Ezeken a helyeken ettünk jó bagelt:
Coyote Coffe (Markovits Iván u. 4.)
Budapes Bagel (Baross u. 4.)
Dafke Deli (Madách Imre út 3.)
Briós (Pozsonyi út 16.)
Inez Food Bar (Bajcsy-Zs. út 40.)
Coyote Coffe (Markovits Iván u. 4.)
Budapes Bagel (Baross u. 4.)
Dafke Deli (Madách Imre út 3.)
Briós (Pozsonyi út 16.)
Inez Food Bar (Bajcsy-Zs. út 40.)
Óriási siker volt a 2023-as Sztárbox, a szuperdöntőn pedig Szujó Zoltán bejelentette: jövőre újra nézhetjük a bokszoló sztárokat az RTL-en.
Kiderül, hogy mit üzen egymásnak a végső összecsapás előtt utoljára a Sztárbox két nehézsúlyú versenyzője, Árpa Attila és Brasch Bence. Talán az egyik legizgalmasabb mérkőzés lesz a két óriás meccse, ahol ütésekből nem lesz hiány. Brasch Bence régóta űzi ezt a sportot, Árpa Attilának viszont 7 hónapja volt eljutni idáig. A versenyzők mellett az edzőiket is megismerhetik.
Az utolsó pillanatig bizonytalan volt, Dobos Evelin vállalja-e a mérkőzést, mivel egy vírus annyira legyengítette, hogy kórházba került a hét második felében. Mára kiderült: Evelin már jól érzi magát, és vállalja az esti Sztárbox-döntőt a kemény ellenfélnek ígérkező Mazsi ellen. Azt mondta, képes 100 százalékos teljesítményt nyújtani.
Szani és Arni a Szent Gellért téren együtt nézték meg, hogyan készül a képeikkel és homokkal dekorált buszmegálló. „Nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz valaha az életemben” – mondta Szani, akinek a mai napig meglepő, amikor vezetés közben egyszer csak meglátja a fotóját az óriásplakátokon. Az Éden Hotel játékosai a luxushotelben kibontakozó kapcsolatukról és az egymás iránti vonzalmukról is meséltek a megállóban, illetve azt is elárulták, szerintük taktikával vagy őszinteséggel érdemes-e játszani az Éden Hotelben.
A Kanapéhuszárok női tagjai nem tudták szó nélkül hagyni Szorcsik Viki ruháját, ami nem sok mindent bízott a nézők fantáziájára. A férfiak között azonban akadtak olyanok is, akiknek egyáltalán nem volt problémájuk a mélyen dekoltált öltözékkel.
Árpa Attilát önfegyelemre és kitartásra tanította a boksz, meg arra, hogy akkor is találjon a testében tartalék energiát, ha már nincs. Az első meccs után az edzője, Bogdán Zsolt Golyó otthagyta a sportcsarnokban, mert nem tetszett neki, ahogy bokszolt, a Tenya elleni győzelem után viszont már büszke volt rá. Így készült Árpa Attila a Brasch Bence elleni döntőre.
Barátból lesz a legjobb ellenség. Jön az új sorozat, hamarosan az RTL-en.
Azt hiszi, hogy Istenes Bence és Rácz Jenő összecsapása volt a Sztárboxok történetének legkeményebb és leghangosabb mérkőzése? Nos, 2004-ben két hasonlóan ismert és nagyhangú versenyző csapott össze egymással. A Sztárbox első évadában rögtön a rapháború két tábornoka Majka és Dopeman mérkőzött meg a szorítóban. Kőkemény, rengeteg szabálytalansággal tarkított bunyót láthattak a nézők akkor. Nézze meg azt is, hogyan bunyózott Kozsó, VV Szabolcs, Anettka és a Survivor első győztese.
A receptek mentéséhez, illetve a hozzávalók növeléséhez és csökkentéséhez be kell lépned az oldalra, vagy regisztrálnod kell, ha még nem hoztál létre profilt.
Elfelejtetted a jelszavad?
Még nincs fiókod? Regisztrálj most!
Ha a Bejelentkezés Facebookkal gombra kattintasz, és még nem vagy Street Kitchen felhasználó, rendszerünk regisztrálni fog, Te pedig ezzel elfogadod a Street Kitchen szerződéses feltételeit és adatvédelmi szabályzatát.