Elkészítjük a krumplisalátát. A krumplit megpucoljuk és julienne-re vágjuk. Átmossuk hideg vízzel és lobogó forró vízben 3 percig főzzük, villámgyorsan leszűrjük és jéghideg vízben azonnal lehűtjük. Ez a blansírozás. A krumplit belenyomatjuk egy tálba és rizsecettel, pirított szezámmag-olajjal és sóval ízesítjük. Adunk még hozzá egy kis őrölt fehérborsot és egy dózis chilipelyhet, hogy azért csípjen is. Az egészet összeforgatjuk és félretesszük.
A natúr földimogyorót felaprítjuk és egy száraz serpenyőben aranybarnára pirítjuk. A snidlinget apróra vágjuk. A csirkemell kockákat szezámolajjal, borssal és szerecsendióval ízesítjük, összeforgatjuk és nyársra tűzzük (adagonként 2 nyársat készítünk). Felhevített serpenyőben 2 evőkanál étolajat hevítünk, beledobjuk a nyársakat és minden oldalukon aranyszínűre pirítjuk.
Hozzáadjuk a szójaszószt és a mézet, amiket 2-3 perc alatt hagyunk kicsit besűrűsödni és karamellizálódni. A nyársakat jó alaposan átforgatjuk az így kialakult mártásban, majd a nyársak felét rögtön megforgatjuk pirított földimogyoróban, a többit pedig snidlingben. Tányérra halmozzuk a szezámolajos krumplisalátát, és ráhelyezünk egy-egy mogyorós és snidlinges nyársat. Kész!