Vega
Szék Restaurant
A székely konyha remekeivel futó helyről korábban már írtam részletesen, és az itt elfogyasztott vega rakott krumplit azóta is emlegetem. Szerencsés lokációjuk miatt szinte kötelező, hogy legyen menü, hiszen rengetegen megfordulnak az Andrássy úton, helyiek és turisták egyaránt. Részemről óriási pluszpont, hogy az alapvetően húsos ételeiről ismert területet igyekeznek megmutatni a vega vendégeknek is, a tőlük megszokott magas színvonalon, kiváló alapanyagokkal tarkítva. Náluk nem naponta, hanem hetente változik a menü, összeválogatós rendszerben, így akkor is tudtok menni, ha a társaságban vegyesen vannak vegák és mindenevők. A két fogás ára 1890 Ft, míg a háromfogásos menü 2190 Ft, ami a környékhez mérten szerintem több mint baráti.
Cím: 1061 Budapest, Andrássy út 41.
Ganesha Vega ételbár
Az indiai konyha szerelmesei a 11. kerület felé vegyék az irányt, ugyanis évek óta biztos pont a Lágymányosi utcai Ganesha. Általánosságban én a kifőzde kifejezést használnám rájuk, a naponta változó kínálatban pedig 4-féle menü közül lehet választani. Ebben kétféle sabji van (millióféleképpen variálható zöldségalapú étel, az indiai konyha egyik alapvetése), kétféle főétel és egy leves, amik aztán tetszés szerint variálhatók, és kérhető hozzájuk desszert és/vagy innivaló. A kiszolgálás mindig kedves, az adagok pedig nagyon korrektek. Szerintem ők azért (is) egy hiánypótló hely, mert bármennyire is szeret valaki otthon főzni, indiai ételnek talán ritkábban áll neki, elsősorban a körülményesebben beszerezhető alapanyagok miatt. Náluk azonban széltében-hosszában felfedezhető ennek a megannyi fantasztikus fogást rejtő országnak az ezerféle kincse. Azért az se vesse el őket, akit kevésbé vonz ez az irány, mert gyakran olaszos, mexikói és magyaros fogásokkal is szolgálnak.
Cím: 1111 Budapest, Lágymányosi utca 14.
Apacuka Kávéház Étterem Varieté
Az Apacuka tipikusan egy olyan hely, ahova tervszerűen beülsz a haveroddal/havernőddel egy munka utáni fröccsre, aztán, ha már ott vagytok, kértek egy kis tapast, ahhoz meg mennyivel jobban csúszik egy Aperol, és észre sem veszed, hogy elszaladt az egész este. Egy laza, fesztelen hely, ahova igazából bármilyen alkalom ürügyén be lehet ülni. Az á la carte étlapjukon nem kifejezetten kényeztetik a vegákat, de a napi menü összeállításakor már gondoltak rájuk is. Náluk naponta változik az ebédkínálat, ami két fogás esetében 1750 Ft, plusz 500 Ft-ért pedig friss kevert saláta vagy desszert is kérhető hozzá. Ide akkor is érdemes ellátogatni, ha egész évben megy a beach body projekt, ugyanis fitness menü is van náluk, szintén egy olyan közönségre célozva ezzel, amire még viszonylag kevesen lőnek, pedig az egészségtudatos étkezés egyre több ember számára fontos.
Cím: 1065 Budapest, Nagymező utca 54–56.
VegaKuckó Vegetáriánus Gasztroétkezde
A családi vállalkozásként induló kedves kis ételbár már 4 éve eteti a környékbeli vegákat, népszerűsége pedig töretlen. Ennek valószínűleg köze lehet ahhoz, hogy a legtöbb ételük nemcsak hogy vegetáriánus, de 80%-uk vegán és gluténmentes, ilyen pedig a 8-9. kerület határán sajnos nem sok akad. A magyaros és mediterrán ízek ötvözése mellett gyakran merítenek a közel- és távol-keleti, illetve dél-amerikai ízvilágból. A sütemények széles választékában található náluk gluténmentes, vegán, cukormentes, paleo és nyers süti is. Nemcsak az ételintoleranciával küzdőkre, de a különleges diétát követőkre is gondolnak. A kínálatuk naponta változik, ami kétféle leves, egy egytálétel, egy főzelék, egy rakott étel, egy palacsinta vagy egy kézműves süti kombója, szóval bőven van miből választani!
Cím: 1093 Budapest, Boráros tér 3.
Artizán
Az alapvetően pékségként funkcionáló Artizán jó pár éttermet és kifőzdét megszégyenítő napi menüvel büszkélkedhet, mind minőségben, mind kreativitásban. Első fogásként szinte mindig valamilyen szezonális krémleves van terítéken, a második fogás pedig vagy rétes, vagy saláta. Egy percig ne gondoljátok, hogy ezzel nem lehet jóllakni, mert mindkettő korrekt adag, és már ránézni is csodálatos. Azt pedig talán mondanom sem kell, hogy elég király, ha az ebéddel egyidőben a város egyik legjobb pékségében szerezheted be a másnapi reggelihez valót. Legyen az egy ropogós szélű kenyér vagy egy édes bűnözés. (Ha akkora mázlitok van, hogy még nem kapkodták el az aznapi pitét, csapjatok le rá, mert bármilyen ízű legyen is, imádni fogjátok, garantálom!)
Cím: 1054 Budapest, Hold utca 3.
Ha tetszett a toplista, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!