Múlt hétvégén Brendan Fraser nyerte a legjobb férfi főszereplő díját az Oscar-gálán. Az 54 éves amerikai színész a legtöbbeknek a 90-es évekből lehet ismerős, főként a kalandos A múmiából, vagy éppen Az őserdő hőse című vígjátékból. Később aztán eltűnt egy időre, de legutóbbi alakításával bebizonyította, hogy képes a megújulásra, és egy ideig még biztosan nem veszik a feledés homályába.
„Még mindig fiatal vagyok és ambiciózus” – nyilatkozta egy interjújában.
Közel 300 kilósra hízott
A bálna egy mély, nehéz témájú film, de a legnehezebb benne maga a főszereplő, Brendan Fraser, azaz Charlie.
A szövevényes történetben, amiről most nem szeretnék spoilerezni, Charlie egy evészavaros tanárt alakít, aki szó szerint minden erejével azon van, hogy halálra egye magát – előtte viszont szeretné rendezni néhány dolgát az életben.
A hihetetlenül sokkoló hústorony szerepéhez nyilvánvalóan fel kellett szednie (jó) pár kilót, de ami a jelentős súlytöbbletet adta, az egy nagyon spéci protézis. Az Adrien Morot által megálmodott, tökéletesen élethű „maszk” elkészítéséhez természetesen a digitális technikát hívták segítségül, 3D nyomtatóval keltették életre.
Ahhoz, hogy Brendan Fraser élethűen tudja játszani a 272 kilogrammos szerepet, egyes jelenetekben 136 kg protézist viselt, de a „könnyebb” képkockákon is minimum 22 kg extra súllyal mozgott. A döbbenetesen realisztikus látvány háttérmunkálatai a forgatások előtt 4-6 órát is felöleltek.
„Két arcdarabunk volt, egy elöl és egy hátul, egészen a mellkasának felső részéig. A forgatási napok nagy részében a karokra is szükség volt, amelyek az ujjai hegyétől egészen a válláig tartottak, és átfedésben voltak a mellkasával. A teljes alakot mutató jelenetekben természetesen az alsó testtájakra és a lábakra is protézis került” – mesélte Adrien.
Fogyás a film után
Brendan Fraser egy interjúban arról beszélt, hogy ugyan A bálna forgatása után is szüksége volt némi diétára, eszébe se jutott, hogy Az őserdő hőse „fogyási forgatókönyvét” kövesse. Anno ugyanis olyan szinten koplalnia kellett az izmos, szálkás szerep kedvéért, hogy előfordult olyan is, amikor elfelejtette a saját PIN-kódját, annyira nem jutott tápanyag a szervezetébe és az agyába. Ezért nem is vállalta a második részt, mivel még egyszer nem akarta ilyen drasztikusan sanyargatni a testét. A bálna természetesen egy másik, sokkal komolyabb műfaj, és a technikának köszönhetően nem is járt számára annyi extra megterheléssel, mintha valóban fel kellett volna szednie több száz kilót – azt valószínűleg nincs az az ember, aki túlélte volna.
Források:
Thethings
Ha tetszett a Brendan Fraser cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!