Már most előre lelövöm a poént, miszerint a Normafa Grill Terrace sokkal több annál, mint amit a nevéből sejteni lehet. A hegy tetején ugyanis valóságos szabadidő- és kajamekka van kialakulóban. Amellett, hogy a food truckból jelenleg is brutálisan jó ételeket kóstolhattok, nyáron a háttérben meghúzódó Normafa Club House-ban minden igényt kielégítő rendezvényekeknek szeretnének majd otthont adni. A teraszon található éttermet pedig teljesen átalakítják, és látványkonyhával bővítik.
Lesz miért várni a nyitást
Papdi László és csapata már alig várja, hogy vendégül láthassa az embereket a megújuló verandán, hiszen több szempontból is egyedülálló koncepciót szeretnének megvalósítani. Ami talán a legizgalmasabb, hogy az országban jelenleg ők az egyetlen olyan étterem, ahol kizárólag fatüzelésű OFYR grillen készülnek az ételek. Ebben az a pláne, hogy fordított kúp alakja miatt felül szélesebb, így a kör alakú sütőlapja úgy marad megfelelő méretű, hogy a közepe lyukas maradhat. Ebben a nyitott tűztérben nagy farakásokat lehet begyújtani, ezzel lehet felfűteni. Emellett szuper közösségteremtő a tűz köré gyűlni és ott beszélgetni a szakácsokkal. Szerencsére az itteni szakácsok amúgy is nagy szerepet kapnak a menü tervezésében, mert Laci szerint a csapat érvényesülése is elengedhetetlen a sikerhez. Ha ez nem volna elég, a tűz eloltása után fennmaradó hamu is kiválóan hasznosítható. Kísérleti céllal készült már benne egészben sült hal, de mindenképpen szeretnének majd hamuban sült pogácsát is. Egyébként látványnak sem utolsó, télen-nyáron eszméletlenül hangulatos a szabadtűz mellett falatozni.
A menüt tekintve magyar-francia fúziós fogásokra lehet majd számítani, amit a tervek szerint 2-3 havonta fognak cserélni a szezonalitás jegyében. Így nemcsak az ökológiai lábnyom lesz kisebb, de garantáltan a legfrissebb és legjobb alapanyagok kerülnek majd tányérra. Mivel erre sajnos még egy darabig biztosan várni kell, Tamással egyelőre a Normafa Hütte néven futó food truck kínálatát teszteltük.
Angus gulyásleves kovászos kenyérrel
Azt gondoltuk, vagy legalábbis én, hogy valami nagyon fancyzős-felvágós gulyásleves lesz itt terítéken, de abszolút nem, és ez így van jól. Ami extra benne, az a füstöltkápia-krém, amitől talán egy kicsit sűrűbb, de kellemes, és úgy ad neki egy plusz csavart, hogy közben autentikus marad. Valamint az sem elhanyagolható, hogy a húst ofyron kérgesítik meg, tehát az is kap egy kis ráadást. Összességében csodálatosan szép a színe, nagyon telt ízétől és illatától azonnal összefut a nyál a szádban (1850 Ft).
Kókuszos citromnádleves pak choi-jal
Nálam ez volt az abszolút befutó, imádtam! Egy India-beütésű levest kell elképzelni, ami ennek megfelelően egy kicsit pikáns. Az alapja kókusztejszín, de ami az agyeldobás benne, az a SÓS CITROMRAGU. Igen, kérem, mert ilyen létezik! Emelett kerül még bele az egyik kedvenc zöldségemből, a pak choi-ból is nem kevés, szóval engem azonnal levettek a lábamról. Szintén piros pont, hogy teljesen mindenmentes, tehát a vegán vendégek is fel tudnak melegedni egy jó levessel. Aki szereti az egzotikus ízeket, vagy csak simán van benne kísérletező kedv, az semmiképpen ne hagyja ki (1750 Ft).
Boeuf bourguignon
Tamást pedig ezzel sikerült megvenni. Akárcsak a gulyásnál, a hús ennél az ételnél is az ofyron kezdi a pályafutását, majd alacsony hőfokon brezírozzák. Ez egy több állomásból álló folyamat. A kezdet kezdetén készítenek egy vörösboros alapot. A kérgesítés során kinyert szaftot és a húst először beleteszik egy edénybe a már említett vörösboros alappal. Ezután lefedik, és kb. 150 fokon, órákon át hőkezelik a sütőben, így a hús gyakorlatilag a saját levében párolódik. Ennek eredményeképp pedig eszméletlenül omlós és nagyon koncentrált ízélmény lesz a jutalom. Ha ez nem volna már önmagában is elég, megfejelik még egy kis konfitált shimeji gombával, savanyított gyöngyhagymával, köretként pedig egy klasszikus burgonyapürét kap. Igazi ízorgia, ha itt jártok, feltétlenül teszteljétek (3240 Ft)!
Fish and chips
Mivel mégis csak egy food truckról van szó, nem maradhattak el az olyan klasszikus streetfood tételek sem, mint a hamburger vagy a fish and chips. Ez utóbbit jellemzően tőkehalból készítik, itt sincs másként, sütés előtt pedig egy citromnádas marinádban hagyják lubickolni. Jön még hozzá sült édesburgonya és az elmaradhatatlan remulád mártás. A szósz nagyon ízlett, de ezt összességében nem éreztük extrának, és enni sem praktikus. Van ugyan evőeszköz, de tudjuk, hogy egyszer használatosból még soha senkinek nem sikerült olyat gyártania, ami jó is valamire. Kézzel enni meg most annyira nem érdemes, főleg, ha az olajban sült hal után még meg se tudod mosni a kezed. Otthoni fogyasztásra viszont kitűnő választás, lehet tőlük házhoz rendelni (2450 Ft).
Fish burger
Ennél jobban ízlett a lazacos burger, ami a buciba kerülés előtt egy rózsaborsos-lime-os marinádot kap. A tetejére daikon retek kerül, aminek elég karakteres íze van, alá pedig egy nagyon krémes, mentás borsópüré. A zöldborsónak személy szerint finoman szólva se vagyok rajongója, de hát gyáva népnek nincs hazája. A legnagyobb meglepetésemre a mentától kapott egy olyan üde twistet, hogy ebben a formában egészen meg tudtam vele barátkozni. Pluszpont jár a házi buciért, ami ráadásul gluténmentes változatban is kérhető (2550 Ft).
Mi már alig várjuk, hogy visszatérhessünk, és a terasz kínálatát is végigkóstoljuk, de addig is menjetek, kiránduljatok nagyokat, hazafele pedig nézzetek be Laciékhoz, mert megéri!
Cím: 1121 Budapest, Eötvös út 52–54.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!