Január az újévi fogadalmak nagy időszaka, remek lehetőség arra, hogy változtassunk az életmódunkon. Például több mozgást iktassunk be, vagy éppen egészségesebben étkezzünk. Erre is nagyon jó lehetőség a vegán január. De mi is az a vegán január? A Veganuary egy angol civil szervezet, amit 2014-ben alapított Jane Land és Matthew Glover. Céljuk a növényi alapú étrend népszerűsítése, és hogy felhívják a figyelmet az állattenyésztés káros hatásaira. Évről évre egyre többen csatlakoznak hozzájuk, a tavalyi vegán január kihívásnak több mint 500 ezer résztvevője volt – és ez csak a hivatalos adat. Ennél nyilván sokkal többen vannak, akik ténylegesen csatlakoznak. De lássuk, miért is érdemes belevágni ebbe a kihívásba?
1. Több millió állatot is megmenthetsz
A szervezet becslései szerint a tavalyi vegán január több mint egymillió állat életét mentette meg, ennyivel kevesebb húst ettek ugyanis az emberek szerte a világon. De a növényi étrend nem csak emiatt fontos. Mivel az állattenyésztés jelentős üvegházhatású gáz kibocsátásával is jár, kevesebb hús fogyasztása értelemszerűen ezt is csökkenti. A tavalyi vegán január 450 ezer repülőútnak megfelelő szén-dioxid kibocsátást tudott semlegesíteni. A szervezet szerint több ezer ember a kihívás után sem tér már vissza a vegyes étrendre, így hosszú távon erős szemléletformáló hatással is bír a mozgalom.
2. A mozgalom ingyenes, és végig támogatást kapsz
A Veganuary mozgalom hírlevelére díjmentesen feliratkozhatsz, így rögtön tagjává válsz egy hatalmas közösségnek, aminek több mint 200 országból, több mint félmillió résztvevője van. A szervezet az egész hónap folyamán ellát támogató e-mailekkel, táplálkozási tanácsokkal és receptekkel, sőt még egy ingyenes receptkönyvet is kapsz. Így sokkal könnyebb lesz betartani a fogadalmat.
3. Új alapanyagokat és zöldségeket ismerhetsz meg
A vegánság kapcsán általában arról van szó, hogy mennyi mindenről kell lemondani, és milyen sok finomságot nem lehet enni. Ehelyett az egy hónap során érdemes inkább arra koncentrálni, hogy mennyi új ételt és alapanyagot tudsz felfedezni, amit eddig sosem fogyasztottál. Az azonban tény, hogy a kihívásra érdemes alaposan rákészülni. Ha belevágsz, érdemes jó előre bevásárolni és feltölteni a kamrát a szükséges alapanyagokkal! Ne az első reggel fedezd fel, hogy nincs otthon növényi tej, ezért nem tudsz mit a kávédba önteni.
4. Itt az alkalom, hogy egészségesebben étkezz
Ami vegán, az nem feltétlenül egészséges is, és önmagában a vegán étrendtől karcsúbbak sem leszünk! A fogyókúra kedvéért tehát nem érdemes a vegán életmódba belevágni, mert csalódás lesz a vége. Az viszont tény, hogy a vegán január kapcsán kénytelen leszünk sokkal tudatosabban megtervezni az étrendünket, ha pedig az ember előre tervez, sokkal könnyebben tudja beépíteni az egészséges élelmiszereket az étrendjébe. Így tehát a vegán január igenis alkalmas arra, hogy változtassunk, és jobban odafigyeljünk magunkra. Ha pedig nagyon elszánt vagy, természetesen fogyni is tudsz, hiszen például a Veganuary által küldött receptek kalóriatartalom szerint is csoportosítva vannak.
5. Büszke lehetsz magadra
Ha eddig vegyes étrendet követtél, vagy kifejezetten szereted a húst, különösen büszke lehetsz magadra, hogy egészséged és környezeted védelme érdekében mégis szeretnél változtatni az étrendeden. Ha nagyon hiányzik a hús, felkutathatsz alternatív húshelyettesítőket, ehhez számos receptet találsz az oldalunkon is. De ne feledd! Ebbe a kihívásba nem tudsz belebukni, hiszen ha csak a fél hónapot csinálod végig, vagy nem a vegán, csak szimplán a vegetáriánus étrendet választod, már az is jóval több mint a semmi, és már az is hatalmas eredmény!
A Felelős Gasztrohős is segít!
Idén a Felelős Gasztrohős is csatlakozik a vegán kihíváshoz, és ők is tippekkel, szakértőkkel és különböző eseményekkel segítik azokat, akik belevágnak a kihívásba. Emellett összefogják azokat a vendéglátóhelyeket, akik vegán opciókat kínálnak. “Már heti egy vegán nappal hatalmas eredményeket érhetünk el; több mint 4000 liter vizet és egy étkezőasztalnyi erdőt menthetünk meg a pusztulástól.” – mondta el Kiss-Szabó Eszter, az alapítvány kommunikációs vezetője. “Arra is érdemes azért figyelni, hogy helyi, szezonális alapanyagokat fogyasszunk, ami első nekifutásra januárban lehetetlennek tűnhet, de a kampány során megmutatjuk, hogy sokkal szélesebb a lehetőségek tárháza, mint azt gondolnánk.”
“Fenntartható Vendéglátóhelyként évek óta bővítjük a kínálatunkat vegetáriánus, vegán fogásokkal, hétfőnként a napi menü kínálatunk is teljesen húsmentes. Úgy látjuk azonban, hogy a vendégeink még mindig inkább a húsos fogásokat keresik. Ezért a Felelős Gasztrohőssel közös kampányban szeretnénk minél szélesebb körben megismertetni a növényi alapú étkezés pozitív környezeti hatásait.” – mondta el Saás Petra, a Fruccola tulajdonosa, akik szintén csatlakoztak a kihíváshoz. Akkor sincs tehát okod aggodalomra, ha házon kívül kell étkeznél, az alábbi Fenntartható Vendéglátóhely minősítéssel rendelkező éttermek kínálatában biztosan találsz vegán fogásokat: a Fruccola, KIOSK Budapest, Szabad Bisztró, Bartók Pagony, La Mimosa, Four Bites catering és a Mezna is csatlakozott a kampányhoz.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!