Hirdetés

Medvehagymás rakott krumpli

Tovább olvasok
Hirdetés

RTL.hu Hírek

Leégett a lakásuk, az önkormányzat sem tud segíteni rajtuk, Edit úgy érzi, magára hagyták

Molnár Edit egyedül neveli három gyermekét, és múlt hét szombat óta teljesen kilátástalan helyzetbe kerültek. Leégett a szükséglakásuk Nagytótfalun. Egyelőre a tűzoltók sem tudják, hogy mi történhetett. Editéknek nincs hol lakniuk, semmijük sem maradt. Az asszony azt mondja, hiába fordult az önkormányzathoz, azt a választ kapta, hogy jelenleg nincs költözhető, szabad önkormányzati lakás a településen.

A diákok anyagi függetlenné válását tűzték ki célul a DIVERZUM fiataljai

Gyarmati Fanni és László Miklós a magyar diákságot képviselték a Cápák közöttben, ahova 20 millió forintért érkeztek 4 százalék tulajdonrészért cserébe. A két fiatal vállalkozó egy olyan diákoknak szóló univerzumot álmodott meg, amivel a tanulók pénzt spórolhatnak.

„Nincs benne az ábécében az ly, nem visztek rá!” – TikTok-trend lett abból, amit VV Anita a Fókusznak bizonygatott

Önálló életre kelt a Fókusz egyik riportja a TikTokon. Már 800 ezren nézték meg azt a videót, amelyben riporterünk a Való Világ 11 kiesőjét, Anitát próbálja meggyőzni arról, hogy az „ly” létező betű a magyar ábécében.

„A szüleim úgy etetnek, mint egy disznót” – az anorexiás Regina 24 kilósan került kórházba

Még a kórházban is kövérnek látta magát a 12 évesen anorexiában szenvedő Nóga Regina. Rettegett az elhízástól, egyáltalán nem érzett éhséget, már vizet sem akart inni. 6 évvel később viszont fordult a kocka, és az eltökéltségét sikerült az előnyére fordítania. Ma már pszichológia szakos egyetemista és profi testépítő versenyző.

Előzetes: Mónika kompromittáló bizonyítékkal kéri számon az úr szolgáját

A plébánosnál női ruhaneműt találnak, Szappanos Tibi és a házvezetőnő forró pillantást váltanak, Ármándó pedig elmerül a magyar nyelv szépségeiben a Drága örökösök keddi epizódjában. További részletek január 31-én, kedd este 19:35-kor az RTL-en.

Megható pillanat: Befektetéstől függetlenül egy-egy millió forintot ad Lakatos István és Balogh Levente a „kopasz dzsinnek”

Először Lakatos István ajánlotta fel segítségét a vállalkozónak, hogy elkezdje az ALF Tini Felügyelet hirdetését, majd Balogh Levente is becsatlakozott, amitől Sándor László azonnal elérzékenyült.

„Nem az a finom modorú úriember, akiről engem lefestettek” – Hernádi Judit elszólását még Lengyel Ferenc sem bírta ki nevetés nélkül

Nyelvbotlásokból és szövegtévesztésekből sem volt hiány a Drága örökösök – A visszatérés forgatásán. Az 1. részben megmutatjuk az új évad első hetének legviccesebb bakijait.

„Úgy értem hozzá, ahogy hozzád is szoktam érni” – bevallotta terhes párjának, hogy molesztálta 9 éves lányát

Andrea kislányát, Pirkót a nevelőapja molesztálta egy romániai faluban. A szörnyű traumán túl Andreáéknak az áldozathibáztató közösséggel is meg kellett küzdeniük, mivel a bűnös férfi a köztiszteletnek örvendő református pap fia volt. A Túl közel című dokumentumfilm, amely anya és lánya kálváriáját mutatja be, díjat nyert a romániai Astra Filmfesztiválon – abban az országban, ahol óriási probléma a gyermekek szexuális bántalmazása. 

Ezeket láttad már?