Felzabáltam Kubát!
CUP/CUC… Mi van?!
Először is nem kaja, hanem lóvé: Kubában kétféle pénzem van használatban, a kubai peso (CUP) és a konvertibilis peso (CUC). Utóbbi egy, a mindenkori dollár-árfolyamhoz igazított furcsa pénzem, amit eredendően a turisták számára hoztak létre, a sima pesót megtartva a helyieknek. Ebből mára az lett, hogy a CUC-ot használják a turisták mellett a tehetősebb kubaiak is, a CUP-ot pedig a legszegényebb helyiek. A legtöbb bárban, étteremben, sőt, még a közértekben is CUC-ban lehet fizetni, de ha durva időutazásra és autentikus hangulatra vágytok, akkor érdemes felfedezni pár CUP-os kajáldát. Ezeken jellemzően kézzel kiírt árakat találunk, és itt étkeznek a kevésbé tehetősebb kubaiak, ennél fogva meglehetősen olcsóak. A két pénzem mentén két párhuzamos valóság tárul fel előttünk, a CUC-os helyeken európai árakkal, a CUP-osokon pedig egy visszafelé történő időutazással és néhány száz forintos ebédekkel.
Hús rizzsel
Szeretném bemutatni nektek az egyik kedvenc kubai ételemet, a húst rizzsel! A rizs szinte minden esetben fekete babos rizst jelent (arroz congris), de egyébként gyakorlatilag mindenhez ez jár köretnek, plusz egy kis reszelt káposzta és krumpli, esetleg banán.
Az egyik legkeményebb helyet este találtam meg a havannai nyüzsi kellős közepén. Hatalmas jövés-menés, mindenki az utcán pörög, öregek és fiatalok is dominóznak, sakkoznak, 60 éves autókból ömlik a füst, és akkora a pörgés, mintha egy fesztiválon lennél. Már nem is voltam éhes, de annyira megtetszett ez a lepukkant hely, hogy muszáj volt beülnöm a hangulat miatt. Egy kb. 5 négyzetméteres étterem, ami előtt a fal színeihez pont passzoló, iszonyatosan ledurrant régi amerikai autó áll. A tulajnő cigivel a szájában veszi fel a rendelést, a plafonon pörög a ventillátor, az étlapon lévő 5 kajából csak kettő rendelhető: füstös sertés tarja (lomo ahumado) és rántott csirke (pollo frito), de a sör jéghideg, és remekül rálátni az utcai nyüzsire.
Camarones enchilado
Elég szimpla kis kajáról van szó, de cserébe meglehetősen finom, és ami nem utolsó szempont 30 fokban: igencsak könnyed is, legalábbis egy velős pacalhoz képest. Tulajdonképpen fűszeres paradicsomszószban lubickoló garnélákról van szó. Ha valakinek a gyengéje a friss garnéla, akkor ez a kaja jó választás lehet egy olyan országban, ahol a legközelebbi tengerpart jellemzően egy kőhajításra van. A paradicsomszószos garnéla mellett egyébként népszerű változat még a fokhagymás is (camarones con ajo) – természetesen mindkettőt babos rizzsel szolgálják fel.
Ropa vieja
Ez az egyik legtipikusabb kubai kaja, ezt onnan is tudom, hogy gyakorlatilag ez volt az egyetlen, amivel itthon is sokszor találkoztam, menő gasztrooldalakat nézegetve. Ez egy nagyon lassan elkészített, majd szálaira szedett sertés/marha/szárnyas hús finoman befűszerezve. Meglehetősen finom, viszont fellelni egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek híres mivolta miatt elsőre gondolnánk.
A turistás helyeket alapvetően elkerültem, a lepattant vendéglőkben pedig annak ellenére fogadta értetlenkedés a rendelésemet, hogy az étlapon szinte mindig fent volt. Semmi gond, Kubában amúgy jellemző, hogy az étlapon szereplő 15 kajából csak 2 olyan van, amit ténylegesen ki is tudsz kérni. Viszont az utolsó napomon annyira rákattantam erre a kajára, hogy beültem egy valamivel turistásabb, viszont rettentően cuki helyre Havannában, ahol végre megkóstolhattam. Baromi jó volt, a hús nagyon szaftos, rettentően jól fűszerezett, egy ilyen kajának nem lehet ellenálni. Kitaláljátok, hogy mi volt a köret? Babos rizs!
Rántott garnéla
Cienfuegosban a Viazul buszról leszállva még a szállás elintézése előtt hátizsákostul berobbantam az első szimpatikus helyre, és minden tökölődés nélkül kikértem egy kaját, mert baromi éhes voltam. Nem igazán érdekelt, hogy mi lesz az, annyit láttam, hogy garnéla fog érkezni, de amikor kihozták, kicsit meglepődtem, hogy valójában ez egy rántott verzió, méghozzá egy elég emberes adagban. Valójában ez egy baromi finom snack, ilyen mennyiségben pedig egy meglehetősen laktató főétel, bár 30 fokban nem feltétlenül ez a legjobb választás.
Uruguayo de cerdo
A név pusztán annyit takar, hogy uruguayi sertés: annyira nem voltam rápörögve, hogy disznót zabáljak, de a csirkét és garnélát megunva gyanútlanul kikértem egy étteremben, miközben kb. a negyedik jéghideg mangó italommal küzdöttem a hőség ellen. Nyilván nem tudhattam, hogy egy bő olajban kirántott sertéshúsról lesz szó, ami ráadásul sajttal és sonkával van megtölve. Tulajdonképpen ez egy cordon bleu, csak disznóból: tud ez rossz lenni?! Dehogy tud!
A kaja, aminek nem tudom a nevét, de nagyon finom volt
Vinalesben egy indokolatlanul rossz állapotban lévő bérelt bringával tettem meg indokolatlanul sok kilométert a tűző napon, azt hiszem talán enyhe napszúrást is kaptam. Ezért nem is voltam benne biztos, hogy jól látok-e: egy banánfák övezte kis házikót pillantottam meg az út szélén, aminek a verandája mellett egy kis tábla hirdette, hogy itt bizony házias kosztot szolgálnak fel. Kubában amúgy ez elég tipikus dolog; sokan kiadják a kecójukat szállás gyanánt, sokan pedig mini éttermet üzemeltetnek benne. Itt ez utóbbi történt, rögtön az asztalnál is találtam magam, ahol első körben friss gyümölcslét kértem.
A tag közölte, hogy pár percig eltart a dolog, mert most fogja leverni a fáról a gyümölcsöt, aztán még ki is kell préselnie a levét. Erre megérni várni, gondoltam, és tényleg, narancslé ennyire még nem esett jól. Aztán kommunikációs nehézségekbe ütközve (annyit tudok spanyolul, hogy cerveza), kézzel-lábbal mutogatva sikerült eljutni odáig, hogy csirkét kérek, és nem sertést. Egy szaftos, hihetetlenül finom csirkecombot kaptam egy kellemes paradicsomsalátával, amivel korábban sehol nem találkoztam a szigeten, valamint volt mellé természetesen rizs is. Utóbbi nem a tipikus babos rizs volt, hanem csak simán a la natur, de jött mellé egy rettenetesen gyanús barna lé, ami úgy nézett ki, mint valami bizarr babaétel. Mint kiderült, ez egy levesnek túl sűrű, mártásnak túl híg babos valami, amit a rizsre kell önteni, a végeredmény pedig egy nagyon intenzív babos ízű dolog lesz. Isteni finom volt, próbáltam is elmagyarázni az arcoknak, hogy eddig ez volt a legfinomabb kajám Kubában, de nem tudom, hogy mennyi jött át a mondanivalómból… A spanyol nyelvtudás hiányának és a bizonytalan internetelérésnek köszönhetően ez egy olyan kaja volt, aminek nem sikerült megfejtenem a nevét, hiszen még étlap sem volt.
Bocadito
Kuba nem egy street food-nagyhatalom. Ez nem az a hely, ahol minden sarkon az utcán főz valaki. Viszont a szendvics és a pizza viszonylag gyakran felbukkan az utcán. Itt mindig hangsúlyozni kell, hogy Kubában az alapanyag-felhozatal nem túl bőséges, szóval a szendvicsek finoman szólva meglehetősen egyszerűek. Bocadito, vagy pan néven fogjátok megtalálni az ártáblákon, és a felhozatal többnyire kimerül a sonkás (bocadito de jamón, vagy pan con jamón), sajtos (bocadito de queso) és sonkás-sajtos (bocadito de jamón y queso) verziókban. Ezen kívül akadnak helyek, ahol sajtos-sonkás omlettet pakolnak az amúgy meglehetősen finom, nagyon puha buciba (tortilla de jamón y queso) én imádtam ez utóbbival indítani a napot az utcán.
A Séf c. filmből ismert Cubano szendvicset viszont itt ne keressétek, ez egy amerikában elterjedt dolog, amiről Kubában nem nagyon hallottak – bár egyszer Trinidad főterén találtam egy utcai árust, aki nagyon finom sertéssültet pakolt puha buciba.
Reggeli a Casa particularban
A kubai városok között utazgatva nem igazán érdemes szállásfoglalással bíbelődni, már csak azért sem, mert az Airbnb vagy a Booking.com nem használható a kinti internettel. Szóval be kell kopogni a Casa particular jelzéssel ellátott házakba, bízva abban, hogy van szabad szoba. Ha ilyen helyeken szálltok meg, akkor mindenképp kérjetek reggelit: olcsóbb lesz, mintha beülnétek valahová enni, és ez leírva ugyan furcsán hangzik, de ez tipikusan az a helyzet, ahol az emberek kedvessége és figyelmessége kompenzálja a kaják egyszerűségét.
Általában tojást, melegszendvicset, friss gyümölcsöt és ezekből facsart leveket szolgálnak fel, valamilyen nagyon egyszerű bolti édességgel. Tényleg semmi extra, de a teraszon üldögélve, a ház tulaja által elkészített kajákat eszegetni abban a pillanatban egy mennyei lakomának tűnik. Este hasonló figyelmességben volt részem, ugyanis volt egy hely, ahol a tulaj házilag készített mojitóval kínált, amihez a mentát a kertben szedte.
Kuba nagyon jó terep arra, hogy egy darab hátizsákkal le-föl utazgassunk, az emberek kedvesek, a táj gyönyörű. A kaják pedig – ahogy a listából is kiderült – nem éppen összetettek, de egyébként korrektül vannak elkészítve, és az ország semmihez sem hasonlítható atmoszférája még egy közepes vacsorát is kompenzál. Irány Kuba, ezt nem szabad kihagyni!