Hirdetés
Instant

A Balaton egyik legvidámabb helye a szigligeti Taco Truck

Majonézes tojássaláta

10 perc után ez a kaja megmentheti az esti bulit, kiváló reggelire és tízóraira is.
Hirdetés

A Balaton egyik legvidámabb helye a szigligeti Taco Truck

A szigligeti vár tövében táborozó Taco Truckot nem lehet nem észrevenni. Halad az ember a 71-esen, és akár autóval, akár biciklivel érkezik, olyan hangulat várja az út mellett, hogy egyszerűen muszáj megállni. A vidám lakókocsi a sok színes bútorral és biciklivel egyszeriben a szabadságot jelképezte számomra. A szabadulást a karanténból, az első nyilvános étkezést, az első nyári sörözést.
Hirdetés

Biztos ezért is van, hogy nem tudok elfogultság nélkül beszélni erről a szuper helyről, amit egyébként a tavalyi videónkban is bemutattunk már nektek. A Taco Truck megálmodója Kovács Dániel és párja, Petra Lyskova. Dani helyi, Tapolca mellett született, Petra pedig cseh. Norvégiában találkoztak, ahol Dani egy étteremben dolgozott, míg Petra látogatóba érkezett oda.

Fotó: Mudra László

Azóta egy párt alkotnak, és együtt vendéglátóznak – minden telet Floridában töltenek, ugyanabban az étteremben dolgoznak évek óta. Nyárra viszont hazarepülnek a Balatonhoz, és itt nyitották meg négy évvel ezelőtt a kis food truckot, amiben mexikói streetfood ételeket kínálnak. A választás persze nem véletlen, hiszen az Egyesült Államok déli részén igen népszerű a mexikói kaja, amibe ők is beleszerettek. A taco ott nagyjából a mi lágosunknak felel meg, magyarázza Dani. 

Fotó: Mudra László

Az idei szezont nem kis nehézséggel indították. Dani még március elején éppenhogy haza tudott repülni Amerikából a járvány előtt, Petrát azonban, mivel nem magyar állampolgár, nem engedték be. Sőt, Prágába is csak igen nehezen jutott el. Végül több mint két hónap után tudtak ismét találkozni Szigligeten, és most már együtt is dolgoznak, de ehhez több külön kérvény kellett. 

Fotó: Mudra László

Dani márciusban úgy döntött, a nehézségek ellenére is megnyit. A karantén idején kiszállításra készítette a környékbeliek kedvenc mexikói ételeit, majd mihelyt engedélyezték a teraszok nyitását, teljes gőzzel beindult. Közben egy felújítást is levezényelt, idén ugyanis bővítik a konyhát. A kis food truckban nehezen férnek el, és kevés ételt tudtak tárolni, így egy-egy forgalmasabb napon simán előfordult, hogy korán kifogytak mindenből. Az új konténerkonyha ezen fog majd segíteni, illetve néhány új ételt is feldobhatnak végre az étlapra. 

Fotó: Mudra László

A kínálatban egyelőre taco, burrito és churros szerepel. Mivel ez szerencsére csak háromféle étel, nem kerültem nehéz helyzetbe, hogy melyiket válasszam. Megkóstoltam mindet. Ezek közül a taco az, amire Dani a legbüszkébb, hiszen az helyben készül. Ők rendelik hozzá a speciális kukoricalisztet, helyben nyújtják és sütik. Ráadásul ez teljesen gluténmentes is. 

Fotó: Mudra László

Mindenből van húsos és vega verzió, és gyakran variálják a tölteléket, hogy a törzsvendégek se unják meg a kínálatot. A konyhabővítéssel meg aztán még több kísérletezésre nyílik majd lehetőség. A csirkés taco nem okozott nagy meglepetést, a sertéshúsos azonban nagyon bejött! A töltelék szaftos pulled porkból, ananászos habaneromártásból (csípős!), korianderből és lime-ból állt. 

Fotó: Mudra László

Az abszolút kedvencem azonban a burrito lett: imádom a fekete babot, és remek volt a hús és a zöldség aránya is. Ráadásul olyan kiadós, hogy egy főételnek is tökéletesen beillik. Az ára 1500 Ft – ha valaki nagyon éhes, mindenképpen ezt ajánlom! És nem győzöm hangsúlyozni, hogy mindenből lehet kérni vega verziót! Dani és Petra kifejlesztettek egy diós, mexikói szószt, amiről még a húsimádók sem nagyon mondják meg, hogy nem tartalmaz húst.  

Fotó: Mudra László

A Taco Truckot minden hétvégén megtaláljátok a 71-es út mellett – illetve máskor is, csak akkor nincs nyitva. Június közepétől azonban átállnak a napi nyitvatartásra, és reményeik szerint ekkor megnyithatják a konténerkonyhát is. Több új ételt is terveznek, például garnélás taco, chorizós hot dog, többféle, kifejezetten az egészséges vonalon mozgó saláta, és hétvégén szeretnének brunchot is kínálni. 

Fotó: Mudra László

Ha valami különlegesre vágytok nyaralás közben, vagy éppen a balatoni bringakörutat teljesítitek, akkor a Taco Truckot a szigligeti vár tövében tényleg szeretettel ajánlom. 

Szigliget 8264, Ciframajor 3.


Hozzászólások
Tovább olvasok
Hirdetés

Ezeket láttad már?

Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások