Általában mindig ugyanarra a hozzánk közel lévő piacra járunk, de nemrégiben felfedeztem két nagyon jó hangulatú termelői piacot, ahová már megérkezni is csodás élmény volt. Ezeket szeretném most figyelmetekbe ajánlani, és ha ti is tudtok hasonlóan jó hangulatú, apró piacokat, írjátok meg nekünk!
Czakó Termelői Piacz
Nagyon igazságos próbálok lenni, úgyhogy egy budai és egy pesti piacot is a figyelmetekbe ajánlok. Először jöjjön a budai Czakó Kert termelői piaca, ahol nem is értem, miért nem jártam eddig. Elnézést, ha túlzónak tűnik, de szerintem az ország egyik leghangulatosabb piacáról van szó. A Tabán közepén úgy éreztem magam, mintha egy régi faluba csöppentem volna.
A Czakó Kert pici, de mégis nagyon hangulatos és pont elfér annyi termelő, hogy mindent meg lehessen venni a heti bevásárláshoz. Ha beléptek a piacra, akkor jobbra találjátok a nagyobb árusokat, zöldségeseket, balra pedig azokat a kistermelőket, akiknek a különleges áruiból érdemes szemezgetni.
Külön szeretném kiemelni az Apis-Farm kistermelői sajtműhelyét, akik isteni finom kecskesajtokat készítenek. Legutóbb például kecskekörözöttet vettem náluk, ezt semmiképpen se hagyjátok ki! Nagyon szeretném megemlíteni Megyeri Sárát is, aki ehető virágokat, leveleket és terméseket gyűjt a közeli erdőkben és mindenféle fantasztikus dolgot készít belőle, mint például fenyőrügyszörp vagy kakukkfűszirup. Termékeit Dzsindzsa néven a neten is megtaláljátok.
Ha már itt tartunk, akkor még egy különleges alapanyagra szeretném felhívni a figyelmeteket, mégpedig a kendermagra. Ezt eddig én csak népdalokból ismertem, és nem is gondoltam, hogy bármire használható. De a Czakó Termelői Piaczon iszonyú finom, kendermagból készült müzliszeleteket kóstoltam. A Czakó Kertben egy csodás kávézót is találtok, ahol bőséggel megreggelizhettek, de amúgy külön pékség is van.
A Czakó Termelői Piacz heti rendszerességgel kerül megszervezésre. A hagyományos piaci értelemben, modern termékekkel is színesítve, szombatonként és vasárnaponként más-más termelők jönnek el a Tabán legöregebb vincellérházába. „Nemcsak nekünk, termelőinknek is fontos a tudatos, fenntartható táplálkozás, a lekváros- és szörpösüvegeket, a tojásdobozokat visszaveszik termelőink és új, Czakó Piaczos vászontáskáink is gyártás alatt vannak” – mondta Várady Luca, a Czakó Termelői Piacz vezetője, aki a piac egyik legnagyobb újításának és vonzerejének azt tartja, hogy minden árusnál lehet kártyával vagy éppen átutalással fizetni.
Ez valóban egy nagyon jó dolog, a piacozásnál ugyanis mindig éppen az a legnagyobb problémám, hogy soha nincs nálam elég készpénz.
Pancs – Gasztroplacc
És most egy ugrással huppanjunk át Pestre, ahol hasonlóképpen egy nagyon hangulatos termelői piacot ajánlok a figyelmetekbe, a Pancs – Gasztroplaccot, ami az Élesztőház udvarán szerveződő magyar őstermelőket bemutató és összefogó közösségi piac. Olyan termelők kínálják portékáikat, akiknek fontos a természettel való összhang. Szezonális zöldségek-gyümölcsök, sajtok, házi sonkák és szalámik, pékáruk, szörpök, lekvárok, gyümölcslevek, borok…
Emellett minden szombaton megtaláljátok itt Szabadfi Szabolcs pékáruit is, én például most hétvégén egy csodálatos focacciát vásároltam tőle. De semmiképpen ne feledkezzünk meg a finom füstölt kolbászokról, a tojásról, a vegán kencékről és a friss, üde zöldségekről és gyümölcsökről, amiket szintén itt vásároltam meg múlt hétvégén.
Ráadásul a Pancson rendszeresek a különféle kulturális és gasztronómiai rendezvények és főzések, érdemes figyelni a Facebook oldalukat. Minden hónapban egy vendég házigazdát invitálnak a gasztronómia világából egy közösségi főzésre, amelynek alapanyagát a helyi termelőktől szerzik be. Ilyenkor ebédelni is lehet náluk.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon!