Hirdetés

Berobbant a balatoni nyárba Ördög Nóra és Mizsei János közös helye

Marhahúsroládos hot dog

A hot dogok hamburgere

Kétféle vegán kelt tészta

Édeskés tészta, két ütős, sós feltéttel
Hirdetés

Berobbant a balatoni nyárba Ördög Nóra és Mizsei János közös helye

Valószínűleg igaza volt azoknak, akik azt tippelték, hogy a belföldi turizmus idén dübörögni fog. A Balatonnál már most tobzódnak az emberek, és ha nyílik egy olyan üdítően újszerű hely, mint a Nekem a Balaton és mellette a MÁK pop-up étterem, akkor azt azonnal birtokba veszik a környékbeliek.
Hirdetés

Ördög Nóra és férje, Nánási Pál, úgy tűnik, egy pillanatig sem estek kétségbe a karantén alatt. Leköltöztek balatonakarattyai nyaralójukba, és úgy döntöttek, megvásárolják a házuk mellett lévő, egy ideje üresen álló kisboltot, hogy újra életet varázsoljanak ide. A felújításról vlogot is vezettek, így tulajdonképpen borítékolható volt, hogy azonnal érkeznek majd a vevők.

A régi kisboltot teljesen felújították, fotó: Mudra László

De igazságtalan lenne a Nekem a Balaton nevű bolt sikerét pusztán a tulajdonosok ismertségének betudni, hiszen aki egyszer bejön ide, azonnal érezni fogja, milyen remek hely született. 

Több mint bolt

Már önmagában a kisbolt ötlete is hiánypótló, hiszen aki ismeri a környéket, tudja, hogy nem egyszerű itt vásárolni. Egy véletlen találkozás folytán azonban a projekt jóval túlnőtt az egyszerű kisbolt fogalmán. Nóri és a MÁK szupertehetséges séfje, Mizsei János nemrég ismerték meg egymást egy forgatáson. Mivel a MÁK a járvány miatt Budapesten bezárni kényszerült, így jött a gondolat, hogy költözzenek ideiglenesen Akarattyára egy streetfood kocsival. Így a kisboltból étterem és egyben egy hangulatos közösségi hely is lett. 

Fotó: Mudra László

A kisbolt is jól sikerült, tele csupa jó minőségű élelmiszerrel. Tejtermék a Cserpestől, friss pékáru és kovászos kenyér a Vál-Völgye Pékségtől (isteni a kakaós csiga!). Egy családi gazdaságtól érkezik az angus marha húsa, a bor szinte a szomszédból, a balatonfőkajári Feind Pétertől, szuper a szörp- és a kézművessör-választék. Ördög Nóra emellett elmondta, igyekezett úgy összeállítani az árukészletet, hogy tényleg olyan dolgok legyenek, amiket ő, kétgyermekes anyukaként is gyakran vásárol. Mindig van például náluk dobozos alaplé, hiszen az minden jó recept alapja, mégis kevés helyen kapni. 

Fotó: Mudra László

Annyira belelendültek a kereskedelembe, hogy több saját márkás terméket is készítettek. Kapható például Nekem a Balaton márkájú kávé és csokoládé is. Aki csak vásárolna, a kisboltba menjen, ahol nagyon sokszor maga Nóri és férje, Nánási Pál áll a kassza mögött, és láthatóan nagyon élvezik ezt az új szerepet. Némileg lassítja ugyan a vásárlást, hogy fizetés után mindenki még egy szelfit is készít velük, de nyilván ritkán lát az ember celebeket kötényben.

Fotó: Mudra László

Ha csak üdítőt vagy egy fröccsöt innátok, akkor is a boltba menjetek. Az ételeket viszont a bolt mellett felállított MÁK-kocsiban kérhetitek. Mizsei Jani szuper étlapot rakott össze, összesen ötféle étellel. Remekül sikerült eltalálni a lazább balatoni hangulatot úgy, hogy közben nem vesztette el jellegzetes „mákos” stílusát sem.

A kisbolt mellett áll a MÁK food truck kocsija, fotó: Mudra László

Aki járt már a MÁK-ban, tudja, hogy a séfnek egészen különleges stílusa van. Nem hétköznapi ízkombinációkkal és rengeteg összetevővel dolgozik. Bár egy ilyen kis helyen ezt nehéz kivitelezni, neki mégis sikerült. 

Szinte műalkotás

Bár egy kicsi food truckról van szó, mint mondtam, ne egyszerű streetfood ételeket képzeljetek el – mindegyik sok összetevős műalkotás, kezdve a lángossal. Egy balatoni hely nyilván nem képzelhető el lángos nélkül, amit Jani ötvözött a mákkal, így született meg a mákos lángos. A mákot már az alaptésztába is bekeveri, de természetesen megjelenik a kisült lángos tetején is. De ez még csak a kezdet, van még rajta kétféle sajt – juh és tehén –, medvehagymavirág és kesudió. 

Finomságok a MÁK konyhájáról, fotó: Mudra László

A mákos lángos azonnal a legnépszerűbb étel lett, már az első hétévégén 12 kiló lisztből készítettek lágost, és mind elfogyott. Rögtön a nyomában lohol a kacsataco, ami viszont az én kedvencem lett (2100 Ft). Ez egy rizslepény kacsahússal és lila káposztával töltve. De van még benne savanyított bodza és kapribogyó, fermentált egres és sóskafagyi, cékla, gyömbér és chili – és akkor ezek még csak azok a dolgok, amiket meg tudtam jegyezni!

Tojásos galuska, fotó: Mudra László

Ezek mellett rendkívül népszerű még a tojásos galuska is (1800 Ft) – természetesen ez is tökéletesre van komponálva némi mustáros tojáshabbal. Mint látjátok, itt komoly konyhatechnika folyik. Még a tojásos galuskán lévő lágytojás is egészen pontosan meghatározott hőmérsékleten készül.

Érkeznek az új ételek

Jövő héten új ételek is felkerülnek az étlapra, például a harcsapaprikás, ami nem túrós, hanem vászolyi ordás tésztával érkezik. Lesz mangalicaterrine sós citrommal és kaporral, valamint kacsamájpástétom kovászos kenyérrel és sózott minidinnyével. Az említett ételek mellett a barbecue is hamarosan elindul, már tesztelik a marhaszegyeket.

Mizsei János, séf, fotó: Mudra László

Mizsei János nagyon élvezi, hogy kiléphetett egy kicsit a komfortzónájából, és valami egészen új dolgot csinál. Eleinte tartott tőle, hogy esetleg bizalmatlanul fogadja majd a balatoni közönség az ételeit, de nem így lett. Azt mondja, soha nem kapott még ilyen sok pozitív visszajelzést, a másfél éves kisgyerektől az idős bácsiig mindenki dicséri az ételeket és ismét beáll a sorba lángosért.

Készül a kacsataco, fotó: Mudra László

Emellett itt egy sokkal szélesebb réteget tud megszólítani, mint a MÁK-ban, illetve közvetlenül beszélgethet a vendégekkel is. Tényleg látszik rajta, hogy nagyon élvezi ezt az új közeget. Remek példa ez arra, hogy valaki egy hátrányos helyzetet előnyére fordít.

Fotó: Mudra László

Ez egyébként az egész Nekem a Balaton mottója lehetne. Ördög Nóra és férje ahelyett, hogy kétségbeesett volna, felújított egy kisboltot és varázsolt belőle egy kellemes és hiánypótló helyet. Akarattya egyébként is a szívem csücske, de azért gasztronómiailag hagy még maga után kívánnivalót. Örülök, hogy történt végre valami!

Fotó: Mudra László

Viszont ha adhatok egy tanácsot, ne hétvégén rohanjátok meg a helyet, mert elképesztően sokan vannak. Egy kicsit félek is, hogy elbírja-e majd ez a környék ezt a forgalmat – de hát ebből is látszik, hogy annyira kellenek a jó közösségi helyek, mint egy falat kenyér. 

Nekem a Balaton és MÁK pop-up, Balatonakarattya, Strand utca – Sirály utca sarok

Hozzászólások
Tovább olvasok
Hirdetés

Ezeket láttad már?

Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások