremben az egyik tulajdonos, Ji szülei készítik a batyukat. A jiaozi főleg Észak-Kínára jellemző étel, mivel ott hűvösebb van, és kevesebb az alapanyag. Ők nem főzik, hanem pirítják, jelenleg ötfélét kérhettek – ebből kettő vegetáriánus. Mindegyik töltelék saját fejlesztés, amit Ji anyukája kísérletezett ki. Nagyon kedves hely, és nem utolsósorban remek a batyu. Kedvencünk a batyuválogatás, aminek az ára is remek: 12 darab batyu 3500 Ft. Cikkünk a helyről itt.
Nefrit kínai étterem
Ha semmi mást nem szeretnétek, mint viszonylag gyorsan jó minőségű kínai kajához jutni, akkor szeretettel ajánlom a Nefrit éttermet Budán, az Apor Vilmos téren. Ez nem egy büfé, szóval borsosabb árakra készüljetek, cserébe viszont nagy adagokat, nagyon kedves kiszolgálást és autentikus ízeket kaptok. Ne várjatok kiemelkedő ízrobbanást, viszont mindig jó minőségben készítenek el mindent. Megbízható kínai konyha egy-két különleges fogással, mint például az ujgur bárány, a gyömbéres homár vagy többféle sárkányfészek! Számomra a Nefrit igazi vasárnapi comfort food.
Green Thai
Végezetül következzen még egy thai étterem, ahol egy thai konyhaművészetből diplomázott szakács állítja össze a menüt! A Green Thai ráadásul már több mint tíz éve bizonyít a fővárosi terepen, a 2012-es nyitás óta nagy népszerűségnek örvend a 13. kerületben, és ez idő alatt sokak kedvencévé vált. Az első hely sikerén felbuzdulva 2022-ben még egy egységgel gazdagította palettáját.
Sokatmondó, hogy mindkét vendéglátóhely Thai Select minősítéssel rendelkezik. Ez a jelölés szigorú kritériumokhoz kötött, azt jelenti, hogy az éttermekben valóban autentikus, thai ételeket szolgálnak fel. A nagykövetség is sokszor folyamodik a segítségükért: legutóbb a thai király születésnapjára kérték meg Tamási Zoltán séfet, hogy főzzön egy satayt! Míg a 13. kerületi ételbár kínálata inkább a környező irodistákra szabott, az Almásy vendéglő helyén nyílt Green Thai étterem jóval szélesebb és színesebb étlappal rendelkezik. Ajánljuk a híres papaya-salátát, a Som Tam Kolamait.
Ha tetszett a cikk a Legjobb ázsiai éttermek cikk akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!