Hirdetés

Ha egészséges reggelire vágysz, a Franziskába menj!

Hirdetés

Ha egészséges reggelire vágysz, a Franziskába menj!

Pár éve az egyik legnagyobb gasztrotrend a smoothie bowl, ami főleg nyári napokon tud hűsítő lenni, de jól jön télen is, ha el szeretnénk egy kicsit szakadni a péksütis reggelitől. A smoothie bowl tulajdonképpen egy levesként ehető turmix, amibe nem csak gyümölcsöt, hanem sok zöldséget is tesznek, aztán művészien díszítik. Budapesten még mindig nagyon kevés helyen érhető el, nemrég azonban megnyitott a Franziska, ahol többek között ezt a műfajt is gyakorolják.
Hirdetés

Horváth Franciska, azaz Franziska, nevével eddig nagyrészt az találkozhatott, aki egyrészt ételallegiája miatt gluténmentes édességeket keresett, másrészt aki megszállott módon szereti a szép desszerteket. Franciska először kekszdobozokat kezdett el készíteni, a célja az volt, hogy olyan dobozokat adjon, amiből minden keksz azonnal elfogy. A desszertek olyan hatalmas karriert futottak be, és olyan népszerűek lettek, hogy tavaly karácsonykor már 16 ezer sütit készített megrendelésre. Két évvel az indulás után pedig eljutott oda, hogy szerette volna, ha ezek a sütemények saját helyet is kapnak, így letelepedett az I. kerületben, és megnyitotta a Home of Franziska nevű helyet.

Horváth Franciska / Fotó: Hartyányi Norbert

Mint meséli, amikor meglátta az Iskola utcai helyiséget, arra gondolt, ez a hely túl nagy ahhoz, hogy pusztán sütiző legyen, így a fő csapás az egészséges reggeli lett. Reggelizőből amúgy sincs sok a városban, egészségesből pedig még annyi sem. A Franziska nagyon kellemes hely, amit főleg akkor értékel az ember, ha megjárt már néhány drága, de borzasztó hangulatú éttermet. A Franziska sem olcsó, de hibát szinte nem találni benne, a belső tér nagyon el lett találva, a személyzet kedves, és ami nem utolsó szempont: nagyon gyorsak. Öten ültünk be reggelizni és tíz percen belül megérkezett a pirítós, a smoothie tál és az eggs benedict is. Csak a mogyorós waffelre kellett kicsit várni, de megérte, a gyümölcsökkel és kókuszhabbal cicomázott gofri csinos és laktató, bár a velünk lévő gyerektársaság túl töménynek értékelte.

Smoothie-ból 4 féle van, és zöldet kértem, mert abban van spenót meg avokádó, ami nagyon izgatott, és próbáltunk egy eperkémes kókuszosat is. Van ennél jóval édesebb ízvilágú smoothie is, mint a mogyoróvajas-kókuszkrémes, de mindegyik tál jellemzője egyébként a rengeteg összetevő, és abban mind megegyeznek, hogy csodásan néznek ki, fotogének a díszítésük zseniális, finomak és egyben laktatóak is, áruk 1500 és 1850 Ft között mozog.

Fotó: Hartyányi Norbert

Sokak szerint a smoothie bowl nem több egy hatalmas vakításnál, egy sima turmix, amit kicicomáznak gyümölcsökkel, aztán jó drágán eladnak. És az egészet a gasztrobloggerek találták ki, hogy több követőt szerezzenek az Instagramon, mert a színes, vidám dolgokat mindig mindenki lájkolja. Én mindenesetre nagyon megkedveltem a műfajt, főleg reggelire, talán azért mert a tojásnak sosem voltam nagy rajongója, éppen ezért több helyen próbáltam keresni, de többnyire hiába. Az Oh my Green nevű helyen a Petőfi Sándor utcában kóstoltam még hasonlót, az zöld, spirulina smoothie névre hallgatott, (a spirulina egy algafaj, amit aztán kiszárítva porrá törnek). De az a hely például egyáltalán nem győzött meg.

Fotó: Hartyányi Norbert

Akinek tehát fontos az egészséges étkezés, de mégis valódí ízélményre vágyik, annak a Franziskát nagyon ajánlom, reggelire, ebédre, bármikor. A reggeli ételek között megtalálhatóak még a szokásos tojás ételek is, emellett croissant, waffel és a házi granola is. A nagyon népszerű avokádós pirítós mellett pedig kóstoltuk a téli étlapról az édesburgonyás, humuszos pirítóst is, amit pirított mandula és némi méz édesít, nekem ez jött be a legjobban. Az 1700 forintos ár két szelet pirítósért mondjuk húzós, de tény, hogy nagy adag, és finom.

Fotó: Hartyányi Norbert

Reggelit délig lehet kérni, utána pedig jönnek az ebédek, napi leves, Franziska saláta, mini burger és tészta, a gluténmentes torták és sütemnyek pedig egész nap ksótolhatók. A superfoodokhoz a My Little Melbourne kávéit kérhetjük, vagy hatalmas kedvencünk a Zhao Zho, és a Bazsalikomos kert teáit ihatjuk. Bár alig két hónapja nyílt a hely, máris nagyon népszerű, úgyhogy nem árt foglalni, ha társasággal érkezünk.

Home of Franziska, Iskola utca 29.

 

Hozzászólások
Tovább olvasok
Hirdetés

Ezeket láttad már?

Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások