Hirdetés

Amerika két legjobb hamburgere

Hirdetés

Amerika két legjobb hamburgere

Hirdetés

Egy régi inszeminátor közmondás szerint egy burgernél jobb a kettő, így én is rádupláztam, és összeraktam egy Smashed, azaz nyomott burgert, valamint egy Szaftos Lüszit is. Falnád? Nézzétek a videót, minden titok kiderül belőle.

Hozzávalók:

30 deka darált hamburgerhús marhából
2 hamburgerzsömle
1 kaliforniai paprika
1 kápiapaprika
4-5 gerezd fokhagyma
csilipehely
1 fej jégsaláta
1 szem savanyú/kovászos uborka
4-5 szelet bacon
1 fej lilahagyma
10-15 dkg vörös cheddar

bors
olaj
vaj
ketchup
majonéz

Smashed Burger

nyomott_1.jpg

Először a nyomott burgert dobom össze, és ebbe is a belevaló szósszal kezdünk. Felcsíkozzuk a kétfajta paprikát, majd egy grill serpenyőben nagy lángon elkezdjük kapatni egy kevés olajon, ha már kellően jó, mellédobjuk a fokhagymát is, egyben.

3-5 perc múlva átöntjük az egészet egy aprítóba, mehet még rá olaj, só, bors, és egy kis csípős is, ha nem vagyunk gyengék. Addig turmixoljuk, amíg kvázi homogén, de mégis kicsit rusztikus nem lesz. Ha megvan, félrerakjuk.

Kimérünk két, egyenként olyan 7 dekás húsgömböt, fogunk egy-egy szelet celofánt, és a húsgolyó alá és fölé tesszük. Egy lábossal vagy egy serpenyővel egyenletesen nyomást gyakorlunk rá, így egy lapos húsufót kapunk. Azaz kettőt.

Fogunk egy nagy rozsdamentes acél / öntöttvas serpenyőt, jól kikenjük olajjal, és bitang módon elkezdjük hevíteni, amíg nem füstöl más. Ha oké, jöhet bele a húslap, és egy spatulával, vagy más erre dezignált alkalmatossággal elkezdjük a Föld tömegközéppontja felé nyomni, vigyázva arra, hogy nehogy rátapadjon és szétszakadjon a hús.

Ezt olyan egy percig csináljuk, ha kész, jöhet a másik oldal ugyanígy. Ha megvagyunk kiszedjük, és a másik hússal is így teszünk, azt leszámítva, hogy fordítás után ráverünk egy szelet sajtot, és az előbbi, pihenő husit is, így fejezzük be a mókát.

Egy másik serpenyőben vajat olvasztunk, és a félbevágott zsömlét megpirítjuk rajta, nem vagyunk mi állatok. Ha kész, jöhet alulra a paprikaszósz, rá a saláta, rá a dupla smashedburger közötte a sajttal, erre pár karika lilahagyma, majd a kupak.

Szaftos Lüszi burger

IMG_0180.jpg

Ehhez először is ugyanúgy kigombócolunk 7-8 deka husit, majd a fentebb leírt módszerrel kilapítjuk. Ezután lereszelünk annyi sajtot, amennyi kényelmesen belefér, majd az egyik hús tetejéről leszedjük a celofánt, és ráhalmozzuk középre a sajtot. Ezután ráhelyezzük a celofántól mindkét oldalán megfosztott másik húst is, és a széleit először kézzel, majd egy villával összenyomkodjuk. Ha ez megvan, a húst megfordítjuk, az utolsó celofánt és leszedjük, és megint megvillázzuk.

Ha ez is kész, a dezskán hagyva, a tenyerünkkel kicsit összébbnyomjuk, hogy ne legyen olyan lapos kiterjedésű, így nyeri el végső formáját. Serpenyőben egy kis olajat hevítünk, és rárakjuk, majd sózzuk, borsozzuk, pár perc után fordítás, készre sütés, pihentetés, és a zsömlét pedig szintúgy megpirítjuk, csakúgy mint mellette a bacont.

IMG_0169.jpg

Ennek az aljára egy klasszik ketchup+majonéz kombójú hambiszósz jön, rá a saláta, rá a husi, erre pedig pár karika savanyú ubi, valamint a bacon érkezik. Feltesszük a sipkát, és boldogan haraphatunk bele valamelyik burgerünk egyikébe, ma is profi munkát végeztünk.

Hozzászólások
Tovább olvasok
Hirdetés

Ezeket láttad már?

Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások